Tárt kapukkal várt Nyáguly Sándor vállalkozó torjai bennvalóján. Akár birtoknak is mondhatjuk, hiszen a Volálban található, mintegy egyhektáros örökölt bennvaló területén jól megfér a vállalkozás, illetve az annak ötletét adó gyümölcsös, sőt, a néhány éve eredménnyel művelt hobbi „kellékei” is. A házigazda és családja nem csupán a kaput tárta ki előttünk, hanem nem mindennapi történetét is. Aminek vezérgondolata: amiben jól érezzük magunkat, az nekünk való.
„Tömbházban laktunk Kézdivásárhelyen, 2008-ban építettünk itt házat az őseink telkén, így cseppentünk ki falura – meséli a házigazda. – Itt rengeteg az almatermés, a fákat még dédnagyapám ültette. Kérdeztem a szomszédtól, hogy hova adjuk el ezt a sok almát. Kacagott, hogy senki nem veszi meg. Kezdtem telefonálgatni az üzletekbe, de odáig sem jutottunk el, hogy mennyibe adnám. Addig-addig kérdezősködtem, hogy megtudtam, a lengyel almát veszik, mert az eláll. Az itteni alma négy-öt nap múlva elkezd romlani – mondták. A vegyszeres alma pedig a meleg üzletben három hét múlva is mutatós. Ledöbbentem, mert ez azt jelenti, hogy saját tudtunkkal mérgezik az embereket. Hát mit csináljunk a sok almával? Pálinkát. Egy évig ezt csináltuk, de rendesen nem lehetett értékesíteni. Úgyhogy a második évben eszembe jutott az almaprés.”
Megálmodni
– Elkezdtem keresni a telket, hogy ez maradjon a családé, ne keverjük ide a vállalkozást, de nem kaptam. Egy éjszaka megálmodtam, szó szerint, s reggel mondom az asszonykámnak: nekünk nem telek kell, hanem egy kamion, abban berendezzük az egész prést, oda megyünk, ahova akarunk, és dolgozunk. Így is történt, vettem egy használt kamiont, kibéleltük, hogy lehessen mosni, feleljen meg az élelmiszeripari szabványoknak, villanyt vezettem, felszereltem új gépekkel. Kimentünk a főútra, s elkezdtünk dolgozni. Nem telt el két hónap, felfedezett a sajtó, még a Duna tévé is jött, nagy híre lett, s azt is javasolták, hogy ezt le kell védeni. Viccnek vettem, hát háromszáz éve préselik az emberek az almát. Felvilágosítottak, hogy nem a préselést, hanem a mozgó rendszert kell levédeni.
– Írtam egy ímélt a szabadalmi hivatalnak, másnap reggel itt voltak. Biztattak, de amikor elkezdték sorolni az árát, s elértünk ötezer euróig, mondom, állj, nekem egy papírért ennyi pénzem nincsen. De azzal győztek meg, hogyha más védi le, akkor én nem használhatom. Belementünk, segítettek is a papírok összeállításában, hogy mindenre figyeljünk. A szabadalommal a zsebemben aztán az évek során csináltunk vagy huszonhat ilyen mozgó prést, kamionra, majd utánfutóra. Amikor nem volt préselési szezon, akkor csináltuk a mozgó préseket, megrendelésre. S egy ideje fix pontokra is, erre van nagyobb igény az egész országban, mert az emberek pályáznak, s van pénz. Közben egy gyümölcs- és zöldségpréseket gyártó magyarországi gyár kirendeltségét is ellátom.
Vissza a természetbe
Nyáguly Sándor abba is beavat, hogy az egyetemek elvégzése után – marketinget, menedzsmentet tanult – belekóstolt a multilevel-marketingbe, olyannyira, hogy csúcsidőben ezerháromszáz ember volt a csapatában, „alatta”, az országban az első ötben benne volt, sokat is keresett. De nagyon leterhelte a sok utazás, volt olyan, hogy reggel nem tudta, melyik városban ébredt fel, megszületett az első gyermekük is, s azt végképp nem szerette volna, hogy nélküle nőjön fel. Ezért váltott, bár kicsiben most is működik még a rendszerben.
