Nem sok olyan zenész van, aki maga készítené hangszerét: azonban szentkirályi műhelyében Csibi Szabolcs nem is készít olyan zeneszerszámot, amelyen ne tudna játszani. Zenélés és hangszerkészítés szervesen összetartozik számára ― mondja a fiatalember, aki bevallása szerint gyakorlatilag mindig pihen, hiszen a sok famunka után nagyon jólesik zenélni, a táncházak, fellépések utáni fáradtságra pedig a hangszerkészítés munkája ad enyhet. A szentkirályi házikóban társával, Érsek Csabával dolgozik, jó meleg van, természetesen, a kályhát is maguk építették, a polcokon hangszertestek, a sarokban havasi kürt, a gerendán pedig nyereg is akad, szintén saját készítésű, mert a két fiatalembertől a lovas kultúra sem idegen.
Csibi Szabolcs számára életformává vált a zenével, fával kapcsolatos foglalkozás. Most épp a hangszerkészítés a legidőszerűbb, többek között azért is, mert összefügg a zenével. Nagyon szeret kísérletezni, ezért nem készít olyan hangszert, amelyen ne tudna játszani. Most éppen a nagybőgőbe szerelmes, tervei szerint hamarosan azt is készít szentkirályi műhelyében. Érsek Csabával közösen dolgoznak, zenekaruk is van, Kalagor a neve.
,,Belecsöppentem ebbe az egészbe, nem vagyok képzett zenész, gyerekkoromból ered minden: a Maros megyei Mezősámsondon nagy hagyománya van a citerazenének. Én is az iskolában kezdtem citerázgatni, aztán bekerültem Vásárhelyre a faipari iskolába, szerettem volna faragni, de nem volt ilyen szak, ezért jelentkeztem Bandi Dezső bácsinál, neki volt egy önképzőköre, és ott elsajátítottam a fával való bánás más módjait is, mint amit az iskolában tanultunk: megtanultam modellezni, felfedezni a fát" ― meséli. Aztán vásárokba járt, megismerkedett a hangszerkészítő Tutora Jancsival. Együtt jártak a vásárokba, hangszereket, faragott tárgyakat árusítottak, közben pedig zenélgettek is. Ennek az lett a következménye, hogy sok kíváncsiskodó gyűlt köréjük, vásároltak is. Utcai zenélések közben gyakorolt, tanult, újabb ismerősökre lelt, elkezdték hívni gyerektáncházakba. Furulyázott, dobolt, aztán a kobzát próbálta ki. Eljutott Moldvába, ott két bácsitól tanult, míg végül összenőttek a hangszerrel, és készített is egyet. ,,Szegény ember lévén, nem tudtam megvásárolni a kobzát, ezért el kellett készítenem. Emellett gardonyoztam is, az egy gyimesi hangszer, azt is elkészítettem magam" ― teszi hozzá. Igaz, hogy korábban javította a hangszereket, ott elleste működésüket. Az első hangszere gardony volt, a Háromszék Táncegyüttesnél ma is játszanak vele. De kipróbált más hangszereket is: tamburicát, dobokat is készített. Valamennyit teljes egészében ők készítik, a húroktól a dobozig.
A mezősámsondi fiatalember szeretettel, elismeréssel beszél Szentgyörgyről. Több mint tíz éve költözött ide, nagyobbik bátyja itt tanított, gyakran látogatta, barátokra lelt, megkedvelte a várost. 1997. augusztus 30-án pedig fogta a hátizsákját, felült a vonatra, és Szentgyörgyre költözött. Azóta sem bánta meg, tele a város élettel, lehetőségekkel, igény van a kultúrára. A műhely története is érdekes: az elején még egy disznópajtában működött. Egyik barátja bérelt egy házat, ott volt egy téglából épült pajta, amit nem használtak. ,,Kitakarítottam, vakoltam, szigeteltem, berendeztem: fűtés, áram volt, dolgozni tudtam" ― magyarázza. Ezt négy-öt évig használta, utána bérelt egy házat, ahol volt egy autószerelő műhely, ott is dolgozott négy évig, majd egyszer csak Szentkirályban kapott egy lehetőséget, most is ott dolgozik. A barátságos házikó padlásszobájában lehet lakni, alul műhely, az épület mellett farakás. Tervei szerint pedig hamarosan kibővíti a műhelyt, hogy tágasabb legyen.
