Remek hétvégén van túl a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián, aki – miután megnyerte a román motokrosszbajnokság második fordulójának kvalifikációját – két rajt-cél győzelemmel biztosította be magának a futamgyőzelmet is. A zernesti viadalon rajthoz állt a Sugás Motoros Klub további két sportolója, viszont a bukaresti Top Cross TCS-nek versenyző ozsdolai Ördög Zoltán nem indult a Brassó megyei megmérettetésen.
A megyeszékhelyi Sugás Motoros Klub színeiben, az MX1-es géposztályban versenyző Tompa Krisztián ott folytatta a román motokrosszbajnokságot, ahol két héttel ezelőtt abbahagyta, hiszen a sepsiszentgyörgyi szezonnyitó után a küzdelemsorozat második, zernesti fordulóján sem talált legyőzőre. Sportolónk elmondása szerint egy remekül előkészített pályán versenyzett, amelyet a vasárnapi eső még jobbá tett. „Már a szombati időmérőm nagyon jól sikerült, ugyanis én voltam a leggyorsabb. Vasárnap mindkét startot remekül kaptam el, és két rajt-cél győzelemmel fejeztem be a zernesti futamot. Nagyon boldog vagyok, hogy újra nyerni tudtam. Sajnos, a mezőny foghíjas volt, mivel a bukarestiek ezen a fordulón sem vettek részt, de volt és még lesz verseny nélkülük is” – nyilatkozta Tompa, aki elmondta, hogy csapattársai közül a 85 köbcentis géposztályban induló Szabó-Bokor Bence az ötödik, míg az amatőr MX2-ben versenyző Mocan Zakariás a negyedik lett.
Sajnos, a háromszéki verseny után a román pontvadászat második viadaláról is lemaradt az ozsdolai Ördög Zoltán, akit együttese, a bukaresti Top Cross TCS nem engedett rajthoz állni az elmúlt hétvégén. Mint ismeretes, a fővárosi klub a romániai versenypályák veszélyessége miatt már a második futamot hagyta ki, és elhatározásuk szerint csak akkor neveznek egy újabb hazai futamra, ha minden téren javulnak a viadalok biztonsági feltételei.
Eredmény, MX1: 1. Tompa Krisztián (Yamaha, Sugás Motoros Klub), 2. George Căbăl (Husqvarna, Zernesti Jitsu), 3. Petru Iosif (Yamaha, Marosvásárhelyi Juvenes). (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.