László Ferenc (Sepsiszentgyörgy, 1873. június 28. – Kolozsvár, 1925. szeptember 16.) régész, a Székely Nemzeti Múzeum legendás igazgatóőre emlékét utca őrzi Sepsiszentgyörgyön. Születésének 150. évében a munkásságát összegző kötetet mutattak be pénteken délután a Lábas Házban, és igyekeznek tovább ápolni emlékét, hisz társának, Csutak Vilmosnak már van egész alakos szobra a városban – mondotta Vargha Mihály múzeumigazgató.
A rendezvény keretében az igazgató és Sztáncsuj Sándor József, a múzeum történelmi-régészeti osztályának vezetője, a László Ferenc: Táj és tudomány. Válogatott írások a Székelyföld régészete és a művelődéstörténet köréből című, tavaly a kolozsvári Mega Kiadónál megjelent kötet szerkesztője faggatta a díszvendéget, László Ferenc unokáját, az 1940-ben Sepsiszentgyörgyön született László Attila régészt, akinek gondozásában és előszavával jelent meg a kötet.
László Attila munkásságát a vezetésével doktorált Sztáncsuj Sándor mutatta be, jelezve, hogy a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem professor emeritusa. László Attila szerényen kitért, mondva, nem az ő személye a rendezvény célja. A megjelent kötetről, melynek anyagát válogatta, közölte: nem csupán újrakiadása az általa összeállított, 1978-ban a Kriterion Könyvkiadónál megjelent könyvnek, hanem bővített változata, hiszen abban az időszakban nem lehetett akármit közölni, működött a cenzúra, ám ezúttal olyan részek is belekerültek, melyek akkor nem láthattak nyomdafestéket. Az anyag nagy részét nagybátyja, ifj. László Ferenc gyűjtötte. A könyv végére, mintegy munkássága összegzéseként beillesztette Kőmíves Nagy Lajos 1925-ben, a Keleti Újságban közölt életútinterjúját is, mondotta a vendég.
Vargha Mihály felelevenítette, igazgatósága kezdetén egy Nagyszebenben tartott múzeumvezetői találkozón Valerii Kavruk, a Keleti-Kárpátok Múzeumának igazgatója dicshimnuszt zengett László Ferencről, említve, hogy munkássága tanagyag Angliában és egész Európában. Rákérdezett, igaz ez? Az unoka elmondta, tény, hogy sokan ismerik munkásságát, s egy keleti példát említett. Amikor 1944-ben Észak-Erdélybe bejöttek a szovjet csapatok, azok egy őrnagya végigkérdezte egy helybeli magyar alakulat tagjait, kicsodák, és amikor nagybátyja, ifj. László Ferenc bemutatkozott, a tiszt a név hallatán felkapta a fejét, kiderült, hogy ő is régész. László Attila Valentyin Danilenko ukrán régész személyében azonosította a tisztet.
Hogyan lett egy sepsiszentgyörgyi gimnáziumi tanárból világhírű régész? – tette fel a kérdést Vargha Mihály. László Attila elmondta, nagyapja 1896-ban növénytanból doktorált, akkor még nem volt régészeti iskola. Különleges ásatási módszerének köszönheti elismertségét. Figyelmet szentelt annak, hogy általános képet kapjanak egy lelőhelyről, mind vízszintes, mind függőleges, azaz rétegenkénti összegzést készített. Ami ismertségét illeti, mára már a magyarországi régészet az ország jelenlegi területére összpontosít, a bukaresti régészeti iskola nagyobb figyelmet szentel neki, mint a kolozsvári. Az igazgató érdeklődésére, hogy látja-e értelmét a bemutatott könyv román fordításban való kiadásának, László Attila közölte: abból egy válogatásénak mindenképpen.
