Tömeges kényszermánia néven is emlegetik még napjainkban is azt a fajta „amerikázást”, mely a jobb lét, a jobb élet megszerzése reményében jelentkezett Erdélyben a XIX. század vége és az első világháború közötti időszakban. Nehéz volna megmondani, hogy erdővidéki viszonylatban miért éppen Olasztelek volt az a falu, ahol ez a fajta elvándorlás a legnagyobb méretet öltötte. Az olasztelekiek a szorgalomban és a munkában azelőtt is első helyen jártak, s bizonyára a munkavágy és a székely teremteni akarás késztette őket arra, hogy az Óperenciás-tengeren túli lehetőséget válasszák, hogy hajóra üljenek. Helyi adatok szerint több mint kétszázan indultak útra, hogy majd az ott szerzett pénzzel itthon házakat, gazdaságokat építhessenek, termőföldet és cséplőgépet vásárolhassanak. Volt olyan időszak is, amikor a falut, nem kevés túlzással, Kicsi Amerika névvel illették, lakóit amerikásoknak nevezték.
Csendes estén sóhajszárnyon…
A XX. század elején bevándorló magyarság számának jelentős megugrása meghatározó szerepet játszott az erős amerikai magyar közösségek létrejöttében szerte az Egyesült Államokban, és ennek a fejlődésnek köszönhetően sikerült megőrizniük nyelvüket és kultúrájukat. 1960 nyarán bányageológusként kerültem a vidék széniparába, a bányamunkás erdővidéki emberek barátságos és mindig csak a jót akaró közösségébe, szerre ismerkedtem a vidék településeivel, s nekem már akkor feltűntek „Taliánfalva” különlegesebb, előbbre való külső-belső jellemzői. Arra azonban soha nem mertem volna gondolni, hogy az amerikai kivándorlóknak dala is volt. S mert most van arra lehetőségem, a dal két szakaszát megosztom olvasóimmal: „Csendes estén sóhajszárnyon olyan sokszor hazavágyom. / Mikor minden csendes lesz már, hazavisz az imádságom. / Hívogat a zúgó erdő, az Olt csendes csobogása, / Vadvirágos Erdővidék, öreg szülők sóhajtása.” „Úgy szeretnék hazamenni, hazahív a sok-sok emlék, / Ifjúságom szép ideje, gyermekkori tarka mesék. /Vadvirágos Erdővidék, álmaimban sokszor látom, / Csendes estén sóhajszárnyon olyan sokszor hazavágyom.”
Helyi családok címerei
Huszonegy családi címer
Biza-biza, sok család tudna mesélni régmúltjáról, de nekünk most más témánk van: felidézni a településsel kapcsolatos emlékeimet, mesélni és főleg meséltetni.
– Ide figyelj, Zoli bátyám – kapott saját emlékeibe a tősgyökeres helybeli Bartha Imre nyugalmazott testnevelő tanár. – Az én édesanyám például Amerikában született, mert nagyapámék kivándoroltak, s ott jött a világra. Eleibe néztem a Bartha családnak, s kiderült, hogy a közismert és népes nagyborosnyói Barthák egyik ága, amely a XVII. században származott ki Olasztelekre, s miként Bartha Imre is megerősítette, annak a Bartha Andrásnak (megh. 1727) az ágazataként, aki marosvásárhelyi fejedelmi ítélőmester volt és tehetséges szónok. Ő köszöntötte a Marosvásárhelyre bevonuló II. Rákóczi Ferencet. Utódai, a nagyborosnyói Barthák családja ma is él helyben, mi több, leányági leszármazottjai N. Bartha Károly (1886–1956) debreceni egyetemi tanár és néprajzkutatónak az unokái, akik jelen voltak a nagyborosnyói általános iskola névadó ünnepségén 2001-ben. Ezért van az, hogy az olaszteleki Barthák családi címere viseli a borosnyói címerelemeket, s mi több, emez ott látható az olaszteleki református templom portikusza falán, húsz olaszteleki családi címer társaságában néhai Kósa Bálint grafikusművész ajándékaként.
