Megtörtént az első tanácskozás a koalícióban a jövő évi választások összevonásáról – közölte tegnap Klaus Iohannis. A sajtónak Konstancán nyilatkozó államfő szerint a választások összevonása alkotmányos módon megvalósítható. Kifejtette, hogy az alaptörvény nem teszi lehetővé a parlamenti választások előrehozását, a helyhatósági választások időpontjának kitolását viszont igen.
„Hogy ez megoldást jelent-e vagy sem, majd kiderül. A koalícióban megtartották erről az első tanácskozást, és még elemzik a hasznát. Ha sem a polgároknak, sem a pártoknak nem használ, akkor nem kell megtenni. Azt viszont meg tudom erősíteni, hogy (...) vannak erre alkotmányos megoldások” – mondta az államfő. Hozzátette, hogy 2024-ben tagadhatatlanul „meglehetősen sokszor” kell urnák elé hívni a szavazókat: tavasszal lesznek az európai parlamenti, kora ősszel a helyhatósági, késő ősszel a parlamenti, majd az elnökválasztások. „Így idén ősztől a jövő év végéig folyamatosan választási versenyben leszünk, választási kampányokkal, a televízióban és a közösségi hálókon folytatott vitákkal. (...) Nem tudom, jót teszünk-e az egyszerű embereknek azzal, hogy másfél évig választási hangulat lesz az országban. Végül is az emberek azt szeretnék látni, hogy valaki foglalkozik a problémáikkal, az ország előrehalad, az európai pénzeket felhasználják, és nem csak a tévében beszélnek minderről” – nyilatkozta Iohannis.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.