Ferenc pápa április 28–30. között Magyarországra látogat – jelentette be tegnap délben a Vatikán. Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én járt Budapesten, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatta be a Hősök terén.
A programban kiemelt helyet kap a fiatalokkal, valamint a szegényekkel és menekültekkel való találkozás. Ferenc pápa magánlátogatást tesz a 2003-ban a Vatikánban boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László otthonában. Nem marad el a helyi jezsuitákkal való magántalálkozás sem, amely szokásos részét képezi Ferenc pápa külföldi útjainak.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egész közössége örömmel értesült a látogatásról, és külön öröm, hogy a pápával tartandó találkozások helyszíne Budapesten lesz – reagált Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a hírre. A közleményben, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye juttatott el az MTI-hez, a bíboros azt írta: „szeretettel várjuk a hazai és a határon túli papokat és hívőket, zarándokokat”. Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a találkozás Szent Péter utódjával döntő lépés lesz azon az úton, „amelyen együtt járunk Krisztus felé”.
„Örömmel értesültem arról, hogy Ferenc pápa hivatalosan is elfogadta a meghívásomat és április 28–30. között Magyarországra látogat” – közölte Novák Katalin köztársasági elnök üzenetét a Sándor-palota. Novák Katalin Facebook-bejegyzésében azt írta: „Szeretettel várjuk a Szentatyát!” A katolikus.hu-n közölt program szerint a pápát magyarországi látogatásán Novák Katalin ünnepélyesen fogadja a Sándor-palota előtti téren pénteken, majd a szentatya udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában. Ezt követően találkozik a miniszterelnökkel, majd az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel a Karmelita kolostor épületében, az eseményen a pápa beszédet is mond. Péntek délután találkozik püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal a Szent István-bazilikában, ahol szintén beszédet mond.
Ferenc pápa szombaton a többi között találkozik szegényekkel és menekültekkel az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, fiatalokkal a Papp László Sportarénában, és mindkét helyszínen beszédet mond. Vasárnap délelőtt szentmisét tart a Kossuth Lajos téren, és találkozik például az egyetemi és kulturális élet képviselőivel. Hivatalos búcsúztatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lesz vasárnap késő délután.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.