Az olaszteleki református templomot és érdekességeit Tüzes-Bölöni Ferenc lelkipásztor és krónikás-szerkesztő társaságában tekinthettük meg, szemléztük maradék gótikus faragott kőmaradványait, kősziklából kialakított szenteltvíztartóját, egykori faragott-festett, eredeti szószékkoronája másolatát. Örvendtem, hogy újra hallhattam a toronyból az 1469-ben öntött középkori harang hangját, melyet elsőször 63 esztendeje kaphattam lencsevégre. Olasztelek templomában a rend az úr. A 2014-es ásatások alkalmával felszínre kerültek a régmúltat jelentő kőtanúk, a falu temploma idegenforgalmi látnivaló és érték.
Iskola, előterében Hermányi mellszobra
A múlt kezet fog a jelennel
A harangtorony homlokán és az I–IV. osztályos iskola udvarán álló egykori magyar országzászló-talapzaton emléktáblák idézik a történelem nagy eseményeit, a világháborút, Trianont, ugyanis az első világégésnek külön emlékműve van. Az iskola épülete Sváb Gyula (1879–1938) magyar műépítész tevei alapján készült, előterében megálljt parancsolt Hermányi Dienes József (1699–1763) református lelkész, nagyenyedi tanár és író mellszobra. Olaszteleken született, ahol édesapja, Hermányi Dienes Péter lelkész volt, fia pedig a magyar emlékirodalom egyik jeles úttörője. Mellszobrát fehér márványból munkálta ki a már említett néhai, ezer módon művészkedő Kósa Bálint keresztkomám.
Olasztelek lelkipásztorával való beszélgetésünket a parókián folytattuk. Fontos volt megtudnom, hogy Tüzes-Bölöni Ferenc néhány személy híjával 600 embernek a lelkésze, és élő az egyházközség: nyolc keresztelő, öt temetés jelzi ezt, volt egy esküvő, és május 14-én kilenc konfirmandus fogja körülvenni az úrasztalát, amikor kortárstalálkozósok is összegyűlnek.
– Ezen a héten esperesi vizitációt várunk – mondta a tiszteletes –, megünnepeljük az anyák napját, lesz egyházmegyei kórustalálkozó, ezt követi a vakációs bibliahét.
Olasztelek a Kormos teraszán és a Dél-Hargita előnyúlványán helyezkedik el. A hagyomány azt tartja, hogy „még István király telepíttetett ide olasz kőfaragó mestereket, akikkel a környék első katolikus kápolnáit építették, miként az is való, hogy olasz eredetű családneveket őriznek az itt élő családok (Márkó, Kolumbán, Gáspár stb)”. Az 1968-ban történt megyésítés után az egykori önálló Olaszteleket új községközponthoz, Bardochoz csatolták, s az önkormányzatnak sikerült kiépítenie Olasztelek infrastruktúráját a lepergett évtizedek alatt. Tókos József és Rancz István tanácstagok képviselik a települést a községi tanácsban.
Tókos József elmondta, hogy az elmúlt időszakban sikerült korszerűsíteni a középületek (óvoda, kultúrotthon) fedélzetét, és sor került a tekepálya felújítására is.
– Golyókat és tekéket akarnánk beszerezni, s mert a pálya padlózata hőérzékeny borítású, meg akarjuk oldani a télire annak mértékletes fűtését is – részletezte a képviselő.
Daniel kastély-szálló
Két látogatás és a „cserejegenye”
Az 1970-es évek elején a barót-köpeci bányavállalat műszaki értelmisége köteles volt ügyeletet végezni a szénkitermeléseknél a második és a harmadik váltások idején a belszinten, a föld mélyén és a külfejtésekben egyaránt. S mert Vargyashoz közel volt a mélyszinti bánya, alkalom adódott, hogy ismerkedjem a településsel és lakóival is. Így jutottam el a bútorfestő legidősebb Sütő Béla családjához is, ahol kiderült, hogy felesége – Giza mama – szobalányként dolgozott báró Daniel Ferencéknél, s bevallotta, sok mindent tud mesélni a vargyasi Daniel-kastély szobáiról, azok berendezéséről. Hosszú időbe került, hogy részletesen leírjam a szobák rendeltetését, mert őnélküle ezt már senki sem tudta volna nekem tollba mondani. Bejárásom volt az akkori kiüresített kastélyba, s lassan annak története, építészeti értékei is kirajzolódtak előttem. Ezt le kell íni, rajzolni – határoztam, szívesen közölte az anyagot az akkori szentgyörgyi múzeum Aluta évkönyve.
