A Bayern München és az AC Milan is 1–0 arányban nyert kedden a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén: előbbi a Paris Saint-Germain vendégeként, utóbbi hazai pályán a Tottenham Hotspur ellen győzött. A visszavágókat március 8-án rendezik.
Párizsban veszélyesebben játszottak a vendégek, akik az első félidőben kilenc kapura lövéssel próbálkoztak, ám a szünetben 0–0 volt az állás. A Bayern lendülete a fordulás után sem hagyott alább, és az 53. percben megszerezte a vezetést. Kylian Mbappé pályára lépésével új lendületet kaptak a házigazdák, a francia csatár két gólt is szerzett, azonban les miatt mindkettőt érvénytelenítették. A hajrában Lionel Messi előtt adódott nagy lehetőség, a Bayern védelme azonban megakadályozta, hogy az argentin kiegyenlítsen.
Milánóban a hazai együttes kezdte aktívabban a találkozót, és már a 7. percben előnybe került. Előbb Theo Hernandez lehetőségét védte a hálóőr, majd a kipattanót kapura továbbító Brahim Díaz kísérletét is, azonban a fekvő kapust és egy védőt átugorva a spanyol játékos végül a hálóba fejelt. A folytatásban próbálkozott a Tottenham, ám veszélyes helyzetig nem jutott. A második félidőben egyre nagyobb lett az angol csapat fölénye, míg a házigazdák kontrákkal kísérleteztek, de a kapuba már egyik gárda sem talált be.
Eredmények, nyolcaddöntő, első mérkőzések: Paris Saint-Germain–Bayern München 0–1 (gólszerző: Coman 53.), AC Milan–Tottenham Hotspur 1–0 (gólszerző: Diaz 7.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.