Házasságheti rendezvények
MA: Sepsiszentgyörgyön 19 órától a Szent József-plébánia nagy közösségi hittantermében Szeretetbe kapaszkodva címmel Kertész Tibor és Mária tart előadást a Családpásztor Evangelizációs szolgálattól.
A Vártemplomi Református Egyházközségben 18 órától a vártemplom új gyülekezeti termében Lázár Andrea pár- és családterapeuta tart előadást Hogyan ért(s)elek? címmel. Az előadás alatt a gyermekeknek külön helyszínen zenés gyermekfoglalkozást tartanak. * Baróton a Városi Sportcsarnokban 16 órától vegyes páros teniszverseny a BVSC tenisz szakosztálya szervezésében. Előzetesen jelentkezni Oláh Józsefnél a 0754 479 108-as telefonon. * Ürmösön 19 órától a kántori lakásban Szeretetnyelvek – Te melyiket beszéled? – interaktív játékok pároknak és házastársaknak. Meghívott: Kondor Ágota mentálhigiénés szakember, tanár (Sepsiszentgyörgy). Házigazda: Szabó Előd unitárius lelkész-esperes.
PÉNTEKEN: Sepsiszentgyörgyön 19 órától az unitárius egyházközségben Páratlan párok – őszintén a házasságról Papp Adolf és Balázs Réka családterapautákkal. Beszélgetés a házasságukról, a házasságot szétzilálni látszó, nehéz, embert próbáló pillanataikról, valamint a boldog, a felemelő, a házasságot megerősítő, új perspektívákat nyújtó tapasztalataikról, és arról is, hogy hogyan lehet a szeretetbe kapaszkodva, egymás személyiségét elfogadva együtt maradni. Beszélgetésvezető: Kovács István unitárius püspök és dr. Pál Tünde pasztorálpszichológus. Köszöntőbeszédet mond: Péterfi Ágnes unitárius lelkész. A Vártemplomi Református Egyházközségben 19 órától Csillagok közt kifeszítve – verses-zenés műsor Kolcsár József színművész közreműködésével. Az előadás alatt gyermek-felügyeletet tartanak. * Bibarcfalván 19 órától a református gyülekezeti teremben Arassunk együtt jókedvet – interaktív játékok házastársaknak. Házigazda: Fancsal Zsolt lelkipásztor. * Köpecen 19 órától a régi elemi iskola épületében A szeretet éltető ereje – apró szépségek – vetített képes előadás. Meghívott: Bocz Ildikó Rita református vallástanár, mentálhigiénés szakember (Sepsiszentgyörgy). Házigazda: Nagy Adél tiszteletes asszony.
Vállalkozói fórum Sepsiszentgyörgyön
Vállakozóknak szóló tájékoztató fórumot szervez az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete és Miklós Zoltán RMDSZ-es parlamenti képviselő ma 17 órától a sepsiszentgyörgyi Park Hotelben, ahol az érintettek első kézből kaphatnak hasznos információkat a Környezetvédelmi Minisztérium által újonnan elfogadott betétdíjas rendszerről. Szakmai meghívottak és partnerek: Ráduly Róbert Kálmán miniszteri tanácsos (Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium), valamint Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Házigazda: Kovács István, a sepsiszentgyörgyi Vendéglátó Egységek Szövetségének (SVESZ) elnöke. Mint ismeretes, a kisboltoktól a nagyáruházakig, az ásványvízgyártóktól a vendéglátóhelyekig, minden italt – palackozott víz, üdítőital, sör, bor, szeszes italok – gyártó és árusító vállalkozásnak február 28-ig kötelezően regisztrálnia kell a betétdíjas rendszerben, amelyet a RetuRO internetes felületén, a returosgr.ro oldalon tehet meg. Azok, akik ezt elmulasztják 20 000 és 40 000 lej közötti bírságra számíthatnak a Környezetvédelmi Őrségtől. A betétdíjas rendszer célja, hogy a PET-palackok, sörösdobozok és üvegek ne a folyóinkat, termőföldjeinket szennyezzék, ne az egészségünket károsítsák, hanem újrahasznosítva visszatérjenek a gazdasági körforgásba. Az eseményt élőben is közvetítik az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet Facebook-oldalán.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház február 17-én, pénteken 19 órától Ny. V. Gogol: Kártyások című darabját játssza a kamarateremben, Zakariás Zalán rendezésében.
