Mától jelentkezhetnek a fizikai és a jogi személyek a romániai gépkocsipark felújítását célzó és a környezetkímélő autó vásárlását ösztönző Roncsautó és Roncsautó Plusz program keretében nyújtott támogatásokra – közölte a program lebonyolításáért felelős Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
A klasszikus roncsautóprogram 2023-as kiírására 560 millió lejt, a környezetkímélő autók vásárlását támogató Roncsautó Plusz programra pedig 780 millió lejt különítettek el. A program klasszikus változatában az egy leadott autóért járó voucher értéke 7000 lejre, két leadott autó esetén 10 ezer lejre nő. Ezen felül 1500 lejes ökobónusz jár a vásárlónak, amennyiben az új jármű szén-dioxid-kibocsátása nem haladja meg a 120 g/km értéket, vagy ha cseppfolyósított gázzal is üzemeltethető. Hibridautó vásárlása esetén az ökobónusz értéke 3000 lej. A Roncsautó Plusz program keretében kötelező legalább egy használt jármű bezúzása, és legtöbb két régi jármű adható le. Egy régi autó leadása esetén a 100 százalékban elektromos járművek vásárlását 51 ezer lejjel, a plug-in hibrid járművekét 26 ezer lejjel támogatják. Két roncsautó bezúzása esetén a támogatás összege 54 ezer, illetve 29 ezer lejre nő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.