Euroins-csődMagyarázatot kellett adnia a pénzügyi felügyeletnek

2023. március 21., kedd, Belföld

A kétkamarás parlament egyesített pénzügyi szakbizottsága előtt kellett magyarázatot adnia tegnap a pénzügyi felügyelet (ASF) vezetőségének a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) területén piacvezető Euroins Romania biztosítótársaság pénteken bejelentett fizetésképtelenné válása miatt.

A törvényhozók azt kérték számon az ASF elnökségén, hogy mandátumuk idején két – az utóbbi nyolc évben pedig négy – nagy biztosítótársaság csődje rengette meg a kgfb-piacot a kötvények mértéktelen drágulásához vezetve. A parlamenti meghallgatáson a nacionalista Románok Egyesüléséért Párt (AUR) több tagja „ASF = korrupció”, „ASF = rablás” „A románokat védjétek, ne a mandátumotokat” feliratú táblákat tartva sorakozott fel a pénzügyi felügyelet tisztégviselői mögött, cinkossággal vádolva őket.

Nicu Marcu, az ASF elnöke szerint sem a tavaly csődbe ment City Insurrance, sem az Euroins, amelynek pénteken vonták vissza a működési engedélyét, nem volt „Hófehérke”, sokkal inkább „Gonosz Boszorkány” az ügyfelek számára. Mindkét társaság számos visszaélést követett el: dömpingáron árulta kötvényeit, hatalmas piaci részesedéshez jutott, de késve fizetett vagy mondvacsinált okokra hivatkozva megtagadta a kártalanítást. Az ASF-elnök szerint, miután nem voltak hajlandók eleget tenni a szavatolótőke-követelménynek és helyreállítani fizetőképességüket, nem maradt más megoldás, mint a működési engedély bevonása.

Cristian Roșu, az ASF alelnöke rámutatott: a román biztosítási piac anomáliája, hogy a kgfb-piacnak mindössze nyolc-kilenc szereplője van, míg Nagy-Britanniában 200, Olaszországban 178, Lengyelországban 35. Ez nagyon sérülékennyé teszi a rendszert. Másfelől mind a négy bebukott biztosító portfoliójában 80–90 százalékot tett ki a kgfb, amit fenntarthatatlanul alacsony áron értékesített.

Az ASF már korábban támadások kereszttüzébe került, amikor március elején – egyebek mellett a City Insurance csődje miatt – a fél évvel korábbi szinthez viszonyítva 10–20 százalékkal magasabb kgfb-referenciaárakat tett közzé. A tegnapi parlamenti meghallgatásra érkező ASF-vezetőség ezért és a „piac megnyugtatása érdekében” azt javasolta a kormánynak, hogy fél évre fagyassza be a kgfb-árakat a jelenleginél mintegy 30 százalékkal kisebb tavaly márciusi szinten. Szerintük ez a kártalanítást nem veszélyezteti, mert a bebukott biztosítókkal szembeni kárigények rendezését a biztosítási garanciaalap (FGA) veszi át.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2023-03-21: Emlékezet - :

Zalánpatak építői

Az elmúlt időkben sokat olvashattunk a világhálón, továbbá különböző lapok, magazinok hasábjain Zalánpatakról, az Erdővidék keleti szegletében oly szerényen meghúzódó falucskáról. A település egykoron a messzi földön híres üveghutájáról volt nevezetes, az elmúlt években pedig Károly herceg, immár III. Károly brit király révén tett szert nemzetközi hírnévre. Mindezeket szinte kivétel nélkül meg is említik a lapok, azonban méltatlanul keveset olvashatunk azokról a nagy emberekről, akik egy lehetetlen világban, amikor már mindenki megfeledkezett Zalánpatakról, építették a települést, művelték annak hagyományait, nevelték gyermekeit, és hozzájárultak ahhoz, hogy felzárkózhasson más települések színvonalához. Ezen nagy emberek közé tartozik az uzoni Ráduly házaspár is, Ráduly József, valamint Ráduly Irénke, a zalánpatakiak tanító bácsija és óvó nénije, akiknek köszönhetően 1960 és 1976 között soha nem látott fejlődés ment végbe a településen az oktatás, a művelődési élet, valamint az infrastruktúra terén.
2023-03-21: Belföld - :

Hadgyakorlat egy év kihagyással

Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött tegnap a Duna torkolatvidékén és a Fekete-tengeren Románia szervezésében tíz NATO-tagállam, valamint Moldova és Georgia részvételével.