A Working Title 3 című, kedd délután megnyitott kiállításon 35 év alatti művészek mutatkozhattak be nemzetközi pályázati felhívásra beküldött és zsűrizés alapján kiválasztott munkáikkal a sepsiszentgyörgyi közönségnek.
A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér – 2014 és 2018 után – harmadszor kínál lehetőséget a kortárs vizuális alkotóknak. Ez alkalommal belga, brazil, orosz, magyar, román, lengyel, holland és spanyol művészek műveit lehet megtekinteni. Ungvári-Zrinyi Kata művészettörténész megnyitóbeszédében a kiállítók munkáinak közös pontjairól szólt. Egy nemzedéknek csak némi engedménnyel lehet őket nevezni, földrajzilag távol eső helyekről származnak, nemek közti egyenlőtlenség van – a kiállítók közt több a nő, mint a férfi –, mégis sok tekintetben saját nyelvet beszélnek. Így van ez akkor is, ha más technikát használva alkotnak, sok esetben másként gondolkodnak, más és más üzenet közvetítését tartják fontosnak. Látható, hallható, bizonyos régi témák újra aktualizálódnak, néhány minta akár többször is visszaköszön, mások napi társadalompolitikai és a szociális kérdéseket boncolgatva politizálnak, esetleg önreflexívek, vagy éppen drámai és fenyegető víziókat jelenítenek meg. Összetett a kép, de aki végigjárja a kiállítótermeket és hajlandó a megért hatásokat nyíltan befogadni, annak az üzenetek felfedődnek – mondotta.
A Kispál Ágnes Evelin, Ungvári-Zrínyi Kata és Váncsa Domokos alkotta zsűri által kiválasztott alkotások június 16-ig tekinthetőek meg a Magmában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.