Erős hangszere a kobza, de most éppen a nagybőgőbe szerelmes, egyebek mellett azért is, mert készíteni akar, barátkozik a brácsával, ütőgardonyon is játszik. Szerinte összetartozik a két tevékenység, éppen ezért ő mindig pihen: amikor elfárad a faragásban, jólesik kézbe venni a hangszert és játszani, amikor pedig a zenélésben, táncházban merülne le, akkor a famunkálás a legjobb. Persze, a hangszerhez nem csupán fa kell: szükséges lószőr a vonóhoz, belek a húrokhoz. Lószőrt lehet kapni a kereskedelemben, de ismerősöktől is be lehet szerezni, a beleket vágóhidaktól kapják, tavasszal a bárányvágások idején a juhászokkal egyezkednek. A nagybőgő legvékonyabb húrjához 30―35 szál, azaz 160―170 méter bél kell, a legvastagabbikhoz pedig 50―60 szál. Míg a hegedűhöz, az igényesebb hangszerekhez juharfa szükséges, a gardony készítéséhez nyárfát használnak, ez tűzifának nem a legjobb minőségű, de ennek a hangszernek a legmegfelelőbb ― magyarázza a fiatalember ―, teknőnek való fának nevezik, régebb ebből készült a dagasztóteknő. A fa beszerzése után kivájják a hangszertestet, előkészítik az anyagot a száradásra. Előszárítást is végeznek, hogy elejét vegyék a fa gombásodásának, ezt követően még egy év kell a tökéletes száradáshoz. Aztán következik a tulajdonképpeni hangszerkészítés, ez már hosszadalmasabb folyamat: kidolgozni, kivékonyítani, tetőt rakni, fenyőfából ki kell hasogatni, gyalulni, fel kell szerelni fogókkal, kulcsokkal, húrokkal. Ez még egy jó hetes munka addig, amíg ember elé való lesz a gardony. A koboz archaikusabb hangszer, ugyanúgy kivájják, mint a gardonyt, csak sokkal vékonyabbra, több időt, figyelmet igényel ahhoz, hogy jó pengetős hangszer legyen belőle. Belföldi ára nyolcszáz lej, külföldről is kérnek, igaz, nem túl sokat, Magyarországról igénylik néha ― magyarázza a hangszerkészítő. A külföldi ár 300 és 500 euró közötti. Vásározni nem nagyon járnak, nem mintha nem szeretnék a vásárokat, de sajnos, vagy szerencsére ― ahogyan Csibi Szabolcs fogalmazott ―, nem tudnak annyi hangszert készíteni, azt meg nem akarják, hogy ipari szinten gyártsanak, mert minden hangszer egyedi. ,,Egy adott szinten egy hangszerrel foglalkozom, csak arra figyelek, ezért ennek van egy ilyen lelki háttere is. Személyes kapcsolat alakul ki a hangszer és a zenész között. A megrendelővel is elbeszélgetünk, milyet szeretne, tehát ilyen értelemben is személyhez kötött: többé-kevésbé annak az embernek készül a hangszer" ― vélekedik.
Csibi Szabolcs szerint még egy ideig biztosan lesz igény a hangszerekre. A legtöbb megrendelés intézményektől ― tánccsoportoktól, együttesektől, művelődési házaktól ― érkezik. Persze, ez nem elég, népzenészként is tevékenykednie kell. De a kettőből meg lehet élni, ha meggazdagodni nem is. Örök életet azért nem jósol ennek a kulturális igénynek. De nem keseredik el: nem a pénzszerzés a cél, és sok olyan dolog van még a tarsolyában, amihez most nincs elég idő. Faragni, szobrászkodni... Bandi Dezső műhelyében a történetek, regék elmesélésének figurális módszereit is megtanulta, át tudná adni üzenetét az embereknek. Írogatni is lehetne, már két kiadott műve: az egyik egy gyerektáncházas CD összefoglaló meséje, a másik pedig egy színpadi mű, melyet a kovásznai diákszínjátszó csoport vitt színpadra.
