Az ember, ha kicsit kirángatja önmagát a hétköznapok felpörgetett hullámvasútkocsijából, ezzel az érzéssel-sejtéssel szembesül(het). Elég, ha csak fejben végigszalad fajunk írott történelmén, minden helyen és minden időben a viszály, az ellenétek egymásnak feszülése köszön vissza. Önös érdekek mentén, természetesen. Csak idő kérdése, és érdekérvényesítési szándékaink erőszakba torkollnak. Mindig. Csúnya dolgokat fogok leírni. De muszáj!

Társadalmi szerveződésünk örökös Achilles-sarka a mindenkori legfelsőbb vezetőség kezében összpontosuló hatalom mentén keresendő. Politikai, gazdasági, törvényhozási, pénzügyi stb. Mind-mind olyan banánhéj, amelyen előbb-utóbb elcsúszunk. Mert ilyen az emberi természet.

Geopolitikai és gazdasági játszmák tarkítják történelmeinket. És úgy tűnik, nem tanulunk a múlt hibáiból, valahogy mindig kitermeli magából a társadalom azt a fajta gátlástalan politikai elitet, amely a ráruházott hatalmával visszaél. Csak mert megteheti... Mind látjuk, mi zajlik öreg kontinensünkön. Valamilyen szinten – így vagy úgy – értesülünk az eseményekről. S az emögött húzódó játszmák valahogy nem kerülnek napvilágra. Bonyolult az érdekrendszer, amely a szálakat mozgatja. Nem célom, hogy konkrét adatokkal, nevekkel, eseményekkel szolgáljak. Maradjunk az Embernél.

Azt mondják, az erkölcs egy társadalmi tünet. Olyankor jelentkezik, amikor bizonyos, jól körülhatárolható – általában negatív – viselkedésmintáink úgymond „túlnőnek” rajtunk. Olyannyira, hogy az már veszélyezteti az emberi méltóságot vagy a társadalom integritását. Ilyenkor az egyén szintjén elhatárolódás történik e negatív minőségektől. A kispolgár – ha kicsit is tovább lát az orránál – tisztában van vele, hogy a politikai kommunikáció legtöbbször nagyon durva érdekérvényesítést takar. Olyan, semmit nem tisztelő érdekeket, melyek mentén egy adott csoport rendszeresen hasznot húz a művileg kreált zavaros állapotokból. Válságok, viszálykodás, háborúk. A fegyvergyártás és -kereskedelem az egyik vezető gazdasági ágazat a világon. Ennek tükrében nem meglepő, hogy jelen pillanatban is több tucat háború zajlik szerte a Földön. Mondtam már: valamit nem jól csinálunk!

Ideológiáink mentén is mindig elbukunk. Két mondattöredéket idéznék az ENSZ 1945-ös alapokmányából: „megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmai­tól”, „türelmet gyakorolunk, és egymással jó szomszédként békességben élünk együtt”. Nekem úgy tűnik, hogy nem egészen e két szövegrészlet mentén zajlanak a világ eseményei. Az európai legfelsőbb vezetés kommunikációja szerint „erkölcsi kötelességünk” támogatni a háborút „fegyverekkel és lőszerrel”.

Hogy mi van? Emberi életek kioltását támogatjuk ilyen álerkölcsi pozitúrába helyezkedve? Nem, ezt nem jól csináljuk. Ez nem méltó hozzánk. Nem méltó az isteni teremtményhez. S nem méltó az evolucionista eszmeiség Homo sapienséhez sem. Esetleg, ha a „sapiens” jelzőt elhagyjuk.

Kisgyörgy Benjámin