Miért ne tennék hasonlóan a Danielek olaszteleki kastélyával is? – jött az ötlet, ahol akkoron tökéletes volt a pusztítás, a kastély melletti park különleges fáit is kivágogatták (a vargyasi kastély melletti arborétum részben megmenekült). Érthető, hogy az Aluta az olaszteleki anyagot is leközölte.
Ki tudott volna jobban párhuzamot vonni a múlt és a jelen között, mint jómagam, aki szemtanúja voltam a hatalmas változásnak, az olaszteleki fundus pályázati pénzalapokból luxuskastélyszállóvá való átalakításának. A változás koronatanúja az az album, melyet a Daniel Kastély Egyesület adott ki 2016-ban Fehér János erdővidéki művészettörténész munkájaként, amely nemcsak a Daniel-fundust, hanem Olaszteleket és annak református templomát is bemutatja (Az Olaszteleki Daniel-kastély és XVII. századi falképei). A szerencse is velem tartott, újra bejártam azt a kastélyt, amely most már ötvözi a tovatűnő századok megmaradt, restaurált értékeit az élő, korszerű magyar-székely környezettel, s mellékesen hasznot is hajt. Jó volt találkozni Rácz Attila tulajdonossal is, ismerkedtem a szálló területén felújított műemlék és történelmi emlékhely Bethlen-kastéllyal is, ahol nem egy alkalommal tette tiszteletét Erdély korabeli fejedelme, Bethlen Gábor.
Rácz Attila tájékoztatott, hogy az apróbb karbantartási munkálatok mellett a legnagyobb feladat a kastély közelében álló, megvásárolt egykori Kertész családi ház szállóvá alakítása. Újjászületett és megnövekedett a Daniel-birtok egész területe, épül-szépül az azt ölelő kastélypark, s lassan alakul át értékes arborétummá. A kastélyt övező egykori arborétum ma már csak emlék. 1999-ben vágták ki egyetlen piramidális tölgyfáját (Quercus piramidalis var. fastigiata), amely dendrológiai kuriózum volt, ugyanis külső alakja jegenye formájú, levelei pedig tölgylevelek, termése makk. Olaszteleki idősb Márkó Lajos a tölgy makkjaiból csemetéket nevelt, jócskán ültettek belőle a faluban, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum udvarára, és küldött ki nem egy alkalommal olaszteleki emlékfaként a rokonoknak is az Amerikai Egyesült Államokba. A helyiek mesterkéltnek tartották a piramidális tölgy elnevezést, ezért adták a fa népi nevének a szerintünk is jobban hangzó cserejegenyét. Ilyent csak a nép tud fabrikálni!
Rácz Attila vállalkozó (jobbról)
Czetz tábornok emlékalmája
Hasonlóképpen már csak emlék a falu délnyugati részén egykoron kiterjedt Nagy-féle tanya. Itt élt néhai Nagy Imre (1878–1944) jogász, szülőföldkutató geológus, pomológus, ornitológus. Családja, felmenője Sátoraljaújhelyről vándormesterként telepedett le Olaszteleken, de mert a fegyvergyártáshoz is értett, ő lett a fülei vasgyár fegyverkovácsa. A szorgalmas família rögvest megteremtette a Nagy-tanyát, körülötte gyümölcsöst telepített. A tanya volt a helyszíne a két világháború idején megtartott ún. Hargita-expedícióknak, amelyeken az akkori Erdély kiemelkedő tudósai vettek részt. Nagy Imre Magyarországon megismerkedett a bodosi származású pomológussal, Budai József gyümölcsnemesítővel, aki felajánlotta, hogy postán oltóvesszőket küld a tanyára, ha vállalják és elterjesztik a Budai-féle új gyümölcsfajtákat. Így kerültek különleges Budai-fák Olasztelekre, közöttük a gidófalvi negyvennyolcas Czetz János tábornokról elnevezett, nemesített Czetz-alma. Ebből kerültek csemeték Gidófalvára néhai Kátai Károly (1910–1997) gyümölcsösébe, termőre fordultak, és sok év múlva egy tál vérpiros almával ajándékozott meg engem Kátai bátyám fia, Kátai István (1942–2022) nyugalmazott mezőgazdasági mérnök. Ketten indultunk Olasztelekre, hogy keressünk helyben egy eredeti Czetz-alanyfát.
