Egyházi ingatlanok felújítását segítenék

2023. április 14., péntek, Belföld

Törvénymódosító javaslatot iktatott az RMDSZ a parlamentben arra vonatkozóan, hogy az egyházak tulajdonában levő ingó és ingatlan tulajdonok karbantartását és felújítását állami költségvetésből is lehessen finanszírozni. A törvénykezdeményezést Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője és Szabó Ödön, a szövetség képviselőházi frakcióvezető-helyettese, valamint Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere dolgozta ki.

Csoma Botond elmondta, hogy bár a törvény eddig sem tiltotta ezt a lehetőséget, de pontosítani kell a jogszabályban, ugyanis a jogértelmezés miatt adódtak olyan települések, ahol az önkormányzat nem tudta célirányosan támogatni az alacsony jövedelemmel rendelkező egyházak tulajdonában levő kulturális örökséget vagy éppen oktatási intézményeket. „Egy olyan áldatlan állapotot szeretnénk feloldani a kidolgozott törvénymódosítással, amely egyértelmű mindenki számára: számos kulturális örökség, tanintézmény van az egyházak tulajdonában, amelyek karbantartása vagy éppen javítása komoly anyagi terhet jelent az egyházközösségeknek. Az önkormányzatok részéről, bár megvan a jóindulat, de mégsem tudnak jogilag támogatást biztosítani a karbantartásra, felújításra. Ezt szeretnénk pontosítani a törvényben” – fogalmazott az RMDSZ képviselőházi frakció­vezetője.

Szabó Ödön rámutatott: „A törvénymódosításban bővítenénk azokat a területeket, ahol az önkormányzatok saját költségvetésből támogathatják az egyházakat, és immár forrást lehet majd biztosítani a kulturális örökség részét képező javak megőrzésére, karbantartására, kulturális-vallási múzeumok rendezésére, fenntartására, egyházmegyék, esperességek közigazgatási székhelyeinek építésére, javítására, plébániák, parókiák, temetők karbantartására, valamint az egyházak tulajdonában levő oktatási intézmények javítására, továbbá a szociális és egészségügyi létesítmények építésére, berendezésére és javítására.”

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kifejtette, eddig a törvény csak abban az esetben engedte meg az egyházi tulajdonban működő tanintézmények javítását, korszerűsítését önkormányzati támogatásból, ha abban felekezeti iskola működött. „Az egyházi tulajdonokban működő iskolák sok esetben nemcsak felekezeti iskolák, világi oktatás zajlik anyanyelvünkön, éppen ezért fontos, hogy meglegyen a szükséges jogi alapunk ahhoz, hogy az önkormányzat teljesíteni tudja a kötelességét és megfelelőképpen karbantartsa ezeket a tanintézményeket” – mutatott rá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1202
szavazógép
2023-04-14: Belföld - :

Átadják az EMKE-díjakat

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) hagyományosan a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartandó éves közgyűlése keretében szombaton átadják a szervezet elismeréseit. A díjazottak között van Csinta Samu sepsiszentgyörgyi újságíró, közíró, a Háromszék munkatársa, akit Benkő Levente, a Művelődés folyóirat főszerkesztője, lapunk külső munkatársa méltat.
2023-04-14: Belföld - :

Iohannis: Alkotmányos a választások összevonása

Megtörtént az első tanácskozás a koalícióban a jövő évi választások összevonásáról – közölte tegnap Klaus Iohannis. A sajtónak Konstancán nyilatkozó államfő szerint a választások összevonása alkotmányos módon megvalósítható. Kifejtette, hogy az alaptörvény nem teszi lehetővé a parlamenti választások előrehozását, a helyhatósági választások időpontjának kitolását viszont igen.