Aki most lett százéves, ugye? ― ezzel a kérdéssel válaszolnak a mikóújfalusiak, amikor arról érdeklődünk, merre lakik Dobricza Gyula. És ha Gyula bácsi álma valóra válik, a falubeliek még legalább két évig útbaigazíthatják az érdeklődőket: gyerekkorában ugyanis látomása volt, megjósolták neki, hogy százkét évet fog élni. Csak egészség legyen ― mondja Gyula bácsi, aki idős kora ellenére semmilyen gyógyszert nem szed, egész nyáron dolgozott a mezőn, mostanság az állatokat rendezi. De nincsen ebben semmi különös: egész életében dolgozott, több rendszerváltást, háborút és forradalmat is átélt, minden rendszerben végezte a dolgát, gondoskodott a családjáról.
A valóra vált álom
Gyula bácsiban él még az emlék, amikor gyerekkorában egyszer azt álmodta, megmondták neki, hogy 102 évet fog élni. ,,Tízéves lehettem, le voltam feküdve, és arra ébredtem, hogy egy alak fölém hajolt. No, te gyermek, tudd meg, hogy 102 évig fogsz élni. Ezt mondta. Erre én megijedtem, persze, az ágyból felkeltem, odaszaladtam a szüleimhez, és mondtam édesapámnak, mi történt. Az apám még rám is vágott egyet, hogy mit bolondkodok, de én mondtam, hogy ott ül az alak a padon" ― meséli mosolyogva, majd a következtetést is levonja: valamennyire beteljesült az álom, mert a százat már elhagyta. Ez elég is volna, de amíg egészség van, addig még nincs baj.
Több évtizedes munka után kétszáz lej nyugdíj
Gyula bácsi egészségi állapota korához képest valóban remek, dolgozik, naponta egy-két pohár pálinkát is megiszik. Régebb, fiatal korában még dohányzott is, mosolyogva meséli, hogyan szokott le: egy ideig még titokban rágyújtott, de a feleségének nem volt szabad megtudnia. Ujjait mutatja, fájnak, kibogosodtak a sok fejéstől ― mondja. Ugyan eredeti mestersége szerint cipész, 1923-ban szegődött el inasnak, majd mestereknél dolgozott, később önállóan, a kollektivizáláskor a Szorgalom szövetkezethez került Sepsiszentgyörgyre, majd haza, Mikóújfaluba. Azt ígérték, hogy hámokat kell majd javítania, végül azonban az állatok mellé osztották be, naponta 13―14 tehenet fejt egyedül. Egészen az 1990-es rendszerváltásig dolgozott a kollektív gazdaságban. Több évtizednyi megfeszített munka után azonban a postás mindössze 213 lej nyugdíjat hoz Gyula bácsinak. Ki is jön a sodrából, amikor erről beszél: korábban ment nyugdíjba, de utána dolgozott még, azonban azt már nem vették nyilvántartásba, nincs igazolása róla, így nem számolhatják újra a juttatást.
