A székely-magyar nemzet főterén – ahogy Antal Árpád polgármester fogalmazott – délután négy órakor ünneplőbe öltözött, kokárdás tömeg várta a bevonuló lovasokat, hagyományőrző huszárokat, akik a már jól ismert két útvonalon, az Állomás, illetve a Szemerja negyedből érkeztek toborzó felvonulással a központba. Bevonulásukhoz a rétyi Kováts András Ifjúsági Koncert-fúvószenekar fújta a magyar lovassági indulót, majd az egyesített kórus által előadott Szózat után az ünnepség házigazdája, Kolcsár József köszöntötte az egybegyűlteket.

Sárkány ellen sárkányfű szükséges

Antal Árpád polgármester ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy ez a nap a szabadságról szól, erőt és bátorságot meríthetünk belőle küzdelmeinkhez. Felidézte, hogy ilyenkor leggyakrabban a férfiak hőstetteiről beszélünk, és sokszor megfeledkezünk a mögöttük, mellettük álló nőkről, „akik a jövő nemzedékei számára, így számunkra is átmentették a szabadságszeretet nemes eszméjét”. „Ma is vannak ilyen nők, ilyen asszonyok” – mondotta.

A meghívottak és vendégek köszöntése után kitért a szomszédban dúló háborúra, a kárpátaljai magyarok szenvedéseire. „A Kárpát-medencében egy a nyelvünk, egy a kultúránk, ezer év köt össze bennünket 15 millió szállal. Olyan ez a vidék, mint egy emberi test, és egy-egy régió, mint a Felvidék, a Vajdaság vagy Erdély a keze, a lába ennek a testnek, mi, magyar emberek pedig, éljünk bármelyik pontján, egy-egy sejt vagyunk benne. (…) Ennek a csodálatos, ezeréves testnek ma a szíve Kárpátalja. A kárpátaljai magyar testvéreink ma vérüket adják azért az országért, amely nem tiszteli őket” – fogalmazott Antal Árpád.

A múlt század eseményeit idézte, azt, hogy a világégés utáni békével létrejött új államok – Csehszlovákia, Jugoszlávia, a Szovjetunió, Románia – majdnem mind szétestek, „mert nem tisztelték egymást az ott élő emberek”. „Az, hogy Románia még egyben van, a mi érdemünk is, mert nem akartunk konfliktust, nem akartunk véráldozatot. Mert a jogérvényesítésnek több eszköze lehet: van, ahol háborúval és konfliktusokkal próbálják megoldani a kisebbségi kérdést, van, ahol a párbeszédet választják. Ahogyan mi is. És ezt is vártuk, várjuk cserébe, egy évszázadon át: tiszteletet és a minket megillető jogokat” – hangoztatta Antal Árpád.” „Mit kaptunk mégis? Dan Tanasăt. Mert lássunk tisztán: ő nemcsak egy rosszindulatú, frusztrált bajkeverő, nemcsak egy megélhetési provokátor, hanem egy láthatatlan rendszer látható arca. Minden mögött, amit ő tesz, ott van mecénásként a román állam egyik része: ez a rész, ez a rossz farkas a múltban él és nem a békében érdekelt. De nekünk nem velük kell viaskodnunk, hanem partnereket kell találnunk, hogy legyőzzük őket – ha úgy tetszik, a jó farkast kell etetnünk, hogy legyőzhessük a rosszat. Mi nem a rombolásban, hanem az építkezésben, egymás tiszteletében, a békés együttélésben vagyunk érdekeltek” – hangsúlyozta, hozzátéve: „Világosan ki kell mondanunk, hogy nem engedünk a ’48-ból, világosan ki kell mondanunk, hogy tiszteletet várunk el ettől az országtól!” Nincs egyenlőség, ha büntetnek a magyar nyelv használatáért, kölcsönös tisztelet nélkül testvériség sem létezik, és szabadság sem, „ahol nem beszélhetsz anyanyelveden, az nem haza” – mondotta.

És bár sok energiát emészt fel ez a folyamatos és áldatlan harc, mégsem elkerülhető, mert „ha ma lemondunk egy zászlóról és holnap egy magyar feliratról, akkor ne lepődjünk meg, ha holnap­után csak románul tanulhatnak a gyerekeink az iskolában”. „Arra kell gondolnunk, hogy ez a sok zaklatás, ez a szőnyegbombázás azt jelzi, hogy erősek és fontosak vagyunk, mert ha gyengék és jelentéktelenek lennénk, a kutya sem foglalkozna velünk” – hangoztatta. „Magyar ember tudja: sárkány ellen sárkányfű szükséges! És nekünk van bőven a tarsolyunkban. Ha pedig az nem volna elég, sárkányölő lovagunk, védőszentünk is van, hiszen ránk Szent György vigyáz” – fogalmazott Antal Árpád, aki azt is megígérte, hogy visszaállítják a mai színház eredeti homlokzatát, és akár a Mikó esetében, visszahelyezik az eredeti Városháza feliratot is az épület homlokzatára. „Ha nem tetszett a két felirat egymás mellett, akkor csak magyarul lesz kiírva” – mondotta.

