Régebb is voltak közös ünnepeink, mint május elseje, amelyet az „átkosban” többször is munkával volt kénytelen ünnepelni az istenadta nép. A húsvétot tiltották, de a húsvéthétfői munkahelyi locsolás megkönnyítette a kolléganők megöntözését, mert nem kellett házhoz menni. A locsolók elmondtak egy rögtönzött versikét, mint például: Zúg a traktor, szánt az eke, elvtársnő, öntözhetek-e? A megvendégelés sem maradt el, és azután egyesek igen vígan (nem) dolgoztak. Délutánra maradtak a lányok, hölgyek, rokonok.

A forradalom után ünnepehettük a húsvét(ok)at és más piros betűs napokat, amelyek megjelentek a naptárban. A fő kérdés az volt, hogy mikor legyen a nemzeti ünnep. Voltak, akik a forradalom temesvári kitörésének napját, december 15-ét javasolták. De azt jobb elfeledni, és azt mondani, hogy az csak december 21-én tört ki Bukarestben. Végül a legnagyobb nemzeti ünnep a nagy egyesülés évfordulója, december elseje lett. Bár az enyhén szólva nem Románia egész lakosságának ünnepe. Mások azzal érveltek, hogy egy nyári nap jobb lenne. De hát a katonai parádékon a bakák és bakanők jól fel vannak öltözve, és a tévében is lehet nézni a felvonulást. Alig várom, hogy 2030 után megpillanthassam az F–35-ös amerikai vadászbombázókat, amelyeknek darabját 100–200 millió dollárért vesszük meg.

Az ünnep- és szabadnapok úgy kezdtek szaporodni 1989 után, mint a (húsvéti) nyulak, mindazok örömére, akik munkáját nem lehet mennyiségileg mérni. Így lett szabadnap a kisebbik egyesülés napja, a gyermeknap, András apostol és több más szent neve napja is. Most több jeles román személyiség is felvetette, hogy akárcsak a karácsonyt, a húsvétot is a Gergely-naptár szerint kellene a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnapon ünnepelni, ne csak a karácsonyt. A régi julián naptárban ugyanis már 13 napot csúszott az év. Így esett a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója október 24-e helyett november 7-ére. A naptárváltást XIII. Gegely pápa vezettette be már 1582-ben, de Oroszország csak 1918-ban fogadta el.

Most olyan érvek hangzottak el, hogy több millió honfitársunk, aki nyugaton él és dolgozik, nem tudja rendesen megünnepelni húsvétját. (Mondhatnák azt is, hogy nem akarnák az oroszokkal egyszerre ünnepelni a húsvétot.) Több egyházi méltóság is az együtt ünneplés mellett van. A Román Ortodox Egyház 1922-ben egyszer már áttért a Gergely-naptárra, és a húsvétot aszerint ünnepelték, ám a többi ortodox országban továbbra is a julián naptár szerint számoltak, ezért szolidaritásból a román egyház is visszatért a régi módira.

Ferenc pápa bejelenette, hogy kész megváltoztani a húsvétszámítás módját, hogy a katolikus húsvét egybeessen más keresztény egyházakéval. (Ha már húsvétvasárnap csakis egy vasárnap lehet, miért is ne lehetne az például minden évben április eső vasárnapja?)

Persze vannak, akik ellenzik a két húsvét közös napra (nevezőre) hozását. Ilyen a konstancai érsek, Teodosie őszentsége is, aki szerint „az igazi húsvét ott van, ahová eljön a Szent Láng” (szó szerinti fordításban a Szent Fény). „Van a katolikusoknak Szent Lángjuk? Nincs. Másoknak van? Nincs!” – prédikálja. A huși-i püspökség szerint a Szent Láng a hitet és nem a kalendáriumot nézi, és mindenképp jönni fog.

A IV. század óta fennálló szokás szerint húsvétkor a jeruzsálemi Szent Sír-templomban, amikor a pátriárka egydül imádkozik, fellobban a láng azon a kövön, amelyre Krisztus testét helyezték. Innen viszik tovább.  

Jó lenne, ha most létrejönne egy újabb nagypénteki megállapodás, mint Észak-Írországban a Belfasti Egyezmény, amelyet 25 évvel ezelőtt kötöttek a protestánsok és katolikusok, és amely korábban elképzelhetetlen megbékélési lehetőséget teremtett. Ha ezen a mai ortodox nagypénteken is kötnének egyezményt az oroszok és az ukránok (vagy legalább egy tűzszünetet), akkor feltámadna a remény bár arra, hogy vége lesz az öldöklésnek.

Borítókép: Albert Levente