Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A színész naplójából - Váta Loránd

2008. december 31., szerda, Színház az egész világ

Pálffy Tibor, Váta Loránd és Erdei Gábor — jelenet a szilveszteri előadásból

Fotó: Barabás Zsolt

Hol vagy, nézősereg?

Hol vagytok ti, kik reggel beültök járgányaitokba — melyekkel tele már a város, hogy alig lélegzik —, elkeveredtek hivataljaitokba, élitek szűk mindennapjaitokat, délben gyorsebéddel, gyors kávékkal és gyors cigikkel, majd összerámoljátok porontyaitokat, és — feltételezem — letelepedtek kis fekete dobozaitok elé, javarészt megszüntetni a további gondolkodás mindenféle előfeltételeit győzi-balázs-mónika és szappanoperák tömkelegével. Hol vagytok ti, kik sokkal többre jogosultatok?

Jó ideje figyelem, kik járnak színházba. Szívet melenget, ha látom őket. De hol vannak a többiek? Istenem, miért fosztod meg őket attól az áldástól, mely nekik is kijár? Tartok a túl bátor kijelentésektől, de megkockáztatom, hogy a színházba járók java része mégis diák, nyugdíjas és vidéki (falvak népe, ha címeres városunkat tekintjük a centrumnak). A diákok évek óta megtöltik, mi több, megértik a színházat, és büszkeség tölt el, amikor legújabb produkcióinkat előbb diákoknak játsszuk, mintegy tesztelve az esetleges hibákat. Mert a gyerekember friss ösztöne még nem fásult bele a képmutatás-elfogadás-taps mechanizmusába, magyarán, ha nem tetszik, az meglátszik. A legboldogítóbb, hogy megtöltik a házat, s ha megtöltik, az azt jelenti, hogy vágynak jönni. Aztán kiballag a suli kapuján, egyetemre jár, s ha jó volt az ,,előmunka", akkor még mindig eljár színházba. Szelektíven vagy nem szelektíven, de beül időnként, mert ha rászokik a színház katartikus és jelen idejű provokációira, bizony később is falánk marad az ember.

Még mindig nem értem, hogy hol történik meg az a szakadás, mely kiöli az emberből a gyermeki, naiv színházvágyat. Ezt siratom én most e pár sorban. Boldogító érzés, hogy diákok, falu népe, pedagógusok — mert örömünkre az utóbbi pár évben két pedagógusbérlet is megszületett —, nyugdíjasok töltik meg a sorokat estéről estére.

De hol van a... nem is tudom, hogy nevezzem őket: akik lakják ezt a várost. Akivel nap mint nap összefutok a benzinkútnál, aki a boltban telerakja a bevásárlókocsit, aki halottak napján megtölti a temetőket, aki újságot vesz reggel, aki kölcsöneit számolgatja a bankok halljában, aki ünnepek előtt elözönli az áruházakat, alkuszik a piacon, süteményt majszol, és gyerekét vigyázza a parkban, hétvégén lakodalomba megy, vagy átmulatja az éjszakát a lokálokban, este felgyújtja otthon a lámpákat, és bevilágítja a várost, hogy öröm nézni... szóval ti, kiket egyébként ismerlek, mert szembejösztök velem az utcán, percenként belétek botlok, és megkérditek, mi újság. Hol vagytok ti, közönség lelke, ti, test, kik belakjátok a várost? Civilek, polgárok, lakók, emberek... nézősereg, hol vagytok?

Ha meghal...

Ha meghal egy kor, mely szült, nevelt, és melynek része voltál te magad is, vajon mit érzel? Meghal az írógép, melyen pár éve még a diplomamunkádat pötyögted, szundít a vezetékes telefon, mely egyetlen kapocs volt a külvilággal, nem utazik napokig a levél, mely futára volt az adventi jókívánságoknak messze kontinenseken. Helyét váltotta a mobil, melyre rögzítheted karcolt gondolataid, teleportálja hangod és szavaid, és akár villámpostán röpteti az angyalka szeretetét…

Szóval, antik lett mindaz, ami még pár éve új volt és mai. Emlék lett immár Pavarotti, Faludy, II. János Pál… elment Kónya Ádi bácsi, aki a nyáron még szembesétált, csontkeretes szemüvege mögül kedvesen rád mosolygott, és kitárta előtted enciklopédiai kobakját.

Aztán egy pillantás alatt kapod a mobilt, rácsörögsz a haverokra, és usgyi, ki az éjszakába! Át a városon, mely irgalmatlanul változik. Vedli régi köntösét a park, állvánnyal tele az épületek, bontják a színházat, építik a színházat. Még nem tudni, mivé, de alakul minden, ami körülötted van. Eltűnt egy városi protipendád, emitt egy újabb, fiatalabb bontja, majd összerakja a kockákat. Ízlések, stílusok és kínálatok kavalkádja hívogat, akár e sorok írója is, ki rád sózza gondolatait, hogy te csak hátradőlj, és válogathass. Vagy amint már említettem, berobbanj az éjszakai életbe…

Csinos lokál előtt állok. Ábel a neve. Két ámerikás srác munkája. Ha belépsz, mintha kissé Tamási Ábelének korában találnád magad. Halk zene fogad, vászonkárpit a falon, felhangolt százéves pianínó a sarokban. A két Ábel mosolyog. Büszkék, mert szívükben bújdosó nosztalgiájukat láttatják veled. Aztán mosolygó, hatalmas méretű séf suhan el, és megkérdi, mit ennél. S közben halkan szól a dzsessz… (ez egy dalcím az Ábel korából, de ugye, mily találó?). Később átrándulsz a Teinbe, hol a hatalmas szakács helyett fíling-csiklandó hangszere mögött aprócska DJ — elvész a tömegben — keveri a hangulatot a legújabb zenékkel. Vonz és valósággal lök előre az éjszakába valami teljesen új… itt már üvöltés a szó, rángás a mozdulat, torzul az arc és a gyomor… új fíling, szorongató, de élvezetes. Itt az új kor zenéje!

