NÁCI SZIMBÓLUM A MAGYAR CÍMEREN. Feketével festették fel a nácizmus egyik legnépszerűbb szimbólumának módosított változatát a kolozsvári Eötvös (ma Konstanca) utcában található restaurált épületre, amelynek tulajdonosai pár évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy jól láthatóan meghagyják a több mint százéves magyar címert és céhjelvényt, amelyet az épület restaurálásakor fedeztek fel.
Azokra a boltokra, amelyek állami kézben voltak, a korabeli magyar címert festették rá, hogy nyilvánvaló legyen mindenki számára: az adott épületben legálisan árusítják ezeket a termékeket. „Mindannyian tudjuk, a nácizmus hová vezetett. És ennek a logónak a megjelenése elgondolkodtató. Mert világosan mutatja, hogy a Hitler-tisztelet és a vasgárdista ideológia Romániában nem halt meg. Sőt, kezdi megélni második ifjúkorát. Egy neonáci, neolegionista mozgalom kezd megerősödni Romániában. De most már nem a zsidókat veszik célba, hanem a történelmi magyar kisebbséget...” – fogalmazott Cristian Marchiș influenszer Facebook-oldalán. (Maszol)
LÁTOGATHATÓ A KOLOZSVÁRI SZENT MIHÁLY-TEMPLOM TORNYA. Szigorú szabályok mellett látogatható szombattól Erdély legmagasabb templomtornya, az elmúlt években felújított és restaurált kolozsvári Szent Mihály-templomé. A Kolozsvár jelképének számító főtéri templom tornyát lakossági igényre nyitják meg a nagyközönség előtt, korábban csak a Kolozsvári Magyar Napok alatt volt látogatható, és ez volt az egyik legnépszerűbb programpont. Az elmúlt időszak lopásai és a látogatók nem megfelelő viselkedése miatt a plébánia vezetősége szigorú szabályokat vezetett be: a torony szerdán és szombaton 10 és 17.30 óra, vasárnap 12.10 és 17.30 óra között látogatható felügyelet mellett, legfeljebb húszfős csoportokban, és az előre regisztrálók elsőbbséget élveznek. A templom és a torony felügyeletét is megerősíti a plébánia, önkéntesek bevonásával több őrt állítanak, akik szemmel tartják a látogatókat, miután újraszentelése óta több lopás is történt. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.