Huszonnégy óra alatt két szívátültetést is végeztek a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézetnél, amire ritkán van példa, elsősorban a szervdonorok hiánya miatt – nyilatkozta április 19-én este az intézet érsebészeti osztályát vezető Horaţiu Suciu orvos.
Az első transzplantációt kedden végezték, a donor egy 53 éves személy volt, aki agyvérzést követően az agyhalál állapotába jutott. A szervkivételt a bukaresti Floreasca Kórházban végezték, a román légierő egyik katonai repülőgépe szállította Marosvásárhelyre a szívet, amelyet egy 30 éves betegnek ültettek be. A pácienst súlyos szívelégtelenség miatt már két hónapja az intenzív osztályon kezelték, és az utolsó pillanatban kapta meg az életmentő szervet – mondta Suciu.
A másik szívátültetést szerdán végezték el, ebben az esetben egy 16 éves lány volt a donor, aki közlekedési baleset áldozata lett, és miután a nagybányai kórházban agyhalottnak nyilvánították, a szülei felajánlották a szerveit átültetésre. A szívet egy 24 éves bukaresti nő kapta meg, aki kardiomiopátia miatt három éve szerepelt a várólistán, de az utóbbi időben romlott az állapota, esetében is sürgős volt a beavatkozás. A szervet a rohammentő-szolgálat helikopterével szállították Marosvásárhelyre, a három és fél órás műtét sikeres volt – számolt be az orvos.
„24–30 órányi megfeszített munka van mögöttünk, de mindenért kárpótol a siker, különösen hogy olyan betegekről van szó, akiknek a helyzete kilátástalan volt. Az előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegek számára a szívátültetés jelenti az egyetlen esélyt a gyógyulásra” – mondta Horaţiu Suciu. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.