A Kézdivásárhelyi SE feledtetné tengerparti vendégjátékát, és vasárnap 17 órától meglepetést okozna a Háromszékre látogató Konstancai MSK-val szemben a női kosárlabda Nemzeti Liga negyeddöntőjének második meccsén. A címvédő Sepsi-SIC azonban kiharcolhatja az elődöntőbe jutást, amennyiben Zoran Mikes lányai újabb győzelmet könyvelnek el a Marosvásárhelyi Sirius otthonában.
A Ljubomir Kolarević irányította Kézdivásárhelyi SE holnapután 17 órától a Konstancai MSK csapatát fogadja, amelytől szerdán 30 pontos különbséggel, 84–54-re kapott ki a negyeddöntő első mérkőzésén. A továbbjutási remények életben tartása érdekében a céhes városi kék-fehéreknek a hétvégén mindenképp nyerniük kell a Kicsid Gábor Sportcsarnokban, ám ez nem lesz egyszerű feladat.
A fél lábbal már a legjobb négy között lévő Sepsi-SIC ugyancsak vasárnap a Marosvásárhelyi Sirius vendégeként lép pályára. A délután négykor kezdődő találkozó nem ígérkezik izgalmasnak, hiszen a zöld-fehérek tegnapelőtt 105–37 arányban diadalmaskodtak. Egy újabb fölényes sikerrel a szentgyörgyiek már készülhetnek is az elődöntőre, ahol a Bukaresti Rapid–Brassói Olimpia párharc nyertesével csatázhatnak.
A negyeddöntős párharcok második mérkőzéseinek programja: Kolozsvári U–Aradi FCC (13 óra), Marosvásárhelyi Sirius–Sepsi-SIC (16 óra), Kézdivásárhelyi SE–Konstancai MSK (17 óra), Bukaresti Rapid–Brassói Olimpia (19.30 óra). (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.