Három háromszéki csapat részvételével rendezték meg március 10–12. között az U15-ös és U19-es korosztály számára kiírt asztalitenisz Román Kupát, amelyen a kézdivásárhelyi Kovács Kristóf és a sepsiszentgyörgyi Farkas Yvett érte el a legjobb eredményt. A Nagy Mózes SK két sportolója a legjobb tizenhatban zárta a háromnapos versenyt.
Péntektől vasárnapig Izvorani-ban tartották meg az U15-ös és U19-es korosztály számára kiírt asztalitenisz Román Kupát, amelynek mezőnyében ott voltak a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK, a Sepsi ISK és a Sepsi-SIC pingpongozói is. A céhes városiak mindkét korcsoportban képviseltették magukat, a háromszékiek legjobb eredményei is az ő nevükhöz fűződnek. A kisebbek között Kovács Kristóf és Canea-Kocsis Abigél túljutott a csoportkörön és a főtáblára való bejátszáson, de a legjobb 32 között búcsúztak. Mellettük Balázs Boglárka és Simó Éliás Máté volt érdekelt ebben a korcsoportban, de számukra a csoport jelentette a végállomást. Az U19-esek megmérettetésén Ionuț Chelmuș és Canea-Kocsis András a főtáblás küzdelem első körében kapott ki, a mindössze 14 esztendős Kovács Kristóf azonban a nyolcaddöntőben fejezte be menetelését. Csapattársa, Farkas Yvett is a legjobb tizenhat között zárt, őt a későbbi győztes ejtette ki.
A Sepsi ISK-tól Bokor Balázs és Urus Kristóf csoportmásodikként jutott tovább – előbbi beverekedte magát a főtáblára ahol az első körben kiesett, utóbbi a selejtezőben búcsúzott –, Jakabos Andor a csoportban fejezte be hétvégi szereplését. A Sepsi-SIC egy sportolóval vett részt a kupaversenyen, Márton Ádám a legjobb harminckettőben végzett. A megyeszékhelyiek mindannyian az U19-es korosztályban álltak asztalhoz.
Pontegyenlőség az élmezőnyben
A Hakuna Matata és a Erege Bár is 16 pontnál jár a háromszéki amatőr asztalitenisz-bajnokságban, miután mindkét csapat megnyerte a 19. fordulóbeli meccsét. Az eredmények: Kézdi Pong–2 Dan San 4–5, Seth Team–CFTuning 6–3, Erege Bár–Nagyajta 8–1, Topspin–Hakuna Matata 2–7, Iron Will–Backspin 0–9, Unikum–Vaskéz 1–8, Rákosi Törekvés–Infinity Kovászna 8–1. Az élmezőny: 1. Hakuna Matata (108–45) 16 pont, 2. Erege Bár (123–35) 16 pont, 3. Seth Team 14 pont, 4. Vaskéz 12 pont, 5. CFTuning 11 pont. A 20. forduló meccsei (ma, Topspin Terem): Erege Bár–Topspin, Hakuna Matata–2 Dan San, Backspin–Vaskéz, Kézdi Pong–CFTuning, Unikum–Rákosi Törekvés, Seth Team–Infinity Kovászna, Nagyajta–Iron Will. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.