A Központi Régió Fejlesztési Ügynökségének (ADR) vezetője, Simion Crețu még 2019 augusztusában bejelentette, hogy finanszírozásuk révén új inkubátorház épül Kézdivásárhelyen. A bürokrácia fogaskerekeinek lassú forgását jelzi, hogy az építkezés csak a napokban kezdődött el.
Kézdivásárhelyen a Stadion utcában egy régi kazánházat alakítanak át tizenhat induló vállalkozásnak székhelyet biztosító vállalkozói inkubátorházzá, így a Szabadság utcában lévővel két ilyen létesítménye lesz a céhes városnak.
A szerződés aláírásakor a régi kazánház átalakítását 2,6 millió lejre taksálták, amiből 1,5 milliót fedez a fejlesztési ügynökség, a költségek fennmaradó részét a kézdivásárhelyi önkormányzat állja. Az elképzelés szerint az inkubátorházat informatikai és kommunikációs cégeknek adják majd bérbe.
A projekt célja, hogy alacsony bérleti költségek mellett a működéshez szükséges logisztika biztosításával segítsék az induló, úgynevezett startup vállalkozásokat. A projektben az is szerepel, hogy az inkubátorházba betelepedő cégek támogatást kapnak az üzleti tervük kialakításában és megvalósításában, de ügyviteli szolgáltatásokat, így titkárságot, kommunikációs rendszereket, takarítást, ebédlőt is biztosítanak nekik, illetve könyvelési, jogi, marketing-tanácsadást is igénybe vehetnek.
Az egykori hőközpont épületét körbekerítették, terepszemlénk idején egy erőgéppel a belső falakat bontották.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.