M STUDIO. Február 18-án, szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi mozgásszínház romeo@julia.com című előadását játssza a Háromszék Táncstúdióban. Koncepció, koreográfia: Fren_Ák. Korhatár: 18+.
JEGYEK a sepsiszentgyörgyi színházi előadásokra a központi jegyirodában, valamint a biletmaster.ro oldalon kaphatók.
PITTYES 2-ES ÉS GYUFA. A humorista trió február
19-én, vasárnap 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében lép fel. Jegyek a Treff utazási irodánál kaphatók kedden, szerdán, csütörtökön 16–18 óráig Érdeklődni a 0745 589 214-es telefonon lehet.
Zene
SZIMFONIKUS ZENEI ÉVAD. F. Mendelssohn-Bartholdy válogatott művei és a legendás Vuk című rajzfilm zenéje is helyet kap az idei év első sepsiszentgyörgyi szimfonikus hangversenyének, illetve leckehangversenyének műsorában. Február 17-én 19 órától a Tamási Áron Színházban a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjét Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester vezényli, valamint Kosztándi István szintén Liszt Ferenc-díjas hegedűművész játszik szólót. * Február 17-én 10, valamint 12 órától kerül sor az idei év első leckehangversenyére román, illetve magyar nyelven. Fellép a Georgius és a Csíki Kamarazenekar.
Kiállítás
FESTÉSZETI TÁRLAT. A Kónya Ádám Művelődési Házban február 17-én, pénteken 17 órától dr. Péter Sándor magyarnyelv- és irodalomtanár megnyitja Gyimesi Nagy András, a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetsége tagjának egyéni festészeti kiállítását Az én hegyeim címmel, szaval Tánczos András.
Képernyő
ERDŐVIDÉK TÉRSÉGI TELEVÍZIÓ. A mai műsor: 19.30 A Kájoni Consort Együttes szervezte meg tavaly októberben a X. Erdővidéki Régizene Találkozót. 20.30 A Dobó Néptánccsoport. 21.00 A GYÖRKÖS 100 című kiállítás- és rendezvénysorozat részeként állították ki Györkös Mányi Albert munkáit Erdővidék Múzeumában a zenetanár-festőművész születésének 100. évfordulóján. A műsorok visszanézhetők az Erdovidektv YouTube-csatornán.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: 15.30-tól Avatar 2. – A víz útja (román feliratos), 16.30-tól Pil – A neveletlen királylány (magyarul beszélő), 18.15-től Minden, mindenhol, mindenkor (román feliratos), 19 órától Ida regénye (magyar romantikus film), 20.30-tól Szörnyetegek (román feliratos), 20.45-tól A sziget szellemei (magyar feliratos).
Hitvilág
A MAGYARHERMÁNYI ÖKUMENIKUS IMAHÉT részeként 19 órától ma Andorkó Ferenc nyugalmazott vargyasi unitárius lelkész prédikál, pénteken László-Benczédi Zsófia, a Baróti Unitárius Egyházközség lelkipásztora hirdeti Isten igéjét, szombaton Bíró Beatrix marosvásárhelyi ötödéves teológiai hallgató szolgál, vasárnap pedig úrvacsorás istentisztelettel zárul a hét, amelyet Antal Tünde brassói református hitoktató-lelkipásztor tart.
Könyvtári kedvezmény
Február 15. az olvasás napja Romániában. Ennek tiszteletére e hét végéig minden érdeklődő ingyenesen válthat belépőt vagy hosszabbíthatja meg annak érvényességét a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. (Az ehhez szükséges információk itt olvashatók: kmkt.ro/beiratkozas-a-konyvtar-hasznalatanak-feltetelei.)
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Bánki Donát utcai Medicom (telefon: 0267 352 659) gyógyszertár, Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974) patika szolgálatos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.