Átkeresztelkedés a szabadulásért
A világháború emléke idéződik fel Gyula bácsiban, amikor a legnehezebb karácsonyáról kérdezzük. Bükszádon volt katona, a frontra nem került ki, az oroszok bejövetele után menekülnie kellett a csapatnak. ,,Azt mondta nekem egy anyaországi szakaszvezető, Koltay Józsefnek hívták, maga maradjon itthon, ne jöjjön velünk" ― emlékszik vissza Gyula bácsi. Lemaradt hát a századtól, aztán valahogy hazahányódott. ,,Azt már nem tudom, milyen nap volt, elfelejtettem" ― mondja, a folytatásra azonban pontosan emlékszik: másnap reggel csendőr kopogtatott a kapun, behívták az őrsre, kezdődött a kihallgatás. ,,Akkor még értettem románul, most már nem értek, elfelejtettem" ― teszi hozzá mosolyogva. Hiába volt már akkor három gyermeke, hiába volt szomszédja a csendőr őrmester, mégsem engedték el. Másnap reggel összegyűjtötték őket, voltak vagy 1500-an, és bevitték Szentgyörgyre. Partizánoknak tekintették őket az elején, a szövőgyár alatti pincébe vitték, amelyben térden felül állt a víz. Később a börtönhöz kerültek, ott tartották őket. ,,Vittek ki dolgozni, de ennünk nem adtak. Voltunk répaszedni. Répalevélen éltünk egy hétig. Összehajtottuk, mint egy bőrszivarat, megpakoltuk zsebeinket, azzal éltünk" ― meséli Gyula bácsi. Szabadulása még ennél is különösebb: a mikóújfalusi ortodox pap közbenjárására engedték el, cserébe azonban feleségének át kellett állnia a görögkeleti vallásra. ,,Volt egy pap, Dancunak hívták. Azt mondta, így ki tud szabadítani. Miután a feleségemék átálltak román vallásra, a pap béjött Szentgyörgyre, és kérte, hogy engedjenek ki — éppen aznap, amikor vagoníroztak, már a kenyerek is ki voltak osztva, hogy visznek le Földvárra a lágerba" ― hangzik a szabadulás története. Az egyik tiszt ugyan azt mondta, később elengedik, a pap azonban ragaszkodott ahhoz, hogy azonnal szabadulhasson. ,,Akiket elvittek, azok mind meghaltak Földváron. Úgy is nevezték, hogy haláltábor" ― zárja a történetet.
Melyik volt a legjobb rendszer?
Az volt a legnehezebb karácsonya, és a mostani, hiszen nemrég vesztette el egy fiát, de a többi szép volt, család jó nagy, ma is összegyűlnek. ,,Tudtunk dolgozni, pénz volt, minden volt, a család egyben volt, nem hiányzott egy sem" ― mondja. Négy fia és két leánya volt, egyik fiát nemrég temették. De van nyolc unokája, tizenegy dédunokája és két ükunokája is. ,,Mind idegyűlnek, még azokat a kicsiket is idehozzák" ― magyarázza mosolyogva. Felesége öt évvel ezelőtt halt meg, 68 évet éltek együtt házasságban. Brassói származású volt, a kifőzdében dolgozott, nagyon jól főzött ― meséli büszkén Gyula bácsi. Arra a kérdésre, hogy veszekedtek-e, mosolyogva mondja: sokat nem. Betanította még a cipészmesterségre is, együtt dolgoztak régen. És Gyula bácsi a szakmáján keresztül ítéli meg a politikai rendszereket is. ,,Nekem a kommunizmusban is tetszett, ez is tetszik, én mindenütt dolgoztam, egyik rendszerben sem büntettek meg. A régi román világban lehetett szerszámokat, felszerelést kapni, akkor jól tudtunk dolgozni. Később már nem lehetett kapni bőrt, talpat, nem lehetett folytatni az ipart. Engem egyszer sem büntettek meg. Kérdezte is most az őrmester az ünnepségen, hogy volt-e bajom a rendőrséggel, mondtam: nekem sosem, azt sem tudom, az ajtó merre nyílik." Haragosa sincs a faluban, nem kötekedett soha senkivel, a ,,korcsomába" sem járt, pedig néha még a felesége is küldte. Reggel felkel, egy pohár pálinkát megiszik, az állatokat elrendezi. Negyed kilenc, fél kilenc, mire végez ezzel, reggeli előtt még egy pohárkával felhörpint, akkor jólesik az étel. Két ló van most, tehén volt, azt eladta, hat juh, tyúkok. ,,Azokat rendezgetjük, fát hasogatunk, béhozzuk, tüzelünk, megiszunk egy csepp pálinkát" ― ecseteli a téli hétköznapokat. Délután a kályha mellett üldögélve szokott elszundítani, este kilenckor ágyban van, hajnali fél ötkor pedig már talpon. Legnagyobb kívánsága pedig, hogy egészséges legyen. ,,Egészség legyen, hogy tudjak élni, és a család is. Ez volna, egyéb semmi."
