Ma kétszáz éve, 1823. március 8-án született Andrássy Gyula gróf, aki halálra ítélt forradalmárból lett a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, majd az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere.
Csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula a felvidéki Oláhpatakon látta meg a napvilágot az egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb arisztokrata család sarjaként. Jogi tanulmányokat végzett. Az 1847–48-as utolsó rendi országgyűlésen Zemplén vármegye követe volt, az 1848. március 15-i forradalom után tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés feliratát vitte Bécsbe. Áprilisban, alig 25 évesen Zemplén megye főispánja lett, ősszel részt vett a győztes pákozdi, majd a vesztes schwechati csatában, a tavaszi hadjárat alatt a fővezér Görgei Artúr segédtisztje volt. Párizsban tartózkodott, amikor az osztrák hatóságok távollétében halálra ítélték és jelképesen kivégezték, azaz nevét az akasztófára szögelték, a párizsi szalonokban ezután a daliás grófot csak „a szép akasztottként” emlegették. 1856-ban elvette Kendeffy Katinka grófnőt, 1858-ban az anyja által kieszközölt amnesztiával hazatért.
Deák Ferenc köréhez csatlakozott, a jogfolytonosságot fenntartva, békés úton akarták a bécsi udvarral az ellentéteket rendezni. Deák 1865-ös Húsvéti cikkét követően megindultak a kiegyezést előkészítő tárgyalások, s az 1865 decemberében összeült országgyűlésen Andrássy a képviselőház alelnöke és a kiegyezési okmány szövegezésére kiküldött országgyűlési bizottság elnöke lett. Gyakorlati érzéke és diplomáciai tehetsége, az Erzsébet királynéval kialakult kölcsönös rokonszenv révén számos akadályt hárított el a kiegyezés útjából.
A kettős monarchia létrejötte után Deák javaslatára I. Ferenc József 1867. február 17-én Andrássyt nevezte ki miniszterelnökké és hadügyminiszterré, az esküt három nappal később tette le. A június 8-i koronázáson – mivel a nádor hivatala betöltetlen volt – az ország világi rendjeinek nevében Simor János esztergomi érsekkel együtt Andrássy tette a koronát a király fejére.
Hivatalában a dualista rendszer és ezen belül Magyarország helyzetének megszilárdításán, a polgári államrend kiépítésén fáradozott. Miniszterelnöksége idején állították fel az önálló magyar honvédséget, hozták tető alá a horvát–magyar kiegyezést, fogadták el a liberális szellemű nemzetiségi törvényt, vezették be a kötelező elemi oktatást, fogadták el az európai színvonalú polgári perrendtartást, hozták létre az Állami Számvevőszéket, az ügyészi szervezetet. Andrássy a fővárost világvárossá akarta tenni körutakkal, sugárutakkal, palotákkal, a kezdeményezésére létrejött Sugár utat, Pest talán legszebb útját, melyet még életében róla neveztek el.
Andrássy 1871. november 14-én megvált a miniszterelnökségtől, s még aznap az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminiszterévé nevezték ki. Új tisztségében is megcsillogtatta politikai tehetségét, sikerült az új államalakulatot európai nagyhatalommá tennie. Németbarát politikát folytatott, jelentős része volt a Három császár szövetsége (Németország, Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia konzultatív együttműködési szerződése) megkötésében. Ő javasolta az Oroszország balkáni terjeszkedését megállító 1878-as berlini kongresszus összehívását, amely után a Monarchia elfoglalhatta Bosznia-Hercegovinát. 1879. október 7-én még aláírta a kettős szövetségi szerződést Németországgal, egy nappal később romló egészsége miatt lemondott tisztségéről.
Betegsége miatt az Adriai-tenger partjára, az Abbázia közelében fekvő voloscai villájába vonult vissza. Itt halt meg 1890. február 18-án. A Magyar Tudományos Akadémia épületében ravatalozták fel, hamvait Tőketerebesen helyezték örök nyugalomra, érdemeit törvénybe iktatták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.