A saját mozgó prés egyébként teljesen automatizált, naponta öt tonna almát tudnak feldolgozni, préselnek zöldséget is. Ennél többre nem is igazán van szükség, és persze van egy saját présház is a birtokon, ahol egy jobb szezonban 80–100 tonnát préselnek. Csak az általában két hónapig tartó szezonban alkalmaznak idénymunkást, egyébként mindent maga és felesége végez el.
A megrendelőknek készített mozgó préseket Torján szerelik össze. A speciális utánfutót Marosvásárhelyen gyártják, be is írják forgalomba, aztán három-négy hétbe telik, amíg a rendszert felépíti. Ami pedig a fix préseket illeti, ott jóval hamarabb megy a dolog, mert hogyha minden hozzávaló megvan, s jó korán reggel nekilátnak a felszerlésnek, este már a kliens saját almájából isszák az almalevet. A mozgó prés iránt még külföldről is van érdeklődés, hiszen licenccel együtt is olcsóbban tudja megépíteni, mint Moldovában vagy Szlovákiában. Hogy mennyiért? Hát úgy két jobbacska új autó az ára, vagyis mintegy hatvannégy ezer euróba kerül.
Bár mindig szeretett volna részt venni a nagy bukaresti mezőgazdasági vásárban, arra nem került még sor. A hír hamar terjed, aztán a saját fejlesztésű honlapon is minden megtalálható. Ennek is sajátos a története. Miután szakcégekre bízta, és fizetett is érte, egyik eltűnt a pénzzel, a másik végterméke pedig neki nem tetszett, erre azt mondta: „ha más meg tudja csinálni, én is”. Magyar nyelvű oktató anyagot vásárolt, s alig néhány hónap alatt megtanulta, hogyan kell webshopot építeni.
Arra a felvetésre, hogy egyfajta székely ezermesterként dolgozik, Nyáguly Sándor egy történettel szolgál. Egyik német ismerőse, amikor látta, hogy mivel foglalkozik, kezdte dicsérni a székely inventivitást. Erre a házigazda: igen, a nyomorúságban mindent meg kell tanulni, a gyümölcsfametszéstől a préselésig, a hegesztéstől a honlapkészítésig.
Hobbi
Minden embernek kell hogy legyen egy hobbija – valja Nyáguly Sándor. Ő is sok mindent kipróbált, fiatalabb korábban belekóstolt a terepautózásba, versenyzett is, de rájött, hogy ez a családnak nem sokat jelent. Mint ahogy a későbbi dzsipes kirándulások sem váltak be a feleség tériszonya miatt. Aztán „kutyázni” kezdtek, vásároltak egy hosszú szőrű németjuhász-kölyköt Nagyvárad mellől. Kézdivásárhelyen Forró Béla, a „kutyák suttogója”, akihez tanulni mentek, dicsérte, hogy milyen okos, milyen szép. Így kezdtek el járni kiállításokra, s ahol megfordultak, egy kivétellel mindenhol első díjat szereztek. Ma már tizenkét kutyával járják a kiállításokat, fele német juhász, fele svájci farkas, ebből kilenc romániai bajnok. Sőt, engedélyt is váltottak, hivatalos tenyészetként működnek, külföldre is adnak el kutyákat. Nyáguly Sándor szerint legalább napi két órát kell foglalkozni velük, de a büszkeség, amit okoznak, megéri.
– Én hiszek abban, hogy ha az ember valamiben jól érzi magát, akkor az neki való dolog – vallja a vállalkozó –, mindegy, hogy miről van szó, a lényeg, hogy azt a valamit tanuljam meg minél jobban, ügyesebben foglalkozzam vele. Semmit nem érdemes félvállról csinálni, mindenből hozzuk ki a maximumot.
A tervezett fejlesztéseket firtató kérdésre szintén egy történettel válaszol. Még hálózati marketingesként tették fel a szokásos kérdést: mi a célja? Erre azt válaszolta, hogy szeretne három hét szabadságot. De havonta! S ezt most, úgy látja, megvalósult, hiszen a kerti munkát, a fametszést, a hobbit nem tartja munkának. Így, ami a tényleges biznisz, az összességében nem vesz fel több időt.
– Legyen jókedv, legyen egészség, nyugodt munkával keressük meg a szükségeset, ne akarjunk multimilliárdosok lenni – fogalmazott Nyáguly Sándor.