Micsoda lázas kavalkádja és vonzása két kornak, mely látszólag olyan távol esik egymástól! De Ti, Ők, Én meg a Mobil (:-) eggyé varázsoljuk, átlépjük ezt a határt. A huszadik századról egyre többet tudunk, mert lassan történelem, múzeum, emlék. A huszonegyedik viszont csak sejteti magát, mert csak most éled. Egyszóval születik. Mi mást is tehetne, ha már meghalt… a huszadik.

Hol az a nyár?

Te bolondos, te ínycsiklandó nyár! Mennyi találkozás és megtisztulás virágzik kebeledben! Rövidke heteid — melyek a színházi reflektorok bódulatát váltják — arra ösztönöznek, hogy ne kóvályogjunk panelszobáink sötétjében, hanem szórjuk az istenadta pénzt, mely most nyeri el igazi hivatását. És minél rövidebb a szabadság, annál kéjesebb a vágy, mely élménnyel tölti ki az űrt.

Augusztusi filmszerepre készültem. Szerzetest kell majd játszanom, és így kanyarított a Fennvaló a somlyói ferences barátokhoz, kiknek csendje, vigadalma és vigassága talán először röpített ily erősen a Csend országába. Uram, adj mindenkinek ily belső tiszta csendet! Odafigyelni mindenre és mindenkire. Együtt imádkozni (mivé lennénk enélkül?), együtt az asztalnál csak beszélgetni és beszélgetni. Nincs mobil, internet, média. Csak hűvös cella, Hamvas Béla, Kálvária, esti mise. Nem is kell hívőnek lenni ehhez. Csupán ki kell próbálni.

Aztán meghalt Botka Laci bácsi. Hirtelen. Két hete még mókáztunk. Most meg temetjük. Szerettem. Érzem, hogy nagyon hiányzik. Sokat játszottunk együtt. Mégsem sirattam. Inkább amolyan huncut kedvem lett. Hát persze. Ilyen embert nem lehet siratni. Úgy viccelte át az életét, hogy együtt sem tudnánk kicsikarni magunkból ennyit. Talán Csíksomlyó, talán Hamvas hozta a derűt, mely öreg kollégám koporsójánál is körüljár? Nem firtatom. Sok színe van a gyásznak. Nekem most így személyes. Nevess rám, Laci bácsi!

Aztán tovább pörögnek a filmkockák: halszagú éjszakák és nappalok ott lenn, a tengerparton! Meztelenül fürdünk és napfürdünk Vama Veche szabados és színes homokján. Idén különösen gazdag és változatos. Színészek, rendezők, az országból mindenhonnan ide gyűlnek. Söröznek, török kávét isznak, átbeszélgetik az éjszakákat és nappalokat. Mintha sosem akarna szűnni ez a bűbájos tengerparti karnevál! Olyan barátaim is vannak itt, akikkel csak itt találkozom évről évre. Olyan ez, mint egy félbemaradt tengerparti fürdőzés, mely most továbbfonja szálait, aztán jövő nyáron ott folytatja, ahol idén abbamaradt. Mi lehet szebb ezeknél a fülledt epizódoknál? Most október van, és én rohannék vissza! S bár nem mehetek, gondolatban újra körbejárok mindent. Újra megmártózom a szőke Balatonban. Dani barátom filmjét 2001-ben forgattuk. Azóta tervezzük a közös nyári vitorlázást. Hát most miénk! És tudják, mi volt e három nap bája? Idegenekkel három napig oly nagyszerűen múlattam az időt! Az ember inkább az ismert barátságok biztonságát keresi, és elfelejti, hogy ismerkedni csodálatos és frissítő.

Aztán elkezdődött Gárdos Péterrel a Tréfa forgatása. Már nem kínoz a munka. Szabadnak és könnyűnek érzem magam. Feltöltődtem — mondanánk. Hát szabad a játék! Most október van. Esős vasárnap. Csehov: Sirály. Bemutató lesz hamarosan. Az én fejemben meg még mindig kéjesen pörgeti magát ez a film. Sárgult levelű, októberi nyár lendíti át lábamat a parkon, majd be a színházba! Beloptad magad, te bolondos, te zaklató, ínycsiklandó nyár!

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 790
szavazógép
2008-12-31: Közélet - x:

Kuti János: Az esztendő maradéka

Péter Alpár grafikája
Mindenkinek érdemei szerint!
Látszik, hogy nem a szocializmusban élünk. Ott ugyanis azt tartották, hogy mindenkitől tehetsége szerinti munkát várnak el, és mindenkit szükséglete szerint fizetnek. Ennek vége. Mikor így kitört a fizetéskövetelési láz, akkor megtudtuk azt is, hogy mindenki majd teljesítménye szerint lesz fizetve.
2008-12-31: Színház az egész világ - x:

Sylvesterről szilveszterre... - László Károly

Amikor megtudtam, hogy volt igazgatómnak, Sylvester Lajosnak egyszerre három könyvét mutatják be, annyira meghatódtam, hogy azonnal felhívtam telefonon, és olyan szépeket mondtam neki, hogy még a telefon is belepirult.