A Viagra huszonöt éve

2023. március 30., csütörtök, Család

Huszonöt éve, 1998. március 27-én engedélyezték Amerikában a Viagra, minden idők egyik legismertebb gyógyszerének forgalmazását.

A szildenafil története 1985-ben az angliai Sandwichben kezdődött, a Pfizer gyógyszergyár kutatói a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, többek között a koszorúérgörcs (angina pectoris) kezelésére kerestek gyógymódot. A molekulát 1989-ben fedezték fel, majd a klinikai kísérletek egyértelműen bebizonyították az erekcióra gyakorolt jótékony hatását. 1997-re a Pfizer gyógyszeripari óriásnál elkészültek az engedélyezéshez szükséges dokumentációval, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA) pedig gyorsított eljárásban 1998. március 27-én engedélyezte a szildenafil-citrát hatóanyagú új gyógyszer, a Viagra forgalmazását.

A kék pirula fogalommá vált fantázianevét a vigour (életerő) és Niagara szavak összevonásából alkották meg. A kiterjedt reklámkampány és a könnyen kimutatható hatás megtette a magáét, a bevételek már az első évben meghaladták az egymilliárd dollárt. A fogamzásgátló tabletta megjelenése óta nem volt ilyen gyorsan elterjedő gyógyszer, szinte nincs olyan ország, ahol ne lehetne hozzájutni.

A nitrogén-monoxid szív- és érrendszeri jelátvivő szerepének felfedezéséért 1998-ban kapott megosztott orvostudományi Nobel-díjat három amerikai kutató, Louis Ignarro, Ferid Murad és Robert F. Furchgott. Hosszú évek kutatómunkájával 1986-ban nekik sikerült tisztázniuk a nitroglicerin hatásmechanizmusát, amely új távlatokat nyitott a gyógyszeripari kutatásokban, új terápiás módszerek és új gyógyszerek kifejlesztését tette lehetővé.

Ennek köszönhetően születhetett meg a Viagra is, az első hatásos, potenciazavar kezelésére szolgáló, szájon át szedhető készítmény, amely fájdalommentesen, egyszerűen és jelentősebb mellékhatások nélkül jelentett gyógyírt az erekciós problémákra. A pirulát használó férfiak több mint fele húsz percen belül érezte jótékony hatását. A Viagra a szexuális vágy kiváltotta vérbőség javításával idéz elő tartós merevedést. Ám mint minden gyógyszernek, a Viagrának is lehetnek mellékhatásai, fejfájás, látászavarok vagy orrvérzés, használata a nitrátot szedő szívbetegeknek egyenesen tiltott.

Az óriási kereslet miatt a Viagra a világ leggyakrabban hamisított gyógyszerei közé tartozik. Az internetes oldalakon is könnyen beszerezhető, de az itt kínált áru 80 százaléka nem eredeti. A Pfizer cég ezért külön útmutatót bocsátott ki arról, hogyan lehet a hamis pirulákat felismerni, emellett külön biztonsági csapatot is felállított a hamisítványok gyártásának és terjesztésének visszaszorítására.

A gyártónak évente másfél milliárd dollárt jövedelmező gyógyszer szabadalmi védettsége Amerikában 2017 végén járt le. A Teva gyógyszergyár a Pfizerrel kötött megállapodás értelmében már korábban megkezdte egy generikus készítmény forgalmazását a tengerentúlon, de a Pfizer sem akart elesni a generikus gyógyszer forgalmazásából adódó bevételektől, így piacra dobta saját, fehér színű, generikus (így jóval olcsóbb) piruláját, de mellettük még több cég is kapott generikus szer gyártására engedélyt.

A szildenafil hatóanyagot tartalmazó Viagrának a potencianövelésen túl más felhasználási módjai is lehetnek. A szildenafilt férfiaknál és nőknél is alkalmazzák már a pulmonális hipertóniára, a tüdő megromlott vérellátásának kezelésére. A közelmúltban azt is vizsgálták, hogy a hatóanyag segíthet-e a vaszkuláris demen­ciában, a demencia második leggyakoribb formájában szenvedő pácienseken. A kutatások jelenlegi állása szerint Alzheimer-kór esetén is sikeres terápia lehet. Bár ezek a kutatási eredmények még egyértelmű igazolásra vagy cáfolatra várnak, annyi már bizonyos, hogy a szildenafil hatóanyagú szer férfiak százmillióinak adta vissza az önbizalmát, kifejlesztése mérföldkövet jelent a gyógyszertörténetben. (Az MTVA Sajtóarchívuma alapján)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2023-03-30: Történelmünk - :

Az erdélyi országgyűlés és a Supplex Libellus Valachorum

A közösségi médiában többen megemlékeztek arról, hogy 1790. március 28-án nyújtották be az erdélyi románok Supplex Libellus Valachorum Transsilvaniae című – első – kérelmét, amellyel II. Lipót császárhoz fordultak a többi erdélyi „nemzettel” egyenlő jogokat kérve a románok számára. Mai Történelmünk rovatunkban az 1988-ban a budapesti Akadémiai Kiadónál megjelent, Köpeczi Béla által főszerkesztett Erdély története, Makkai László és Szász Zoltán által szerkesztett második kötetéből, Az 1790–91. évi országgyűlés. A „Supplex Libellus Valachorum” című fejezetből közlünk részleteket.
2023-03-30: Család - :

Az idegen szavak „eszkalálódásáról” (Nyelvművelő)

Azaz fokozott, nagy mértékben való elterjedéséről a mindennapi használatban, főleg a médiának betudhatóan, és távolról sem köszönhetően.