Hosszú kiszálláson szenvedett vereséget a KSE Futsal csapata, amely vasárnap a teremlabdarúgó 2. Liga negyeddöntőjének odavágóján 13–11-re kikapott az Arad megyei Simándi Sólymok vendégeként. A két csapat vasárnap a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnokban újra összecsap egymással.
A Fábián–Szőcs, Sánta, Pál, Bandi (cserék: Pătrășcoiu, Bânță, Péter) összeállítású KSE Futsal vasárnap Simándon lépett pályára, ahol a teremlabdarúgó 2. Liga negyeddöntőjének odavágóján a helyi Sólymok otthonában próbálta begyűjteni a győzelmet. Az Arad megyei alakulat a másodosztályos bajnokság 2-es csoportjának negyedik helyezettjeként jutott a rájátszásba, a nyolcaddöntőben pedig kettős sikerrel búcsúztatta a Galaci U csapatát.
A partiumi–székely párharc első félideje termékenyre sikeredett, hiszen mind a simándi házigazdák, mind a céhes városi vendégek öt-öt gólt jegyeztek. A térfélcsere után is kiegyensúlyozott volt a küzdelem, a diadalért azonban a Sólymok tettek többet, hiszen vészkapussal támadva el-elléptek a háromszékiektől, akiknek mindig volt erejük a felzárkózáshoz. A véghajrára azonban elfáradtak, és 13–11 arányban elveszítették a találkozót.
A negyeddöntő visszavágóját vasárnap 15 órától a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnokban rendezik meg, a KSE Futsal csapatának pedig három góllal kell nyernie a továbbjutáshoz.
Teremlabdarúgó 2. Liga, negyeddöntő – odavágó: Simándi Sólymok–Kézdivásárhelyi SE 13–11 (5–5). Gólszerzőink: Szőcs 3, Sánta 4, Bandi 2, Pál 2. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.