„Ha hűek akarunk maradni eszméinkhez és szolidárisak kárpátaljai testvéreinkkel, ha valamit tanultunk a ’48-as forradalmároktól, nőktől és férfiaktól egyaránt, akkor az az, hogy nekünk most nem meghátrálni kell, nem visszavonulót fújni, hanem erősnek lenni: ütésre keményedni, s ha el kell esni, ha ebbe a harcba bele kell halni, vagy legalábbis belezavarodni, ám legyen! Mert tisztelt hölgyeim és uraim, előttünk nincs más út... Mi nem adjuk fel soha! Erdély, Székelyföld, Szentgyörgy az otthonunk: anyanyelvünk magyar, hitünk az Istené, a szívünk pedig a szabadságé: mindennap meg fogunk küzdeni érte és megvédjük, mert szeretjük szülőföldünket” – zárta beszédét Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Feltöltődni nemzeti büszkeséggel

Antal Árpád beszédét követően a régi székely himnusz (Ó, én édes jó Istenem…) csendült fel Deák Anett előadásában, majd Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere mondott ünnepi beszédet. Méltatta Székelyföld, a székelység szerepét az 1848–49-es szabadságharcban, ezt emelte ki egyik okként, amiért igen szívesen jött ide ünnepelni, de kitért arra is, mennyire szép és méltó az a többnapos rendezvénysorozat, amellyel Sepsiszentgyörgy, Háromszék tiszteleg a 175 évvel ezelőtt kirobbant magyar forradalom előtt. „Jó helyen vagyunk, jó emberek között, és fontos dolgot teszünk, hiszen nem csupán emlékezünk, hanem a dicső elődök tetteinek felidézésével feltöltődünk nemzeti büszkeséggel is, és ezáltal újra és újra megerősítjük nemzetünk ellenálló képességét is” – hangsúlyozta.

Felidézte, hogy az 1848–49-es eseményekre a nemzeti identitás kialakulásának alapköveként tekinthetünk, és bár akkor a forradalom elbukott, mégis képes volt felszítani és hosszú távon fenntartani „a magyarság ellenállásának hamu alatt parázsló tüzét”. Sok idő eltelt azóta, sok minden változott, de nem nézhetjük tétlenül a jelenlegi aggasztó jelenségeket – mondotta –, hogy Európa ma a véleményhegemónia Európáját építi, nem a sokféleségben, hanem az öncenzúrában, az igazodásban egyesül, az egység a sokféleségben jelszava ma már nem érvényesül. „Mi, magyarok azonban a szabadság, a pluralizmus pártján állunk. Elfogadjuk a világnézetek, érdekek és álláspontok sokféleségét, és magától értetődőnek tartjuk, hogy elmondhassuk és képviselhessük a sajátunkat” – hangsúlyozta. Meglátása szerint az Európai Unió jövője attól függ, hogy képes lesz-e hidat építeni azok között, akik eltérően gondolkodnak Európáról és a világról. Véleménye szerint az elmúlt évek válságai – a migráció, a világjárvány és a háború – felfedték az unió gyengeségeit, megmutatták, hogy veszélyhelyzetben erős, cselekvő nemzetekre van szükség, olyan unióra, amely nem gúzsba köti a nemzeteket, hanem valódi támogatást nyújt számukra, hagyja, hogy kiteljesedjenek. „Az 1848-as hősöknek az volt a feladatuk, hogy segítsenek a magyar nemzetnek hosszú évszázadok után újból meghatározni önmagát, nekünk ma az a dolgunk, hogy ápoljuk, óvjuk ezt az örökséget és ne hagyjuk kimúlni a szabadság lángját” – emelte ki a magyar igazságügyi miniszter.

Fiatalok a színpadon

Szintén a szabadság fontosságáról, a nemzeti öntudatról, magyarságunk megőrzéséről szólt Révész Nikolett, a Berde Áron Szakközépiskola diákja, aki az ifjúsági szónokversenyen nyerte el a felszólalás jogát, majd a Mikes Kelemen Elméleti Líceum kórusának műsora következett. A Székely Mikó Kollégium tanulói és Olaszországból, valamint Finnországból érkezett vendégeik rendhagyó előadással készültek, több nyelven – magyarul, angolul, finnül és baszkul – adták elő Petőfi Szabadság, szerelem című versét, és színpadra lépett a Kincskeresők Néptáncegyüttes is.

A rendezvény végén Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök kért áldást az összegyűltekre: „Kérünk, add, hogy számunkra ez a szabadság (melyért elődeink harcolni kényszerültek – szerk. megj.), ne csak eszmény, csak vágy maradjon, hanem céllá, cselekedetté, életformává, életvalósággá váljon” – mondotta. A másfél órás ünnepi műsor himnuszaink eléneklésével zárult.