Figyelmeztető sztrájkot szerveznek szerdára a közoktatásban dolgozó pedagógusok: 11 és 13 óra között nem tartják meg az órákat – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a három szakszervezeti szövetség képviselői.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség vezetői azt is közölték, hogy ha a döntéshozók továbbra is figyelmen kívül hagyják követeléseiket, május 22-étől általános sztrájkba léphetnek. A döntést az általános sztrájk kirobbantásához szükséges, a szakszervezeti szövetségeken belül megtartott felmérés eredményei nyomán hozták meg. A FSLI elnöke, Simion Hăncescu rámutatott, a szövetség tagjainak 71,29 százaléka támogatja az általános sztrájk kirobbantását. A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség mintegy 70 ezer tagja közül 73,23 százalék áll készen a munkabeszüntetéssel járó sztrájkra. „Elfogadhatatlan számunkra a kollégáink problémáinak megoldására irányuló döntések meghozatalának folyamatos halogatása” – fogalmazott Marius Nistor elnök.
Az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség vezetője kiemelte, a hatóságok nem hagyhatják figyelmen kívül mindazt, amiről megállapodtak a tavaly decemberben és idén januárban folytatott egyeztetéseken. Hozzátette, mind Sorin Câmpeanu egykori, mind Ligia Deca jelenlegi oktatási miniszter ígéretet tett arra, hogy a kezdő tanárok a bruttó átlagbérnek megfelelő 6789 lejes fizetést kapnak. „Várjuk, hogy ezeket a bértáblákat hagyják jóvá, mert ebben állapodtunk meg” – szögezte le.
Múlt héten tiltakozó felvonuláson vettek részt a fővárosban az érdekvédelmi szervezetek tagjai, hogy felhívják a figyelmet a román oktatási rendszer és főként a tanügyi alkalmazottak problémáira. Követeléseik között szerepel egyebek mellett a munkájuk társadalmi jelentőségének megfelelő bérek biztosítása, és kérik, hogy a kezdő tanárok legalább a bruttó átlagbérnek megfelelő összegű fizetést kapjanak. Követelik ugyanakkor, hogy a közalkalmazotti béreket évente az infláció mértékével kiigazítsák, továbbá a túlórák kifizetését, az oktatás éves költségvetésének növelését az infrastruktúra javításáért, illetve az Edusal nevű bérezési program lecserélését egy, az oktatási minisztérium által kezelt applikációra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.