Női kosárlabda, Nemzeti LigaGyőzelem itthon és idegenben is

2023. február 16., csütörtök, Sport

Remek hétközi fordulót zártak a háromszéki csapatok, hiszen a Kézdivásárhelyi SE hazai környezetben, míg a Sepsi-SIC idegenben gyűjtötte be a győztesnek járó két-két pontot. A sikerek sorozatát a sepsiszentgyörgyi zöld-fehérek nyitották meg, akik 76–63-ra nyertek a Konstancai MSK otthonában a női kosárlabda Nemzeti Liga 17. körében, míg a céhes városiak 80–55 arányban bizonyultak jobbnak a vendég Marosvásárhelyi Sirius alakulatánál. Együtteseink tehát győzelemmel hangoltak a hétvégi háromszéki rangadóra, amelyet szombaton 19 órától a megyeszékhelyi Sepsi Arénában rendeznek meg.

  • A Sepsi-SIC mellett a KSE is győzelemmel zárta a hétközi fordulót. Fotó: Tofán Levente
    A Sepsi-SIC mellett a KSE is győzelemmel zárta a hétközi fordulót. Fotó: Tofán Levente

Huszonöt pontos diadal

A Marosvásárhelyi Sirius kezdte jobban a székely derbit, de az első negyed 8. percében már a házigazda Kézdivásárhelyi SE vezetett (14–13). A folytatás már a kék-fehérekről szólt, akik nyolcpontos előnyből várták a második szakaszt (21–13). Ebben is a céhes városi együttes volt a jobb, és Ljubomir Kolarevic tanítványai megnyugtató előnnyel vonultak szünetre (42–26). A térfélcsere után sokáig a vendégek irányították a küzdelmet, de a felső-háromszéki lányok sem tétlenkedtek, s ha egy ponttal is, de növelni tudták a két csapat közötti különbséget (58–41). Az utolsó játékrész gyors kosárváltással indult, a 36. percre viszont plusz 20 volt a KSE javára (67–47). A hajrában a kapkodó marosiak sokat hibáztak, így a vége 80–55 lett a kézdivásárhelyiek javára, akik tegnap este az aktuális szezonbeli nyolcadik diadalukat húzták be.

A találkozó legeredményesebbjét a Sirius adta: Cooper 22 ponttal zárta a mérkőzést, csapatunkból Debreczi 19 egységgel, míg Wilson 14 lepattanóval járult hozzá a kék-fehérek győzelméhez.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 17. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Marosvásárhelyi Sirius 80–55 (21–13, 21–13, 16–15, 22–14) Kézdivásárhely, Kicsid Gábor Sportcsarnok. Mintegy 350 néző. Vezette: Vlad Potra, Alexandru Sandu, Diana Bucerzan. KSE: Corda 15/6, Mitrović 12/6, Wilson 9, Biszak 9, Bara-Németh 4–Debreczi 19, Hawks 7, Marthi, Lénárt, Nagy, Kozman 3/3, Domokos 2. Edző: Ljubomir Kolarevic. Sirius: Hammett 11, Cooper 22/3, Feises, Podunavac 10, Lipovan 3/3–Oancea, Horobets 3/3, Ciciovan, Ignatchenko 4, Sólyom 2. Edző: Carmin Artemie Popa. Kipontozódott: Horobets (36.)

 

Negyedszerre is legyőzték a Konstancát

A Sepsi-SIC három egykori játékosával a keretében várta a Konstancai MSK a címvédő és listavezető zöld-fehérek elleni idénybeli negyedik összecsapást, amelyet a tengerparti lányok kezdték jobban. A sepsiszentgyörgyi kosarasok azonban gyorsan átvették a kezdeményezést és leszakadtak vendéglátóiktól (18–23). A második negyed roppant kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, azonban Zoran Mikes tanítványainak sikerült megőriznünk az ötpontos előnyüket (31–36). A fordulás után lányaink egyértelműen jobbak voltak a konstancaiaknál, akiket a nemrégiben leigazolt Tobin tartott játékban (46–58). A találkozó utolsó negyedének rajtját az MSK kapta el jobban, amely pár perc leforgása alatt felzárkózott 5 pontra (55–60). A folytatásban olykor akadozott a mieink játéka, de a Sepsi-SIC győzelme nem forgott kockán, és csapatunk 76–63 arányban diadalmaskodott. Ez volt a zöld-fehérek idénybeli 16. bajnoki sikere, együttesünk pedig magabiztosan vezeti a küzdelemsorozat rangsorát.

A tengerparti összecsapást két játékos is 16 ponttal zárta: a házigazdáktól Tobin tett be ennyit a közösbe, míg a háromszékiektől Cave vette ki ennyivel részét a címvédő tegnapi sikeréből.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 17. forduló: Konstancai MSK–Sepsi-SIC 63–76 (18–23, 13–13, 15–22, 17–18) Konstanca, Városi Sportcsarnok. Közel 200 néző. Vezette: Șerban Rașoga, Cris­tina Anuței, Andrei Bădilă. Konstanca: Dzombeta 13, B. Fota 2, Hayes 8, Podar 9/3, Tobin 16–Petrof, Manea 8, D. Fota, Ardelean, Cucu 3/3, Croitoru 4, Vitulova. Edző: Tatiana Gallova. Sepsi-SIC: Gereben 4, Ghizilă 5/3, Cave 16, Gödri-Părău 9, Mununga 7/3–Mititelu, Jones 11/9, Orbán 4, Cătinean 2, Jespersen 7, Pop, Hrisztova 11/3. Edző: Zoran Mikes.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2023-02-16: Világfigyelő - :

Lemondott a skót miniszterelnök

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy távozik tisztségéből. Indoklásában úgy fogalmazott: a skót függetlenség kivívásához olyan vezetőre van szükség, aki nála alkalmasabb a politikai ellentétek áthidalására.
2023-02-16: Sport - :

Előnyben a Bayern és a Milan (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

A Bayern München és az AC Milan is 1–0 arányban nyert kedden a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén: előbbi a Paris Saint-Germain vendégeként, utóbbi hazai pályán a Tottenham Hotspur ellen győzött. A visszavágókat március 8-án rendezik.