Önálló társulattá szerveződtek az István, a király székelyföldi nagyprodukció erdélyi előadói, készítői, akik március 15-re egy újabb nagyszabású műsorral készülnek. A sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában tavaly több telt házas előadást is megélt produkció készítői az MTI-nek küldött tegnapi közleményükben azt írják, a döntés mögött a társulat összetartása áll, valamint az, hogy új élményeket adjanak a közönségnek.
A Székelyföldi Nagyprodukció Társulatot az első székelyföldi István, a király előadás szólistái, rockzenekara, szimfonikusai, kórustagjai, táncosai, valamint alkotói és szervezőcsapata alkotja. Tagjai kisebb-nagyobb zenés, színházi előadásokkal készülnek, és az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció is része marad repertoárjuknak.
Első előadásuk március 15. szellemében készül Rabok legyünk vagy szabadok címmel, a zenés-verses összeállítás a magyar hősök előtt tiszteleg, és a sepsiszentgyörgyi március 15-i rendezvénysorozat záróeseményének szánják. Március 16-án délután két időpontban is láthatja a közönség a Tamási Áron Színház nagytermében.
A közlemény szerint az előadás illeszkedik a Petőfi 200 emlékévhez, a repertoárban Petőfi-versek hangzanak el szavalatként és megzenésítve, de néhány Kormorán-szerzemény, valamint az István, a király rockopera kiemelkedő dalai is hallhatók lesznek. Az ünnepi koncerten közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Kincskeresők Néptáncegyüttes és a VOCES Kórus. (vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.