Hadgyakorlat egy év kihagyással

2023. március 21., kedd, Belföld

Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött tegnap a Duna torkolatvidékén és a Fekete-tengeren Románia szervezésében tíz NATO-tagállam, valamint Moldova és Georgia részvételével.

A román haditengerészet közleménye szerint a Sea Shield 23 fedőnevű, április 2-ig tartó közös műveletben 3400 katona, Románia 30, Bulgária 2 hadihajója, Franciaország, Románia, az Egyesült Államok és Törökország 14 repülőgépe és helikoptere, a román nemzetvédelmi intézmények 15 gyorsnaszádja, továbbá 57 szárazföldi katonai jármű és tüzérségi eszköz vesz részt. A gyakorlatra katonai búvárokat, valamint nukleáris, biológiai és vegyvédelmi kárelhárító erőket is mozgósítottak.

Szerdán a román, lengyel és moldovai tengerészgyalogosok és a román szárazföldi egységek a babadagi lőtéren tartanak éles lövészetet. Jövő héten a polgári lakosság vízi úton történő kimenekítését gyakorolják a Dunán, Mahmudiában, illetve a Fekete-tengeren, a konstancai katonai kikötőben. A hadgyakorlat során a Duna-deltában nyilvános bemutatót is rendeznek, amelynek forgatókönyve szerint a katonáknak egy – már partot ért – ellenséges légideszant egységet kell semlegesíteniük.

A rendszeres Sea Shield hadgyakorlatokkal Romá­nia – a 2016-os NATO-csúcson tett javaslatának szellemében – a szövetség délkeleti szárnyának megerősítéséhez, a NATO fekete-tengeri jelenlétének folyamatossá tételéhez járul hozzá. Az idei, eddigi legnagyobb román szervezésű haditengerészeti gyakorlatot egy év kihagyás után rendezték meg, miután tavaly – az ukrajnai háború kitörése miatt – nem tartották meg a hadgyakorlatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 744
szavazógép
2023-03-21: Belföld - :

Magyarázatot kellett adnia a pénzügyi felügyeletnek (Euroins-csőd)

A kétkamarás parlament egyesített pénzügyi szakbizottsága előtt kellett magyarázatot adnia tegnap a pénzügyi felügyelet (ASF) vezetőségének a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) területén piacvezető Euroins Romania biztosítótársaság pénteken bejelentett fizetésképtelenné válása miatt.
2023-03-21: Belföld - :

Hírsaláta

KEVESEBB BALESET. 2022-ben országszerte összesen 4711 súlyos közúti balesetet regisztráltak. Ezek 1634 halálos áldozatot követeltek és további 3685 súlyos sérülést okoztak – közölte a román rendőrség.