A pénteken tartott sepsiszentgyörgyi iskolabörzén akár el is dönthették az odalátogató nyolcadikosok, hogy hová szeretnének felvételizni, de volt, aki az iskolák szórólapjaival és a főtéri hangulat élményével hazatérve a következő hetekben határoz majd a továbbtanulás felől.
A színes kavalkádban lehetett szépítkezni a fodrász szakos diákoknál, 3D-nyomtatót, autóvezetői szimulátort kipróbálni a műszaki osztályok standjánál, itt-ott a diákok által készített sütit kóstolni, megtudni, hogyan lehet valaki a diákpresbitérium illetve a diáktanács tagja és mi ott a feladata. A növénytermesztők saját fűszer- és dísznövényeiket mutatták be, a pincérek a díszasztal terítésében jeleskedtek, szomszédjukban a gyümölcsfaragók ügyeskedtek, de sportolni is lehetett: volt kosárlabda, sakk, asztalitenisz. A művészeti osztályok diákjai koncerteztek, lerajzolták kosztümös drámatagozatos társaikat, kiállították alkotásaikat, melléjük szegődtek a kis néptáncosok is, valóságos műsoros parádé alakult ki a kőszínpad körül.
A reggeltől kora délutánig működő iskolabörze standjainál középiskolás diákok válaszoltak a kisebbek érdeklődésére, osztogatták az ősztől induló kilencedik osztályokat bemutató szórólapokat, de még könyvjelzővel, léggömbbel is megajándékozták a kérdezősködőket. Nem hiányoztak az iskolalapok, a különböző rendezvényeken, kirándulásokon készített fényképekből összerakott plakátok sem, néhány óra alatt szinte mindent meg lehetett tudni a sepsiszentgyörgyi középiskolákról, hogy miért érdemes egyikbe vagy a másikba felvételizni.
Az iskolák bemutatkozó vására több volt egy egyszerű börzénél, azt is megmutatta, mennyire jól működnek és találékonyak a diáktanácsok, amelyek annyi jó ötlettel rukkoltak elő, ez már önmagában megérte, hogy több százan megforduljanak standjaiknál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.