Rendkívüli színházi előadásra kerül sor április 21-én 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. Vecsei H. Miklós zenekara, a QJÚB, valamint a Platon Karataev együttes közös produkciója, a Kocka kibontása című előadás igazi kuriózumnak számít mind zenei, mind pedig színházi berkekben – tájékoztatott közleményében a Kónya Ádám Művelődési Ház.
A sokrétű műsor Pilinszky János és Csoóri Sándor szövegeire támaszkodik. A Kiégő Izzók csapatának élő, vetített díszletében Koltay Szonja installációja tovább színesíti az érdekfeszítő előadásmódot. A szokatlan produkcióban az alkotók a látványvilág, a zenei komplexitás és a fényművészet elemeit használják a legkatartikusabb formában, hogy a két költőóriás életműve ne csak a szavak szintjén jusson el a közönséghez. Az alkotócsapat hitet próbál tenni amellett, hogy az elmélyült, sokszor a szakrális irodalomhoz visszanyúló szövegeken alapuló progresszív zenének helye van a magyar zenei és színházi világban.
A színház, a zene és a performance határterületein mozgó csapat minden tagja a maga szakterületének elismert művésze. A zenekar tagjai: Hegedűs Bori (ének), Frimmel Jakab (billentyű, elektronika), Mihalik Ábel (dob), Paczári Viktor (basszusgitár), Ratkóczi Huba (szólógitár). Rendező: Vecsei H. Miklós, animáció: Koltay Szonja Dorottya, díszlet és vetítés: Kiégő Izzók.
Jegyeket vásárolni 30, illetve 15 lejért a városi kulturális szervezőirodában, valamint online az eventim.ro oldalon lehet (utóbbi helyen csak teljes árú belépőt).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.