Tövises a Rózsa utca

2023. április 20., csütörtök, Kármentő
Demeter J. Ildikó

Ha nem lenne már jó példa. Ha nem lenne rossz példa is. Itt, helyben mindkettő. Akkor talán értenénk. De így? A sepsiszentgyörgyi Rózsa utcáról van szó. Nagyszerű dolog, hogy korszerűsítették, és végre az ott élők is városlakóknak érzik magukat, akik aszfaltos úton-járdán, nem pedig köves, poros, gödrös, sáros terepen érhetnek haza, illetve indulhatnak el otthonról.

Jó, hogy a félreeső, kisebb forgalmú utcák rendbetételére is van gondja az önkormányzatnak. Az is dicséretes, hogy az autósok és gyalogosok mellett a kerékpárosokra is gondoltak: szerencsére ez egy eléggé széles utca, így a biciklisáv kialakítására elegendő hely volt. Meg is csinálták. De hogyan?

Az úttesttől és a járdától is elkülönítve. Ez elvben nem rossz, a gyakorlatban azonban tiszta csúfolódásnak hat. Mert a biciklisávot a járda szélén (attól egy zöldövezeti csíkkal elválasztva) alakították ki, ez a járda pedig minden egyes kapubejárat előtt alacsonyabbra ereszkedik, majd ismét megemelkedik. A mélyedések és kiugrások e sorának a gyengébben látó vagy nehezebben járó személyek sem örülnek feltétlenül, de a lényegesen gyorsabb kerékpárosokat az állandó, ám egyenetlen mértékű (az adott telkekhez igazodó) fel-le hullámzás inkább gyakorlópályára emlékezteti: el lehet hajtani rajta egyszer-kétszer, de ha az ember haladni is akar, nem csak a gyermekeket elszórakoztatni a hoppázgatással, akkor a vadonatúj biciklisáv inkább nehezíti, mint könnyíti a napi helyváltoztatást. Marad tehát az úttest, az legalább sima.  

És néhány kérdés. Miért az Árkosi úton már rég levizsgázott, biciklisbosszantó hepehupás megoldást alkalmazták, miért nem a szomszédos Tavasz utca jól használható biciklisávjait vették mintának? Miért lehet jó és rossz bicikliutakat építeni ugyanazon a településen, sőt, egyazon lakónegyeden belül, ki az, aki ellenőrzi az utászcég terveit, és ki hagyja jóvá a rossz ötleteket? Ült az illető egyáltalán biciklin? Felülvizsgálta valaki a terveket és a munkálatokat a megrendelő (az önkormányzat) részéről? Vagy csak kipipálta, hogy újabb biciklisávval gazdagodott a város? Számonkérik ezt a sok évig (a következő utcafelújításig) kiható baklövést egyáltalán valakin? Esetleg fel sem tűnt? Netalán így akarunk benevezni az érthetetlen romániai beruházások (lejtőre épült focipálya, árokba vezető gyalogátkelő és hasonlók) spontán vetélkedőjébe?

Ennél azért jobb célt kellene kitűzni. Idén, illetve jövőben elég sok utcát korszerűsítenek, és új biciklisávokat is kialakítanak, többek között olyan nagy forgalmú helyeken, mint a Gyár és a Csíki utca, az Oltmező és a Păiuș David út. Jó lenne, ha legalább ezután odafigyelnének arra, hogy minden a célnak megfelelő módon készüljön el, például a biciklisávon lehessen nyugodtan, biztonságosan, kényelmesen tekerni; ügyességfejlesztő gyakorlatozásra máshol kell helyet teremteni. Már ha valóban a környezetbarát kerékpáros közlekedést szeretné ösztönözni a városvezetés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-04-20: Közélet - Hecser László:

Harc a fatolvajok ellen (Bölön)

Kozma Albert bölöni unitárius lelkész úgy véli, a jelenlegi törvénykezés a fatolvajok pártján áll. Évek óta bölönpataki romák dézsmálják az egyházi vagyont, ám ha bíróságra is kerül az ügy, elmarasztaló ítélet nem születik, és kártérítést sem kapnak. Mint nyilatkozta, kész Bukarestig menni, hogy az erdészeti hivatal felső vezetésének és az igazságügyi minisztérium vezetőinek támogatását kérje a fatolvajok elleni harchoz: ha nem sikerül erélyesebben és eredményesen fellépni a tolvajok ellen, az erdők „elkopnak”, és nem lesz mit utódainknak hátrahagynunk – jelentette ki.
2023-04-20: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Háromszáz tűzeset egy év alatt

Főként ingatlanoknál, lakóházaknál és gazdasági melléképületeknél, tömbházlakásokban keletkezett tűzeknél helyszíneltek tavaly a háromszéki tűzoltók, a megyei sürgősségi felügyelőséghez közel 300 alkalommal futott be riasztás tűz miatt – derült ki a lapunk által igényelt összesítésből.