Az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, a Nature március 16-i számának címlapján beharangozott cikk szerzői között a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam Alapítvány kutatócsoportjának egyik tagja is szerepel, a Nagyszebenből átigazolt Valentin Paul Nicu révén Sepsiszentgyörgy neve először jelenik meg az említett tudományos magazinban.
A kutatás terén ritkán születnek vidékünkön olyan tudományos eredmények, amelyeket nemzetközi síkon is elismernek, ennek egyik oka, hogy kevés a kutatás, ez alól nem kivétel Sepsiszentgyörgy sem – véli Fejér Szilárd, a Pro Vitam kutatócsoport irányítója. A Nature-ban megjelent cikk kapcsán megjegyezte, minden kutató álma, hogy a két legrangosabb tudományos folyóiratban, a Science-ben, illetve a Nature-ben közölhessen, az pedig növeli a dolgozat értékét, ha a címlapon harangozzák.
Valentin Paul Nicu elméleti kémikus tavaly helyezte át kutatási projektjét Nagyszebenből Sepsiszentgyörgyre, ahol a Pro Vitamnál befogadó és támogató közegre talált, itt folytatta a számítógépes modellezését egy jelenségnek, amellyel egy nanoszintű (a nanorészecskék parányi részecskék) anyagkutatáshoz járult hozzá. Az amerikai és olaszországi kutatókból álló csoport tagjaként a Sepsiszentgyörgyön kutató kémikus a vizsgálat tárgyát képező, alakváltó anyaggal kapcsolatos egyik kísérleti eredményt magyarázta meg számítógépes szimulációval – mondta el Fejér Szilárd. Alapkutatásról van szó, de már előrevetíthető a vizsgált anyag felhasználása, például speciális radarokban – tette hozzá.
Lapunk kérdésére, hogy tulajdonképpen miben állt a helyi hozzájárulás ehhez az eredményhez, Fejér Szilárd elmondta, az elméleti kémia olyan, mint egy kísérlet, amit számítógépen végeznek, ehhez meg kell lenniük a megfelelő körülményeknek, a tudományos közegnek és annak a támogatásnak, ami nélkül nincs eredmény. Kutatócsoportjuk büszke kollégájuk eredményére, és örömmel tölti el őket, hogy Sepsiszentgyörgy neve megjelenik a Nature-ban.
Csoportjuk jelenleg a májbetegségek diagnosztizálására vonatkozó kutatást végez egy uniós pályázat részeként, de a Pro Vitam diagnosztikai laboratóriummal együtt fontosnak tartják az utánpótlás-nevelést, ennek érdekében fogadnak diákokat az Erasmus+ program révén és nyári gyakorlatra egyetemi hallgatókat. Ebben a hónapban az Esztergomi Szakképzési Centrum Bottyán János Technikumának két diákcsoportja végezte az Erasmus+ szakmai gyakorlatot a Pro Vitamnál a VET Center Románia szervezésében. A fiatalok képzése érdekében a cég tavaly csatlakozott a helyi StartUp HUB vállalkozásfejlesztési, felnőttoktatási és szakképzési központhoz, nemrég pedig egy sepsiszentgyörgyi szakképzési központ létesítéséért alakult konzorcium egyik alapító tagjaként jegyezték.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.