Mai levelünkAz uszítás folytatódik

2023. február 17., péntek, Nyílttér

Az úzvölgyi katonatemetőben 2019-ben önkényesen és törvénytelenül kialakított román parcella felszámolásának megakadályozására buzdít Mihai Târnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) szélsőjobboldali szervezet vezetője. Teszi ezt annak ellenére, hogy a hatósági engedély nélkül állított betonkeresztek lebontásáról immár jogerős bírósági ítélet rendelkezik.

„Már most felszólítok minden nacionalista szervezetet, minden vér- és hittestvért, hogy jöjjenek a szent keresztek köré. Felszólítom az összes papot és a kolostorok összes seregét, akkor jöjjenek az Úz völgyébe, hogy imájukkal legyőzzék a gonosz erőit, amelyek miatt a buldózer a keresztekre fog kerülni” – írja Târnoveanu a közösségi oldalán. A továbbiakban pedig afelől sem hagy kétséget, hogy „a gonosz erői” a román kereszteket „határtalan gyűlöletekben” lebontani akaró, általa kürtősöknek (kurtoșii) gúnyolt magyarokban öltenek testet.

Egyesek szerint nem kell figyelmet szentelni az ilyen és hasonló kirohanásokra, mert „szamárbőgés, ebuga­tás nem hallik a mennyországba”, vagyis nincsen akkora hatásuk, hogy indokolt legyen a rájuk fordított idő- és energiapocsékolás. Én viszont ezzel nem értek egyet, hiszen történelmi példák bizonyítják, hogy a helyzet rossz megítélése, vagy a közömbösség, kényelmesség, netán gyávaság következtében szabad utat nyert uszításnak beláthatatlan következményei lehetnek. Különösen a jelenlegi puskaporos légkörben, amelyben egy apró szikra is elég ahhoz, hogy levegőbe repüljön a biztonságunk.

Nem szabad tehát szó nélkül hagyni Târnoveanu és társai rágalmakra, félretájékoztatásra alapozott magyarellenességét. A hazugságok ugyanis megfertőzik a lelket, a hamis hírek ködbe borítják az elmét és a belső egyensúlyát, józan ítélőképességét vesztett ember bármire kapható. Főleg, ha mindezt mesteri körmönfontsággal, hazafias mázzal bevonva adagolják neki.

A hataloméhes hiénák fondorlatos mondataiba rejtett aljas szándék eddig tetten érhető volt, de a hatóságok cinkos elnézése lehetővé tette a felelősségre vonásuk elkerülését. Most azonban az óvatosságról megfeledkezvén, híveiket egy jogerős ítélet végrehajtásának a megakadályozására ösztökélik, ami bűncselekményre való felbujtásnak minősül.

Jó lenne, ha az illetékeseknek is ez szemet szúrna.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2023-02-17: Irodalom - :

Szöllősi Mátyás: Nietzsche

Nagy voltam szónoklataimban.
Nem volt csatorna, miben bent ragadt
volna a legkönnyebb emberi nedv,
mely egyúttal a legfájdalmasabb is.
Ezzel teltek be napjaim.
2023-02-17: Jegyzet - László Zsuzsa:

Félelem

Nemrég írtam a kiszolgáltatottságról, ami a tehetetlenség következménye. És aminél nincs semmi kegyetlenebb. Sajnos, naponta kiszolgáltatottnak érezhetjük magunkat, vagy legalábbis tanúi vagyunk a tehetetlenség szülte kíméletlen helyzeteknek.