Városközeli község Felsőboldogfalva, amelynek fejlődésére erősen rányomja bélyegét a szomszédos Székelyudvarhely. Az infrastruktúra kapcsolódik az urbánus környezethez, a város felé vezető utak viszonylag jó minőségűek. Az ezredforduló óta tartó jelenség a városi lakosság kifelé áramlása, amely elsősorban abban nyilvánul meg, hogy új utcák nyílnak a korábbi belterületek közelében, elsősorban azokon a részeken, amelyek könnyen megközelíthetők. A község tizenegy településből áll, azonban ezek közül főleg a völgyekben, illetve a főbb – megyei – útvonalak mentén elhelyezkedők fejlődnek látványosan.
Két „peremtelepülés”
Ócfalváról és Lengyelfalváról van szó. Két „véglet” a községen belül. Ócfalva korábban Bikafalvához beosztott falu volt, Lengyelfalva pedig Farcáddal alkotott egy közigazgatási egységet. Nyilvánvaló, hogy a viszonylag jó közlekedési lehetőségek, a város közelsége (9 km) lehetővé tette az ingázást, illetve korábban a termények – főként a gyümölcs és a haszonállatok – értékesítését. Ennek köszönhető, hogy Ócfalva nem volt kénytelen drasztikus népességfogyást elszenvedni; 1850-ben 212, 1900-ban 275, 1910-ben 244, 1941-ben 285, 1966-ban 274, 1977-ben 241, 1992-ben 215, 2002-ben 260, 2011-ben 238 lakosa volt. A hagyomány szerint egy tatár betörést követően jött létre a település, első említése 1566-ból való. Kezdetben katolikus közösség élt itt, aztán bő száz évig a bögözi egyház filiája volt a helyi református gyülekezet. A 19. század elejétől független, újabban innen látják el Homoródszentlászló, Abránfalva és Miklósfalva csekély számú református híveit.
A falu korábbi része halmazos szerkezetű, a széleken a később keletkezett épületek rendezett, szabályosan kimért, téglalap alakú telkeken helyezkednek el. Földcsuszamlások, árvizek itt is gyakran fordultak elő. Az 1844-ben épült templom korábbi tornyát 1882-ben lebontották, a helyi közösség csak 1941-ben tudott újat emelni a helyébe. A faluképen jól tetten érhetők a szakszerűtlen beavatkozások, igen kevés az épen megmaradt régi bennvaló. Tulajdonképpen a kétlakiság és az ingázás következménye, hogy a tájidegen formák már a múlt század közepén meghonosodtak.
Inkább Székelyudvarhely közvetlen vonzáskörzetéhez tartozott a kissé félreeső és felekezetileg is elkülönülő, római katolikus valláson megmaradt Székelylengyelfalva. Légvonalban mindössze 5 kilométerre fekszik a várostól, műúton 7 kilométerre, ami a mostani közlekedési viszonyok közepette egy szűk negyedóra alatt megtehető. Kedvező elhelyezkedése miatt értékelődött fel ez a település, ahonnan ingázni lehetett a városi munkahelyekre. A helyiek emlékezetében élénken megmaradt, hogy korábban – a 20. század elején, a 19. század végén – a gyümölcs- és tejértékesítés révén szereztek némi pluszjövedelmet a helyiek, akik jól gazdálkodtak a rendelkezésükre álló területeken.
Orbán Balázs fészke
Attól függetlenül, hogy a faluban található az 1744-ben bárói címet nyert Orbán család ősi fészke, nem rendelkeztek itt kiterjedt birtokközponttal. Orbán Balázsnak és testvéreinek sem volt összesen 50 hektárnál nagyobb kiterjedésű földterülete. Elszórtan azonban Udvarhelyszéken, de Erdély más vidékein is – Harasztoson, Tövisen – volt birtoka a család egyik-másik leszármazottjának. Vagyont esetleg házassággal, megélhetést tanulással, hivatal vállalásával szerezhettek.
Nyilvánvaló, hogy Orbán Balázsnak csak az intellektuális foglalatosság, a néprajzi gyűjtés, a hírlapírás és a politizálás jutott, hiszen nőtlen életet élt, így egyenes leszármazottja nem maradt. „Igazi” lakása, szálláshelye a Szejkén volt, amelynek felvirágoztatásáért sokat tett, s míg országgyűlési képviselőként tevékenykedett Budapesten – 1872-től 1890-ben bekövetkezett haláláig –, végig népszerűsítette a kis fürdőhelyet, amelynek látogatottsága azokban az évtizedekben folyamatosan emelkedett.
A házat, ahol a „legnagyobb székely” minden valószínűséggel született, 1910-ben elbontották, a megmaradt másik „Orbán-kúria” sokáig állami iskolaként üzemelt, 2006-ban emlékszobát hozott létre benne a Haáz Rezső Múzeum. Székelylengyelfalvának 1850-ben 1346, 1900-ban 510, 1941-ben 493, 1966-ban 470, 1977-ben 434, 1992-ben 312, 2011-ben 334 lakosa volt, a népességi mutatók a beköltözések révén most is emelkednek, de a helyi gyermekek iskoláztatása nagyobbrészt a városban zajlik. Szerencsés helyzetet teremtettek lelkes civilek, akik egy Waldorf-módszerrel működő iskola létrehozását szorgalmazták, amely egy 18 fős nulladik osztály létrehozásával, jórészt máshonnan ingáztatott tanulókkal a 2019/2020-as tanévtől elindulhatott. Időközben ez a régi épület kevésnek bizonyult, és a szülői közösség másik, tágasabb objektumot hozott létre. Fellelhető egy olyan igényes réteg – nem a faluban, nem feltétlenül Székelyudvarhelyen, hanem a tágabban értelmezett udvarhelyszéki régióban –, amely keresi és meg is találja vagy létrehozza a számára leginkább megfelelő, minőségi képzési formákat.
A teleplésen halmazos faluszerkezet jött létre, amelynek megmaradt értékes része a templom környezetében található. Ha ez a néhány tornácos ház védettséget élvezne, akár egy látható üzenetet is továbbíthatna a 19. század végéről az akkor használatos anyagok, formák és színek segítségével. Ehhez azonban szükség van a tulajdonosok, a mostani és a majdani aktív korúak, az önkormányzat és a hatóságok közötti összhangra. Orbán Balázs emléke mindenképp megérdemelné a törődést és azt a fajta munkálkodást is, amely akár 21. századi igényekhez igazítaná a formát ezen a „classicus” földön.
Simó Márton
