Mesterségek hete KézdivásárhelyenUtazás az ízek világába

2023. május 15., hétfő, Közélet

A Mesterségek hete iskolatoborzó rendezvénysorozatot a kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Szaklíceumban pénteken rendhagyó gasztronómiai kiállítással zárták. A 2005-ben PHARE-program segítségével felépített korszerű étkezdében délelőtt a közélelmezési osztályok tanulói tizenötödik alkalommal állítottak ki általuk elkészített szendvicseket.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Negyven tanuló mutatta be gasztronómiai tudását Bardócz Lívia és Páva Carmen Gabriela élelmiszermérnök irányítása alatt. Constantinescu Herman iskolaigazgató a megnyitón elmondta: „Ebben a tanévben a Mesterségek hete diáktoborzó rendezvénysorozatot zárjuk és a gasztronómiai kiállítást szakmai börzével ötvözzük, ezért hívtuk meg a cégek képviselőit is e rendezvényre. A diákok bemutatják az általuk elsajátított szakma egy részét: az alapanyagok beszerzését, azok ellenőrzését, az elkészítést, a felszolgálást, a tápanyagismereteket stb. A diákok, miután elvégzik a hároméves szakiskolát, beiratkozhatnak estibe gasztronómiatechnikus szakra, és utána akár egyetemre is mehetnek. Középkáderekre is nagy szükség van, és itt, Kézdivásárhelyen a vendéglők, panziók, üzletek és üzletláncok tele vannak aporos gyakorlatozókkal, aporos végzősökkel. Mi termeljük a munkaerőt már húsz éve” – mondotta az igazgató magyar és román nyelven, majd átadta a szót Bardócz Lívia aligazgatónak, aki arról számolt be, hogy a szakközépiskola jól felszerelt ebédlővel, új bárpulttal, korszerű konyhával rendelkezik, ahol a diákok teljes mértékben el tudják sajátítani a gyakorlati oktatást. Végezetül meghívta az iskola tanárait, tanulóit és a vendégeket – többek között a kászonújfalusi Tuzson János testvériskola küldöttségét –, hogy „közösen utazzanak az ízek világába” és kóstolják meg a diákok által feltálalt finomságokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1535
szavazógép
2023-05-15: Közélet - Fekete Réka:

Színes kínálat nyolcadikosoknak

A pénteken tartott sepsiszentgyörgyi iskolabörzén akár el is dönthették az odalátogató nyolcadikosok, hogy hová szeretnének felvételizni, de volt, aki az iskolák szórólapjaival és a főtéri hangulat élményével hazatérve a következő hetekben határoz majd a továbbtanulás felől.
2023-05-15: Közélet - Hecser László:

Vadban-halban gazdag Erdővidék

A baróti Nagyerdőaljánál, a Keleti-tó mellett tartották szombaton a második Erdővidéki Vadász- és Horgásztalálkozót. Hogy az év eleje óta szervezték, meglátszott a program gazdagságán: trófeakiállítás volt megtekinthető, szakmai előadások hangzottak el, helyi néptáncosok és modern táncosok léptek fel, de tartottak vadászkutyaszemlét, volt főzőverseny és íjászbemutató is. Az első találkozóra 2019-ben került sor, a következőre viszont nem kell négy évet várni – ígérték az esemény életre hívói.