A kolozsvári bátor asszony

2023. március 7., kedd, Máról holnapra
Mózes László

Akár legyinteni is lehetne, mondván, nem hírértékű, ha valakit „hazátlannak” neveznek. Hiszen nem az első, vélhetően nem is az utolsó eset, amikor egy magyar nemzetiségű, Romániában élő polgárt a jól ismert szitokszóval illetnek: „bozgor”. E kifejezés egyike a legsértőbb, legalantasabb, legprimitívebb emberi megnyilvánulásnak, jó is lenne, ha egyszer elfeledetté, múltbéli szégyenfolttá válna.

A napokban éppen Kolozsváron hangzott el e megbélyegző szó, egy helybéli taxisofőr azért tagadta meg a fuvart egy vendégétől, mert szavajárásából arra következtetett, hogy az 58 éves asszony – a történteket később elmesélő, álláspontját nyilvánosan is felvállaló Kerekes Margit – nem román nemzetiségű, hanem magyar ajkú. A taxis kerek perec kijelentette: „hazátlanokat nem szállít”, ezt ő persze nem szépítette, hanem, indulatos és brutális egyszerűséggel a „bozgoroaice” kifejezést használta (a román nyelvet kevésbé ismerők számára ez nőnemű hazátlanokat jelent, csak valahogy még bántóbb, mint a „bozgor”). Ám az asszonyt kemény fából faragták, sérelmét nem hallgatta el, közösségi oldalán tette szóvá a fejleményeket, s azokra a kolozsvári román nyelvű média is felfigyelt, később pedig megszólította őt a Krónika közéleti portál is. A nő lányát és unokáját látogatta meg, haza akart taxizni, de a sofőr nem értette az általa bemondott címet, útvonalat. „A beszédemen érződött, hogy magyar vagyok, és valószínűleg ez dühítette fel. Trágár szavakkal rám rivallt, hogy szálljak ki a kocsiból, mert nem visz sehova” – idézte fel a történteket.

A nyilvánosságra került eset nem maradt visszhangtalanul: a taxistársaság megszakította az együttműködést a hangoskodó autóvezetővel, a szállító vállalat vezetője pedig megjegyezte, korábban mások is panaszkodtak már a sofőrre. Nagyon helyes, nem is szabad az ilyesmit elfogadni, ezt már azért a román nemzetiségűek is belátják. Sőt, megszólalt Emil Boc, a kincses város polgármestere is. „Elszigetelt esetként kell kezelni, amelyet nem tolerálok, és nem fogadok el, ezért ötszáz lejre bírságoltuk a taxist, és a következő kihágásnál az engedélyét is bevonjuk vagy felfüggesztjük” – hangsúlyozta a polgármester. Boc azt is hozzáfűzte, nem szabad elnézni az ilyen eseteket, „a tolerancia olyan elv, amire minden kolozsvárinak törekednie kell”, hiszen Kolozsvárt a multikulturalitása „tette azzá, ami ma”, azaz európai szellemiségű várossá.

Boc becsületére váljék, hogy elutasította a primitív és agresszív viselkedést. Persze, esetében is találhatók vitatható kijelentések, de most azt mondta, amit mondania kellett. A legkisebb kihágásokat is büntetni kell, tette még hozzá a polgármester, ugyanis „ha hagyjuk a kis dolgokat összegyűlni”, azok etnikai konfliktusokhoz, akár háborúhoz is vezethetnek. Márpedig itt elegendő visszaemlékezni dicstelen hivatali elődjére, Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista polgármesterre, aki 1992 és 2004 között felbecsülhetetlen károkat okozott nem csupán Kolozsvár és Erdély magyar közösségének, hanem az egész városnak. Igaz, ma már a változás is jól érzékelhető, Kolozsváron az elmúlt két évtizedben figyelemre méltó lépések történtek a magyar közösség irányába.

Ennél mégis fontosabb Kerekes Margit kiállása: nem hagyta magát, nem engedett a megfélemlítésnek. Ilyen apró, ám mégis jelentős cselekedetek is meghatározzák egy közösség sorsát: a kérdés mindig az, hogy beletörődünk, elfogadjuk a gyalázatot, vagy kiállunk magunkért, igazunkért, méltóságunkért.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2023-03-07: Közélet - Bartos Lóránt:

Fogadják a kéréseket az ANL-lakásokra (Kézdivásárhely)

Tizenöt lakás készül Kézdivásárhelyen az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL), illetve a város önkormányzata finanszírozásával. A Penny Áruház mellett lévő tömbház a befejezéshez közeledik, március 31-ig lehet igényelni a benne lévő lakrészek valamelyikét. A kezdi.ro honlapra feltöltött dokumentum szerint 2022-ben százhatvanheten igényeltek lakást az önkormányzattól, a lista élén lévő igénylőnek 62 pontja van a lehetséges százból, míg a sereghajtónak 12,5. Vélhetően ez a lajstrom bővülni fog, miután kiírták, hogy lehet igényelni az ANL-lakásokat, igaz, ezeket elsősorban fiataloknak szánják, tehát rostálás is lesz, hiszen a korhatárt legtöbb 35 évben állapították meg.
2023-03-07: Sport - Miska Brigitta:

Pontot szereztek a címvédő ellen (Labdarúgás, SuperLiga)

A Sepsi OSK hamar előnybe került, azonban a nyolcszoros bajnok Kolozsvári CFR még a szünet előtt átvette a vezetést, aztán negyedórával a találkozó vége előtt a sepsiszentgyörgyi csapatnak sikerült egyenlíteni (2–2) a SuperLiga 29. fordulójának zárómérkőzésén. A felsőházi rájátszásba jutás vasárnap dől el, a háromszéki együttes egy döntetlennel is biztosíthatja a hatodik helyet.