A szerdai sikeres Román Kupa-elődöntő után a sepsiszentgyörgyi csapat szombaton 21.45-től a listavezető FC Farul Constanța ellen játszik a Sepsi OSK Arénában a SuperLiga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában. Ebben az idényben Gheorghe Hagi alakulata mindhárom egymás elleni mérkőzést megnyerte.
„Sorozatban másodszor sikerült kiharcolni a kupadöntőbe jutást, emiatt remek a hangulat az öltözőben. Nem volt időnk pihenni, ennek ellenére a labdarúgók tele vannak energiával, a nagyszerű eredmények után nem érzik a fáradtságot. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Farul egy kiváló csapat, amelynek komoly esélye van a bajnoki cím begyűjtésére. Fiatal, technikás és gyors játékosok állnak Gheorghe Hagi rendelkezésére, épp ezért rendkívül fontos, hogy ne pazaroljuk el a helyzeteinket. Ha hatékonyak vagyunk, lehetőségünk lesz itthon tartani a három pontot, ami mentálisan sokat jelentene nekünk. Szerintem a kései kezdési időpont nem jelent gondot, így legalább néhány órával több időnk lesz a regenerálódáshoz” – mondta Hadnagy Attila ügyvezető igazgató.
A rájátszás 6. fordulójának programja: * playoff: Sepsi OSK–FC Farul Constanța (szombat, 21.45 óra), Universitatea Craiova–FCSB (vasárnap, 21 óra), FC Rapid–Kolozsvári CFR (hétfő, 20.30 óra) * playout: FC U Craiova–Chindia Târgoviște (ma, 20.30 óra), Mioveni–FC Argeș (szombat, 14.30 óra), FC Petrolul Ploiești–FC Botoșani (szombat, 17 óra), Kolozsvári Universitatea–FC Voluntari (hétfő, 15 óra), Aradi UTA–FC Hermannstadt (kedd, 20 óra).
Összecsapnak a háromszéki együttesek
A harmadosztályú bajnokságban ma összecsapnak a háromszéki csapatok a szemerjai stadionban. Az alsóházi rájátszásban három győzelemmel és egy vereséggel harmadik Sepsi OSK II. 17 órától a két döntetlennel és két fiaskóval sereghajtó Kézdivásárhelyi SE ellen lép pályára. Az együttesek az alapszakaszban már kétszer farkasszemet néztek, a szeptemberi céhes városi odavágóban a megyeszékhelyi gárda diadalmaskodott (3–1), míg a novemberi sepsiszentgyörgyi visszavágóban a felső-háromszéki alakulat győzedelmeskedett (3–1).
A rájátszás 5. fordulójának programja: * playoff: Brassói SR–Barcarozsnyói Olimpic (szombat, 17 óra), Plopeni–Blejoi (szombat, 17 óra) * playout: Sepsi OSK II.–Kézdivásárhelyi SE (ma, 17 óra), Brassói Kids Tâmpa–Păulești (szombat, 17 óra), Zernesti Olimpic–Székelyudvarhelyi FC (szombat, 17 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.