Bírság a Kölcsey-szobor felirata miatt

2023. április 25., kedd, Belföld

Megbírságolta a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Szatmár megyei művelődési igazgatóság a két hete felállított Kölcsey-szobor felirata miatt – erősítette meg tegnap reggel az MTI-nek Kovács Jenő polgármester.

A területi hatóság tízezer lejes bírságot rótt ki a Szatmár megyei kisváros polgármesteri hivatalára, kifogásolva, hogy az emlékművön csupán magyar felirat szerepel, román nem. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora – „Nyújts feléje védő kart” – szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt.

Kovács Jenő polgármester az MTI-nek elmondta: a feliratra nem kértek külön engedélyt az illetékes hatóságtól, mivel az emlékművet készítő Győrfi Lajos szobrászművész úgy tudta: eredeti kéziratból vett idézet esetén nem szükséges fordítás. Az elöljáró közölte, hogy bíróságon fellebbezi meg a bírságot, mivel a városvezetés jóhiszeműen járt el, senki érzékenységét nem akarta sérteni. Ezzel egy időben a köztéri emlékműveket jóváhagyó országos bizottsághoz fordul a helyzet tisztázásáért, és ha a bukaresti grémium kéri, a talapzat másik oldalán elhelyezik a szöveg román fordítását. „Odaírjuk románul is, hogy tudják a román testvérek is, miről szól a magyar himnusz. Semmi gondot nem látok ebben, sőt” – mondta Kovács Jenő.

A bírságról a PresaSM román hírportál számolt be elsőként vasárnap este, azt írva, hogy akár el is távolíthatják a helyéről az emlékművet, ha nem válik törvényessé a feliratozás. „Én már mindent el tudok képzelni, csak azt nem, hogy ennek a szobornak valami baja legyen” – reagált a felvetésre az elöljáró, hozzátéve, hogy a szobrot csak érvényes bírósági végzés nyomán lehetne eltávolítani, és azt a polgármesteri hivatalnak kellene végrehajtania.

Elmondta: a Szatmár megyei művelődési igazgatóság feljelentés nyomán bírságolt, ugyanaz a nagykárolyi magánszemély tett feljelentést a hatóságnál, aki a szoboravató alatti román ellentüntetést is szervezte. Az illető tizenöt éve mindenért feljelenti az ügyészségen a nagykárolyi magyar polgármestert – mondta Kovács Jenő.

A feljelentő a Kölcsey-szobor alatti talapzatot is kifogásolta, mivel az nem csiszolt kő, hanem sziklából kiszakított kőzetre emlékeztet – a feljelentő szerint az alkotó ezzel Trianonra és az elszakított nemzetrészekre akart utalni. Kovács Jenő polgármester nevetségesnek nevezte a vádat. „Mindenkit arra biztatok, hogy legyen türelmes, ne vegyük fel a kesztyűt, amelyet ránk akarnak húzni, ne veszekedjünk, vitatkozzunk. Megpróbáljuk ezt úri módon kezelni” – üzente a közvéleménynek Nagykároly RMDSZ-es elöljárója.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2023-04-25: Magazin - :

A MiKórus Portugáliában

A Székely Mikó Kollégium Erasmus+ projektje adott lehetőséget arra, hogy április 14–20. között iskolánk diákkórusának, a MiKórusnak 23 tagja és 4 pedagógus Portugáliába utazzon, ahol betekinthettünk a sokszínű portugál kultúrába és további számos felejthetetlen élményben részesültünk.
2023-04-25: Belföld - :

Ciucă elveti a megszorításokat

A szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek képviselőivel tárgyalt tegnap a Victoria-palotában Nicolae Ciucă miniszterelnök, a találkozó fő témáját a társadalmi párbeszédről szóló törvény és a munkatörvénykönyv, illetve az élelmiszerjegyek értékét meghatározó rendelet tervezett módosításai képezték.