A sepsiszentgyörgyi Molnár Ede szombaton a második helyen végzett a Maratonul Vinului hegyikerékpáros verseny 51 kilométeres szakaszán. A bukaresti Dinamo-BikeXpert-Superbet Racing Team tizenegyedszer rendezte meg a népszerű viadalt, amelynek ezúttal is a Prahova megyei Urlați adott otthont. A 27 éves kerékpáros elutazott Törökországba, ahol az idény első Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-versenyén teszi próbára magát.
A Maratonul Vinului útvonala a Prahova megyei dombok, szőlőültetvények és pincészetek között haladt. A szervezők a kerékpározás mint egészséges és környezetbarát életmód népszerűsítését igyekeztek összekapcsolni a jótékonysággal. A 990 méter szintkülönbségű 51 kilométeres távon 200 résztvevő állt rajthoz, továbbá a felnőttek 18 és 31 kilométeren is próbára tehették magukat, emellett a gyerekek 4 és 8 kilométeres szakaszra iratkozhattak be, így több mint 800 kerékpáros vett részt a viadalon. A címvédő Molnár Ede remek rajtot követően egészségügyi okokból visszavett a tempóból, így 1 óra 50 perc alatt másodikként teljesítette a kijelölt szakaszt. Idén a győztes Málnási József Attila lett, a harmadik helyen Bogdan Duca végzett.
„A hétvégén nagyszerű volt az időjárás, végre sütött a nap. A rajtot sikerült jól elkapnom, Málnási József Attila és én az élen haladtunk, aztán megszöktünk a mezőny többi részétől, azonban egy idő után éreztem, hogy a térdem nem százszázalékos, emiatt visszavettem a tempóból, mert nem szerettem volna újból lesérülni. A verseny tét nélküli volt, végül a második helyen értem célba. Nem vagyok csalódott, hogy a tavalyhoz hasonlóan idén nem nyertem. Fejben már az idény első Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-versenyére készülök, amelyet a törökországi Sakarya tartományban rendeznek” – nyilatkozta Molnár Ede, aki a világkupa előtt szerdán és pénteken még két olimpiai kvalifikációs megmérettetésen is rajthoz áll.
Eredmények, Maratonul Vinului, 51 km: 1. Málnási József Attila (Velocitas Racing Team) 1:48:26 óra, 2. Molnár Ede (Dinamo-BikeXpert-Superbet Racing Team) 1:50:42, 3. Bogdan Duca (Dinamo-BikeXpert-Superbet Racing Team) 1:50:42. (miska)