A budapesti a legjobb európai reptér

2023. március 7., kedd, Magazin

Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai légikikötő a 15–25 milliós utasforgalmat bonyolítók között – jelentette be a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (Airports Council International, ACI). Ez az egyik legrangosabb elismerés, amelyet repülőtér kaphat – közölte tegnap a Budapest Airport.

Az ACI minden évben több mint 30 teljesítménymutatót vizsgáló felméréssel térképezi fel világszerte 400 nemzetközi repülőtér szolgáltatásai­nak minőségét. Ez alapján tavaly minden negyedévben kimagasló eredményt ért el a budapesti repülőtér; a pontszámok minden korábbi értéket és a régiós versenytársak pontjait is túlszárnyalták.

Az utasok általános elégedettségi szintje egész évben ötös skálán 4 pontot meghaladó értéken állt, és jelentősen magasabb volt, mint a legforgalmasabb 2019-es évben – ismertette a Budapest Airport.  A közleményben kiemelték: a Budapest Airport által az elmúlt négy évben végzett fejlesztések értéke 2022 év végére elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig a 100 milliárdot is meghaladja. A fejlesztések között kapacitásbővítő, infrastrukturális, fenntarthatósági és egyéb, utasélményt növelő beruházások is találhatók.

Felidézték azt is, hogy a Budapest Airport tavaly zsinórban kilencedszer nyerte el a Skytrax Kelet-Európa legjobb repülőtere díját, az utóbbi évek fejlesztései nyomán pedig a Családbarát Hely tanúsító védjegyet is megkapta. A Budapest Airport továbbra is tagja annak a 34 repülőtérből álló nemzetközi elit csapatnak, amely karbonsemlegesen működik, ezenkívül a vállalat fenntarthatósági törekvései kiérdemelték az Effekt 2030 Zöld egyensúly kategóriájának 2. helyét és a Deloitte Zöld Béka díját is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 345
szavazógép
2023-03-07: Magazin - :

A kocka kibontása

Rendkívüli színházi előadásra kerül sor április 21-én 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. Vecsei H. Miklós zenekara, a QJÚB, valamint a Platon Karataev együttes közös produkciója, a Kocka kibontása című előadás igazi kuriózumnak számít mind zenei, mind pedig színházi berkekben – tájékoztatott közleményében a Kónya Ádám Művelődési Ház.
2023-03-07: Magazin - :

Kezdődik A Dal

Tíz versenydallal veszi kezdetét március 11-én, szombaton este A Dal 2023-as kiadása, a nézők romániai idő szerint 20 óra 35 perctől láthatják az első válogatót a Dunán – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.