Az év első két hónapjában 15 093 esetben riasztották családon belüli erőszak miatt a rendőröket, az elkövetők (8844), és az áldozatok száma (9094) egyaránt növekvő tendenciát mutat.
A Román Rendőrség közleménye szerint éves viszonylatban 3,9 százalékkal emelkedett a családon belüli erőszak körébe tartozó, bűncselekménynek minősülő esetek száma is 2023 első két hónapjában, a 2022 januárjában és februárjában jegyzett 8390-ről 8719-re.
Az előző év hasonló időszakához mérten 5064-ről 5309-re nőtt az ütlegelés és egyéb erőszakos tettek, illetve 982-ről 992-re a fenyegetések száma. Ezzel szemben csökkent az emberölési kísérlet, az emberölés és a jogellenes fogva tartás gyakorisága – olvasható a közleményben.
A családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények 62 százalékát az ütlegelés és egyéb erőszakos tettek (5309 eset), 12 százalékát a fenyegetés (992 eset), 10 százalékát a családelhagyás (858 eset), hét százalékát a távoltartási végzés áthágása (641 eset), négy százalékát a gyermekek elhelyezésére vonatkozó bírósági végzések be nem tartása (341 eset) tették ki.
Családon belüli erőszak kapcsán 7248 esetben városból, 7845-ben vidékről érkezett riasztás. A bűntettek közül 4618-at városon, 4099-et vidéken követtek el, ugyanakkor 7108-at otthon, 1611-et nyilvános helyen – derül ki a tájékoztatásból.
Az idei év első két hónapjában nőtt mind az elkövetők (8844), mind az áldozatok (9094) száma. A családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények áldozatai közül 6041-en nők, 1652-en férfiak, 1401-en kiskorúak.
Az említett időszakban 1799 távoltartási végzést adtak ki a bíróságok, ezek közül 824-et rendőrségi ideiglenes távoltartási parancs alapján. 1603 távoltartási végzést az áldozatok kérésére, 137-et ügyész kezdeményezése nyomán adtak ki, más illetékes intézmény igénylése nyomán 59 kényszerintézkedést foganatosítottak – közölte a rendőrség.
A távoltartás szabályainak megszegése miatt 641 eljárást indítottak, 27 százalékkal többet, mint 2022 első két hónapjában; ezek közül 393-at városon, 248-at vidéken.
Az említett időszakban a bíróság 73 agresszort kötelezett elektronikus nyomkövető viselésére – derül még ki a rendőrség tájékoztatásából.
Módosítottak a törvényen
Április 12-én a képviselőház döntő házként elfogadta azt a törvénymódosító tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy családon belüli erőszak miatt hatályban lévő távoltartási végzés esetén az a szülő kapja kézhez a gyermeknevelési pótlékot, akinek gondozására a bíróság a kiskorút bízta. A 2003/217-es, illetve az 1993/61-es törvényt módosító tervezetet a szenátus korábban már elfogadta.
Az egyik módosítás szerint az a személy, akinek az életét, testi vagy lelki épségét vagy szabadságát valamely családtagja erőszakos tettel veszélyezteti, kérheti a bíróságtól távoltartási végzés kiállítását; ebben a bíróság ideiglenes jelleggel eltilthatja az elkövetőt a gyermeknevelési pótlék (gyermekpénz) átvételétől, illetve azt a szülőt jogosíthatja fel arra, akinek gondozására bízták a kiskorút.
Ilyen döntés esetében az eltiltásról azonnal értesítik a megyei vagy bukaresti kifizetési és szociális felügyeleti ügynökséget. Az eltiltás a távoltartási végzés, illetve a kiskorú-elhelyezés érvényességi ideje alatt marad hatályban.
Egy másik módosítás értelmében a gyermekpénzt egyik szülőnek kézbesítik a szülők megállapodása alapján vagy válás esetén a szülők közjegyző által hitelesített megállapodása alapján. Ha a szülők között nézeteltérés támad a kérdésben, akkor bírósági döntés vagy bíróság által kiadott távoltartási végzés alapján annak a szülőnek jár, akinek a gyermek a gondozásában marad.
A jogszabályt kihirdetésétől számítva 45 napon belül kell gyakorlatba ültetni. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.