BarótA kórházért társult a megye és a város

2023. március 17., péntek, Közélet

Társulási megállapodást hagytak jóvá Kovászna Megye Tanácsának tagjai, a testület Baróton tartott kihelyezett soros ülésén, melynek célja az erdővidéki város kórháza udvarának – beleértve a közműveket, közlekedési lehetőségeket – rendbetétele. A beruházás összértéke meghaladja a 4,1 millió lejt, a két önkormányzat fele-fele arányban vállalja a költségterheket. A testületi ülésen továbbá elhangzott az is, hogy a megyei önkormányzat az egészségügyi intézmény további fejlesztésében is részt kíván venni, egy átfogó beruházáshoz viszont már európai uniós forrásokra lesz szükség.

  • Fotó: Kocsis B. János
    Fotó: Kocsis B. János

A társulás jóváhagyását megelőzően Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke kifejtette, hogy az elmúlt időszakban a felzárkóztatás érdekében összehangolt infrastrukturális fejlesztést indítottak el Erdővidéken. Ilyen mértékűre több mint 50 éve nem volt példa, és célja az, hogy bizonyítsák be, az egykori bányászvidék nem a múlthoz tartozik, hanem van jövője. Az elnök hozzátette, hogy bár a korábbi évtizedekbe voltak fejlesztések a térségben, de ennyire összehangolt, összefüggő nem. Erdővidék felzárkóztatási programjáról van szó, egy olyan modernizációs elképzelésről, mely nem csak közúti infrastruktúra fejlesztéséről szól. Kiterjed a kisrégió kórházára, a mentőszolgálatra, a tűzoltóegységre. De szintén a felzárkóztatás része, hogy a 25 év beton­szörnyként ágaskodó ingatlanból sikerült használható iskolaépületet létrehozni.

Az elnök a továbbiakban felidézte, hogy 13 évvel ezelőtt, azaz 2010-ben a baróti kórház a bezárás előtt állt. Az egészségügyi intézmények decentralizációja mellett a Nemzetközi Valutaalap úgy döntött, 275 vidéki kórházat be kell zárni, a baróti volt az egyik. Cseke Attilával, aki akkor az egészségügyi minisztériumot vezette, sikerült megmenteni a baróti intézményt, melyet ha bezártak volna, akkor jelenleg romok állnának a helyén, ahogy történt az előpataki kórházzal. Tamás Sándor kitért arra is, hogy 2010-ben öt orvos dolgozott a kórházban, 2017-ben Lozsádi Botond vette át a baróti kórház vezetését orvos igazgatóként, a megyei önkormányzat is igyekezett segítséget nyújtani a fejlesztésekben, ennek eredményeként már abban az évben kettővel nőtt az orvosok száma, az alkalmazottaké pedig elérte a 105-öt, ami mostanra 20 orvosra és összesen 150 alkalmazottra bővült. Szintén 2010-et követően a megyei és a helyi önkormányzattal közösen létrehozták a mentőszolgálatot (ennek jelenleg 16 alkalmazottja van), illetve a rohammentő szolgálat helyi egységeit és tűzoltóállomást is létesítettek a kórház udvarán.

Tamás Sándor továbbá rámutatott: az elkövetkezőkben is hozzá akarnak járulni a  kórház fejlesztéséhez, ezért a megyei önkormányzat társul a barótival. Felújítják az intézmény területén található sétányokat, parkolóhelyeket, valamint a kültéri vízvezeték-hálózatot, a háztartásiszennyvíz- és csapadékvíz-elvezetést és a közvilágítást. A felsoroltak kivétel nélkül igen elhasznált, leromlott állapotban vannak. A beruházás értéke valamivel több mint 4,1 millió lej, azaz közel nyolcszázezer euró. A megállapodás értelmében a két önkormányzat fele-fele arányban vállalja a kiadások fedezését. Az elnök hozzátette azt is, hogy a kórház épületének általános korszerűsítése jelentősebb kiadást feltételez, ezt uniós forrásokból lehet biztosítani, ez egy következő lépés. Az ülésen jelen lévő Benedek-Huszár János, Ba­rót polgármestere elmondta, hogy a kórház kapcsán már elindítottak fejlesztéseket, beruházásokat, idevágó pályázatot is nyertek.

Lozsádi Botond orvos igazgató röviden szólt a testület tagjaihoz, kifejtve, hogy évről évre fejlesztenek, terveket és pályázatokat készítenek elő, nyújtanak be, próbálják növelni az alkalmazottak számát. Hozzátette, a megyei kórházzal is jó a kapcsolatuk, és feltett szándékuk, hogy az elvárások szintjére emeljék a szolgáltatásaikat, megfeleljenek a lakosság elvárásainak, növeljék a Baróton ellátott páciensek számát, hogy minél kevesebben legyenek kénytelenek Sepsiszentgyörgyre, vagy Brassóba utazni egészségügyi ellátásért.

A Baróti Városi Kórházban jelenleg belgyógyászati, gyerekgyógyászati, általános sebészeti, nőgyógyászati, laboratóriumi, orvosi képalkotási szolgáltatásokat biztosítanak, illetve a járóbeteg-rendelők is működnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2023-03-17: Belföld - :

Megússza a börtönt

Elévülésre hivatkozva a craiovai táblabíróság elrendelte Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter büntetőperének megszüntetését. Az egykori slatinai polgármester pere a fellebbviteli szakaszban volt, alapfokon 6 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
2023-03-17: Kármentő - Kuti János:

Pénz beszél…

Annyi katasztrofális esemény történt az utóbbi időkben, hogy ahhoz képest egy olyan bankcsőd, amely most Amerikában történt a Silicon Valley Bankkal (SVB), az semmiség.