Az idő felmelegedésével városszerte egyre több utcában zajlanak majd útfelújítási munkálatok. A következő időszakban a város legforgalmasabb utcáinak – Csíki, Gyár, Stadion, Nicolae Iorga, Grigore Bălan – korszerűsítését, illetve az Oltmező és a Păiuș David út járdáinak és kerékpársávjainak kialakítását kezdik el a kivitelezők.
A mobilitási terv részeként megvalósuló munkálatok egy nagyobb beruházássorozat részei, melyekre Sepsiszentgyörgy Önkormányzata március közepén írta alá azt a kivitelezési szerződést egy négy cégből álló konzorciummal, amely ezen rég várt fejlesztéseket elvégzi. A munkálatokat a szerződés alapján egy év alatt kell befejezni.
Bár ezek az útjavítások minden esetben a forgalom korlátozásával, elterelésével járnak, az ideiglenes kellemetlenségek végül korszerű, könnyen járható utakat eredményeznek.
Az önkormányzatnak az a célja, hogy az úthálózatok felújítása minél teljesebb körű legyen, szinte mindenhol cseréljünk ki mindent, amit lehet, hogy a következő években, évtizedekben ne kelljen újabb munkálatokért feltörni a javított útszakaszt. Bár ez nem minden esetben sikerül, hiszen a közműszolgáltatók felett nem rendelkezhetünk, de mindig teszünk erőfeszítéseket annak érdekében, hogy összehangoljuk a különféle munkálatokat.
A kivitelezés rendszerint egy hosszú és összetett folyamat utolsó szakasza, melyet a lakosság számára „láthatatlan” munkák előznek meg: források megszerzése, tervezés, előkészítés, dokumentációk, műszaki tervek elkészítése, közbeszerzés, a megfelelő kivitelező kiválasztása stb. Mindezek összeegyeztetése nehéz feladat, és minden igyekezetünk ellenére gyakran lehetetlen úgy megvalósítani, hogy minden optimálisan és gördülékenyen működjön, ezért húzódnak el néha a munkálatok, ahogy például a Csíki utca esetében is.
Csíki utca
Tegnaptól a Csíki utcának a Grigore Bălan tábornok út és a Romulus Cioflec utca közötti szakaszának lezárását engedélyeztettük, a forgalom kizárására azonban szakaszosan kerül sor. Jelenleg a Templom és a Daczó utca közötti részen dolgoznak. A mostani és várható lezárások miatt ezt a városrészt a Templom, Erege, Szarvas, Romulus Cioflec utcában lehet kikerülni, ugyanakkor erre az időszakra kétirányúsítjuk a Templom, Daczó és Vojkán utcát. A lezárt útszakasz mellett lakók számára sürgősség esetén szabad ki- és bejárást biztosíthat a kivitelező cég a munkálatok előrehaladtának függvényében. Kivételt képez majd egy kéthetes időszak, amikor egyetlen járművet sem engednek erre az útszakaszra.
A Csíki utcában eddig befejeztük a közműhálózat (víz-, gázhálózat, csatornázás, fővezetékek, villanyhálózat) korszerűsítését, tavaly ősszel pedig ideiglenesen leaszfaltoztunk két sávot a közlekedés megkönnyítése érdekében. A következő lépések: új útalap készítése, az úttest és a járdák aszfaltozása, az új közvilágítási rendszer kiépítése, kerékpárút kialakítása. A Grigore Bălan tábornok út és a Romulus Cioflec utca közötti szakaszt érintő lezárás várhatóan két hónapot tart, de idén a teljes utcán zajlanak majd munkálatok.
Egyéb útfelújítások
Ezen a héten kezdték el kiépíteni a járdákat a Păiuș David hadnagy úton, május első hetében az Oltmező út járdáin is nekilátnak dolgozni. A terelőút átadása és a teherforgalom átirányítása után kicserélik ezekben az utcákban a koptatóréteget.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok a Nap utcában, és ahogy az időjárás engedi, befejezzük a Táncsics Mihály utcában elkezdett korszerűsítést.
Amint annak a végére értünk, kezdődik a Gábor Áron híd modernizálása, ahol útszűkítésre, forgalomkorlátozásra kell számítani. Következik a Stadion utca a Dózsa György utcáig, valamint a Grigore Bălan út és a Nicolae Iorga utca, de itt nem kell a közmű- és villanyhálózatot cserélni, hiszen ezeket már korábban felújítottuk, így csak az úttest felújítására kerül sor.
Gyár utca
Május első hetében az építők a Gyár utcában is elkezdenek dolgozni, mely szintén szakaszosan lesz lezárva. A munkálatok idejére kétirányúsítjuk a Cigaretta utcát, a Bánki Donátról a Kós Károly útra vezető rész pedig nem lesz teljesen lezárva, hogy ne befolyásolja a központi piac körüli közlekedést.
A Gyár utcában tavaly ősszel kezdtük el a közművesítési munkálatokat, ezeknek nagyobb része már megvalósult: 786 méternyi fő szennyvízvezetékből eddig 423 métert sikerült kicserélni. A fővezetékcserén kívül új aknák kialakítására, csatlakozók, bekötővezetékek cseréjére is sor kerül. Lassította a munkálatokat az a tény, hogy a rendőrség nem hagyta jóvá a forgalom teljes lezárását, mert túl bonyolult lett volna a forgalom elterelése. A tervek szerint a Közüzemeknek május végéig kell befejeznie a szennyvízhálózat cseréjét.
De miért egyszerre?
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért kell a város legforgalmasabb utcáit egyszerre korszerűsíteni, miért nem lehet megvárni, míg elkészül a terelőút. Mivel a megszerzett forrásokat a jövő év közepéig kell felhasználni – az Oltmező út esetében még idén –, és a szerződéseket is ennek megfelelően kötöttük meg, sajnos nem várhatunk ezeknek a beruházásoknak a kivitelezésével.
Bizonyára sok kellemetlenséget, felfordulást okoznak majd az egyszerre zajló, ugyanakkor szükségszerű munkálatok, amiért a lakosság türelmét kérjük, de ezek eredményeképp a város infrastruktúrájának egy része még idén, másik része jövőben jelentősen átalakul a jó irányban. A terelőút megépítésével sikerül valamennyire tehermentesíteni a sepsiszentgyörgyi forgalmat, a fejlesztések után pedig a város utcái szebbek, könnyebben járhatóak, barátságosabbak lesznek.
(Az Önkormányzati szemle Sepsiszentgyörgy önkormámyzatának fizetett tájékoztatási rovata.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.