Ma kétszáz éve, 1823. március 8-án született Andrássy Gyula gróf, aki halálra ítélt forradalmárból lett a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, majd az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere.
Csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula a felvidéki Oláhpatakon látta meg a napvilágot az egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb arisztokrata család sarjaként. Jogi tanulmányokat végzett. Az 1847–48-as utolsó rendi országgyűlésen Zemplén vármegye követe volt, az 1848. március 15-i forradalom után tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés feliratát vitte Bécsbe. Áprilisban, alig 25 évesen Zemplén megye főispánja lett, ősszel részt vett a győztes pákozdi, majd a vesztes schwechati csatában, a tavaszi hadjárat alatt a fővezér Görgei Artúr segédtisztje volt. Párizsban tartózkodott, amikor az osztrák hatóságok távollétében halálra ítélték és jelképesen kivégezték, azaz nevét az akasztófára szögelték, a párizsi szalonokban ezután a daliás grófot csak „a szép akasztottként” emlegették. 1856-ban elvette Kendeffy Katinka grófnőt, 1858-ban az anyja által kieszközölt amnesztiával hazatért.
Deák Ferenc köréhez csatlakozott, a jogfolytonosságot fenntartva, békés úton akarták a bécsi udvarral az ellentéteket rendezni. Deák 1865-ös Húsvéti cikkét követően megindultak a kiegyezést előkészítő tárgyalások, s az 1865 decemberében összeült országgyűlésen Andrássy a képviselőház alelnöke és a kiegyezési okmány szövegezésére kiküldött országgyűlési bizottság elnöke lett. Gyakorlati érzéke és diplomáciai tehetsége, az Erzsébet királynéval kialakult kölcsönös rokonszenv révén számos akadályt hárított el a kiegyezés útjából.
A kettős monarchia létrejötte után Deák javaslatára I. Ferenc József 1867. február 17-én Andrássyt nevezte ki miniszterelnökké és hadügyminiszterré, az esküt három nappal később tette le. A június 8-i koronázáson – mivel a nádor hivatala betöltetlen volt – az ország világi rendjeinek nevében Simor János esztergomi érsekkel együtt Andrássy tette a koronát a király fejére.
Hivatalában a dualista rendszer és ezen belül Magyarország helyzetének megszilárdításán, a polgári államrend kiépítésén fáradozott. Miniszterelnöksége idején állították fel az önálló magyar honvédséget, hozták tető alá a horvát–magyar kiegyezést, fogadták el a liberális szellemű nemzetiségi törvényt, vezették be a kötelező elemi oktatást, fogadták el az európai színvonalú polgári perrendtartást, hozták létre az Állami Számvevőszéket, az ügyészi szervezetet. Andrássy a fővárost világvárossá akarta tenni körutakkal, sugárutakkal, palotákkal, a kezdeményezésére létrejött Sugár utat, Pest talán legszebb útját, melyet még életében róla neveztek el.
Andrássy 1871. november 14-én megvált a miniszterelnökségtől, s még aznap az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminiszterévé nevezték ki. Új tisztségében is megcsillogtatta politikai tehetségét, sikerült az új államalakulatot európai nagyhatalommá tennie. Németbarát politikát folytatott, jelentős része volt a Három császár szövetsége (Németország, Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia konzultatív együttműködési szerződése) megkötésében. Ő javasolta az Oroszország balkáni terjeszkedését megállító 1878-as berlini kongresszus összehívását, amely után a Monarchia elfoglalhatta Bosznia-Hercegovinát. 1879. október 7-én még aláírta a kettős szövetségi szerződést Németországgal, egy nappal később romló egészsége miatt lemondott tisztségéről.
Betegsége miatt az Adriai-tenger partjára, az Abbázia közelében fekvő voloscai villájába vonult vissza. Itt halt meg 1890. február 18-án. A Magyar Tudományos Akadémia épületében ravatalozták fel, hamvait Tőketerebesen helyezték örök nyugalomra, érdemeit törvénybe iktatták.
