A világ legnagyobb lélekszámú ifjúsági mozgalma a cserkészet, amely önkéntességen alapszik és pártpolitikától független, nyitott minden felekezetű személy számára. Alapítójáról, Lord Robert Baden-Powellről (ahogy a cserkészek hívják: Bi-Pi) minden évben Sepsiszentgyörgyön is megemlékeznek a Tanulók Házánál lévő emlékműnél és kopjafánál. Idén nagyobb lélekszámú egyenruhás fiatal gyűlt össze, hiszen nemcsak a megyeszékhelyről, hanem az egész Háromszék körzetből, emellett Brassóból, Négyfaluból is jelen voltak a csapatok képviselői. Mozgalmasnak ígérkezett az idei esztendő a cserkészeknek, hisz mindegyik csapat lehetőségeihez, erejéhez mérten teszi a jót, igyekszik élni az eszményt Istenért, hazáért és embertársért. Szeretne minél több fiatalt elérni, és megmutatni a boldogulás ösvényét, ahogyan Bi-Pi nevezte a cserkészet lényegét.
Január 15-én volt a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor Cserkészcsapat 21. ígéret- és fogadalomtétele a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban, ahol hat kiscserkész, négy cserkész és egy felnőtt cserkész tett ígéretet és fogadalmat ünnepélyes keretek között Györgyjakab Tímea csapatvezető irányításával.
Közös farsangi mulatságot szerveztek a sepsiszentgyörgyi cserkészcsapatok idén február 17-én, amelyet a központi Szent József-plébánia látott vendégül. Több mint hatvan kis- és nagycserkész öltözött be újrahasznosított hulladékból készült jelmezbe. Ötletes jelmezek születtek papírból, műanyagból, rongyból. Keretmesének az Óz, a nagy varázsló történetét használták Gáspár Andrea (115-ös csapat) és Csiszér Emese (14-es csapat) szervezésében. A farsangi mulatságot és játékokat Györgyjakab Tímea, a Bölöni Farkas Sándor Cserkészcsapat vezetője és Józsa Levente, a házigazda 40-es Szent György Cserkészcsapat csapatvezető-helyettese vezette le. Jelen volt Székely István körzetvezető, Gaál Zsuzsa és Salamon László cserkésztiszt is. Elfogyott az erre a célra készített száz fánk és nagy fazék tea, majd sor került a hagyományos bábuégetésre is, cserkészdalok kíséretében jelképesen elűzték a telet.
Csiszér Emesét arról kérdeztem, hogyan élte meg a közös farsangot és mit jelent számára a cserkészet. „Nekem az első szervezésem volt, elosztottuk a feladatokat. Számomra a cserkészet egy életforma, aminek próbálok megfelelni és eszerint élek. Lételemem, hisz kicsi korom óta benne élek. Olyan többletet ad, amit az iskolában nem lehet megtapasztalni. Öten vagyunk testvérek – Csanád (20), Bence (18), én (16), Zenkő (11) és Etele (6) –, a szüleim is, az egész családunk cserkész. Láttam a jó példát, hogyan kell tenni a nagyobb testvéreimtől. Nemcsak bulival jár, hanem felelősséggel és nagyon sok munkával.”
Február 22-én, a cserkészet alapítójának és feleségének (Olave) születésnapján Háromszék körzet közösen ünnepelt az emlékműnél és a kopjafánál Székely István körzetvezető, a 14-es Dr. Kovács Sándor Csapat vezetőjének irányításával. A koszorúzás után átvonultak az unitárius egyházközség termébe, ahol folytatódott az emlékünnepség játékkal és falatozással. Így lehetőség adódott a fiataloknak az ismerkedésre.
Háromszéken a „legizmosabb” cserkészcsapatnak a kézdivásárhelyi 34-es számú Gábor Áron Csapat mondható Kerekes László segédpüspöknek köszönhetően, aki régebb a Boldog Özséb-templom plébánosaként sokat tett az összes felső-háromszéki csapat fejlődéséért. Sikerült bevonnia minden korosztályt és megnyernie a szülőket is a jó ügynek, így egész generációk nőttek fel a cserkészetben: minden ministráns előbb-utóbb cserkésszé vált. Jó munkatársakat választott, jelenleg Csucsi Csanád vezeti a kézdivásárhelyi csapatot.
A sepsiszentgyörgyi cserkészek legközelebbi közös megmozdulása a március 15-i ünnepségen és koszorúzásokon való részvétel lesz, amely Székely István körzetvezető irányításával szokott zajlani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.