Benyújtotta lemondását tegnap Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, miután pártja nagyarányú győzelmet aratott az előző napi parlamenti választásokon.
A hivatalban lévő miniszterelnök lemondása csupán formalitás, amely ahhoz szükséges, hogy az államfő felkérje őt az új kormány megalakítására, miután az iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a szavazatok 46,6 százalékát szerezte meg ― egyelőre nem hivatalos adatok szerint ― a vasárnapi választásokon.
A miniszterelnök hangsúlyozta: rendeződhet az a súlyos vita, amely Törökországban az elnök személye kapcsán kibontakozott. Elmondta, hogy tárgyalni szándékozik Abdullah Gül külügyminiszterrel, az AKP elnökjelöltjével arról, hogy továbbra is pártja jelöltje kíván-e maradni.
Ez év áprilisában éppen Gül jelölése taszította válságba az országot, miután a befolyásos világi elit, többek között a hadsereg tábornokai, felrótták neki iszlamista múltját, s végül ez vezetett az előrehozott választásokhoz. Erdogan most azt hangoztatta, hogy feszültségek nélkül megoldják (az elnökválasztás kapcsán kialakult) a problémát.
A szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) 21, a Nacionalista Cselekvés Pártja (MHP) 14 százalékot szerzett. A három párt delegáltjain kívül még 27 független jelölt jutott be a parlamentbe, zömük a kurd kisebbséghez tartozik.
Miután az előző ― kétpárti ― parlament összetételéhez képest eggyel több párt között oszlanak meg a mandátumok, az AKP-nak az öt évvel ezelőtti választásoknál jobb mostani eredménye ellenére az eddigi 351-nél kevesebb, 340 képviselői hellyel kell beérnie. Igaz, így is abszolút többsége van. A CHP 112, az MHP 71 mandátumhoz jutott. A voksoláson az arra jogosultak 80 százaléka vett részt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.