A román női kosárlabda-válogatott 74–58-ra kikapott Magyarországtól vasárnap este Miskolcon az Európa-bajnoki selejtezősorozat hatodik, utolsó fordulójában. Ennek a sikernek köszönhetően a magyar nemzeti csapat kijutott a júniusi Eb-re, a Dan Calancea edzette román csapat viszont egy győzelemmel és öt vereséggel az utolsó helyen zárta a kvalifikációt.
Négy háromszéki játékossal a keretben utazott Miskolcra a román válogatott, ahol a házigazdák kezdték jobban a mérkőzést, és az első negyed végére már 9 pontos előnyre tettek szert (21–12). A folytatásban 12 egység is volt Magyarország előnye, de a nagyszünetre Ștefania Cătinean irányításával Románia felzárkózott három pontra (37–34). A harmadik negyed elején még tartották magukat Dan Calancea tanítványai, ám miután a magyarok rendezték a soraikat, megváltozott a párharc képe, 52–44-ről indult az utolsó szakasz. Ebben a vendégeknek még sikerült öt pontra faragniuk a hátrányt (54–49), de a jobb játékerőt képviselő házigazdák hozták a kötelezőt és győzelmükkel bebiztosították szereplésüket a júniusi, szlovén–izraeli közös rendezésű Európa-bajnokságon.
A Kézdivásárhelyi SE kosarasa, Biszak Boglárka csak 22 másodpercnyi lehetőséget kapott, ugyanígy a Sepsi-SIC játékosa, Nicoleta Mititelu. A válogatott másik két szentgyörgyi játékosa közül Cătinean 10 ponttal, 4 lepattanóval és 6 gólpasszal fejezte be a találkozót, Orbán Nikolett pedig 13 pontot és 3 lepattanót jegyzett.
A zöld-fehérektől Maria Jespersen és a dán válogatott túlórázott Montenegróban, ahol hosszabbítás után 84–81-re nyertek, de ez a siker nem volt elég a továbbjutáshoz. Jespersen dupla duplát jegyzett: 25 pont mellé 11 lepattanót is szerzett. A bajnoki címvédő háromszéki alakulattól a bolgár Boriszlava Hrisztova is játszott a hétvégi Eb-selejtezőn: a ponterős játékos 20 egységet szórt a szerbek elleni meccsen, de csapata 102–76 arányban kikapott. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.