Egymásra találunk elszakított testvéreinkkel, és csak azért is megmutatjuk a világnak: vagyunk, s velünk mindig számolni kell! – írja v. Székely Péter, a Magyarországon Élő Háromszékiek Egyesületének elnöke abban a felhívásban, mellyel egy óriási székely szalag elkészítéséhez kér támogatást.
Egy csodálatos kezdeményezés vette kezdetét, amelyben mindannyian kimutathatjuk összetartozásunkat, azt, hogy hiába a megrajzolt határ, hiába minden elnyomás, a magyar nép mégis és akkor is összetartozik! Az egyesület szeretne egy 2 méter széles, 450 méter hosszú székely zászlót készíttetni, amelyet aztán „büszkén végigkísérhetünk az Andrássy úton Budapesten”. Azt szeretnék, hogy az 1848-as trikolór mellett a székely zászló is ott lenne a jeles napokon. Ehhez a zászlót kísérő 500 ember segítségére is szükség lesz.
A zászló ebben a méretben 2,8 millió forintba kerül, eddig összegyűlt közel 400 ezer, s a fennmaradó részre kérik a támogatást. Jóérzésű emberek segítségét kérik, „a zászló közös tulajdonunkat fogja képezni” – írja az elnök. Egy-kétezer forint ma már nem sokat ér, de ha összeadódik sok-sok ember jóakaratából, akkor egy nemes cél valósulhat meg belőle: az összetartozás zászlója, amely ingyen kölcsönkérhető lesz különböző rendezvényeken való felvonultatásra.
Hiszek a magyar emberek segítőkészségében és az együttes erőnkben, az összetartozás szándékának kifejezésében – írja v. Székely Péter. A székely zászlóért! – zárja sorait.
Támogatásokat a következő számlára várnak: Magyarországon Élő Háromszékiek Egyesülete, HU-75-10701599-72088577-51100005, a megjegyzés rovatba kérik odaírni: Székely zászló.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.