– Nem kell aggódni – mondta néhai Fodor László –, ’sze megvan, él még a Czetz-almafa a szomszéd kertben. Gondozatlan állapotban ugyan, de örömünkre ott állt a bozótban az emlék-almafa! Minapi olaszteleki látogatásunk idején sikerült szót váltanunk az olaszteleki Bán Barnával, aki málnaültetvényt gondoz a szóban forgó két szomszédos kertben, és ő tájékoztatott, hogy él a Czetz-faóriás, melyet az ősszel együtt fogunk lefényképezni.
„Emlék-alma”
Évtizedekkel ezelőtt Kolumbánné Gellért Ida volt a Czetz-almafát őrző bennvaló tulajdonosa, ahol albérletben lakott olaszteleki Nagy Imre fia, Nagy Ferenc (1918–1975), aki egy alkalommal közös poharazgatásra hívott albérleti szobájába. Barátja, a költő Holló Ernő (1910–1983) társaságában folyt a terefere. Mindketten a sepsiszentgyörgyi Székely Nép és a Székelyudvarhelyen megjelenő Hargita napi- és hetilap szerkesztői voltak 1940–1944 között. Azóta ők is már a túlsó parton vannak. Ida néni az író és lapszerkesztő, a hétfalusi csángók néprajzának közlője, Kolumbán Lajos (1875–1958) közeli rokona volt. Azóta Kolumbán Lajosnak is emléktáblát állított a szülőfalu a református templomtorony homlokfalára, s megjelölték Márkó Álmos lakóházát is, melynek helyén állt Kolumbán Lajos szülőháza. A ház asszonya, Márkóné Kolumbán Margit, mint rokon, a kiterjedt jeles Kolumbán család jó ismerője volt.
Nyughelyeink üzenete sorozatunk kapcsán ismerkedtünk az olaszteleki temetővel is, ott is akad bőven mesélnivaló. Ott nyugszik Bartha Károly (1831–1920) néptanító, a magyar szabadságharc résztvevője, ott látható Kolumbán Mózes 1848–49-béli őrmester síremléke is. Ebből a faluból származik a jeles Kolumbán család több tagja: Kolumbán Ferenc XVIII. századi költő, Kolumbán Károly (1814–1881) negyvennyolcas honvédszázados, Kolumbán Sámuel (1861–1908) etnográfus, tanár, aki a Hunyad című kulturális-gazdasági lap szerkesztője volt. Népmeséit Benedek Elek is felhasználta.
És mert sorozatunk mesélő falvaink bemutatását vette célba, olvasóink bizonyára jó néven veszik, ha ma egy olyan régi anekdotával búcsúzunk, melyet a falu szülötte, Hermányi Dienes József örökített meg a már említett emlékirat irodalmi jegyzeteiben. „Daniel Ferenc udvarhelyszéki főkirálybíró Olaszteleken bír vala, és igen tiszta asztalt s konyhát tart vala; a menye, Daniel Jánosné pedig szennyes, gondviseletlen úriasszony vala, asztala, konyhája is mocskos vala. Egy karácsony innepében ebédre hívatá a bátyját, Daniel Ferencet, a papot is, másokat is. Az ebéd után felkelvén, mendegél vala Daniel Ferenc haza, s a papja utána. Akkor monda a jámbor úr: – No, prédikátor uram! Ott bizony a disznószart megevők; megevők azt bizony, ugyan ropoga – mert valami tél-túl mosott hurkákat is vettek vala az asztalra.”
