Mi, hol, mikor?

2023. május 17., szerda, Mi, hol, mikor?

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház ma 19 órától a nagyteremben (színpadra épített nézőtérrel) Pass Andrea Napraforgó című darabját játssza Radu Afrim rendezésében.
JEGYEK A REFLEX5-RE. Felszabadultak még helyek, pótszékek kerültek be a Hedda Gabler, Egy őrült naplója, Napraforgó és Rokonok elő­adásaira, tehát a második modul minden produkciójára lehet még jegyeket vásárolni.

Tánc
HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES. Az Ivácson László által rendezett Élni fogunk szabadon/Petőfi 200 című darabot Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház nagytermében ma 13 órától szervezett elő­adásként; Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban 18-án, csütörtökön 16 órától szintén szervezett előadásként játszák.
SEPSISZENTGYÖRGYÖN A LORD OF THE DANCE. A világ leglátványosabb táncegyüttese, a Lord of the Dance május 19-én, pénteken háromállomásos romániai turnéja során Sepsiszentgyörgyre érkezik. A 25 Years of Standing Ovations című lélegzetelállító elő­adásnak a Sepsi Aréna ad otthont. Jegyek korlátozott számban még válthatóak a iaBilet.ro hálózatában (a jegyárhoz hozzáadódik a jegyek kibocsátása után felszámolt illeték).

Kiállítás
FOTÓKIÁLLÍTÁS. A kézdivá­sárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében ma 18 órától megnyitják a Magyar Fotóművészek Világszövetségének 20. jubileumi, Erdélyi régiók című kiállítását. Beszédet mond Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének elnöke.
FESTÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Az Árkosi Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi kiállítótermében (Zeneház, Olt utca 6. szám) ma 18 órától Petre Străchinaru megnyitja Ioana Crăciun-Dobrescu és Simion Crăciun festőművészek kiállítását. A tárlat válogatás Simion Crăciun (1956–2013) életművéből és Ioana Crăciun-Dobrescu legújabb műveiből.

Zene
ÜVEGHANG AKADÉMIA. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet hív minden érdeklődőt az Üveghang Akadémia zenei ismeretterjesztő képzés újabb előadására május 18-án, csütörtökön 19 órától a Park vendéglő Di Stefano termébe. Az előadás központi témája Moldva újrafelfedezése, a meghívott előadók Ségercz Ferenc (furulya) és barátai: Kelemen István (hegedű), Csibi Szabolcs (kobza) és Péntek Zsuzsa (ének). Az előadó kultúrtörténeti bevezető után, amelyben érinteni fogja a magyarországi táncház mozgalom által felfedezett Moldvát, körbejárja a moldvai táncházzene sztereotípiáit, rámutat, hogy melyek azok a pontok, amelyekről le kell mondani, illetve feltárja a moldvai csángó táncház újkori történetét és a sepsiszentgyörgyi muzsikusok által létrehozott reformot. Az estet táncház zárja a vendéglő teraszán.
RÁKÁSZ GERGELY HÁROMSZÉKEN. Rákász Gergely koncert­orgonista Parádé és pompa című, legendás klasszikus műveket tartalmazó orgonakoncertjével 19-én, pénteken 19 órától Kovásznán a református templomban, 20-án, szombaton 18 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház nagytermében, 21-én, vasárnap 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Gyöngy­virág utcai református templomban lép fel. Jegyek 40 lejért kaphatóak a rakaszgergely.hu/koncertek oldalon, illetve a sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában és a kézdivásárhelyi Vigadóban.

Könyvbemutató
A svájci Jura kanton autonómiája, harca önrendelkezéséért című könyvet ma 18 órától a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében mutatja be Bácsfainé dr. Hévizi Józsa történész, az Erdélyi Szövetség (Budapest) elnöke, a könyv lektora és szerkesztője, valamint B. Szabó Péter, a könyv lefordíttatásának kezdeményezője, társszerzőként a Svájci föderáció leírója, az Erdélyi Szövetség elnökhelyettese (Svájc). Moderátor: Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács ügyvivője.

Hitvilág
ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖKI ISTEN­TISZTELET. A Háromszék-Felsőfehéri Unitárius Egyházkör konfirmandusainak ünnepére várnak mindenkit május 18-án, csütörtökön 19 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomba.
CSÓKAY ANDRÁS SEPSISZENTGYÖRGYÖN. Ellenség­szeretet Jézus-imával, rózsafüzérrel (A sziámi ikrek szétválasztásának lelki tanulságai) címmel Csókay András idegsebész professzor tart előadást május 25-én, csütörtökön 17 órától a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében. A belépés ingyenes.

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: 16.30-tól Super Mario Bros.: A film (magyarul beszélő), 16.45-től A kis hableány (románul beszélő), 18.15-től Könyvklub: A következő fejezet (magyarul beszélő), 18.30-tól A tölgy (román feliratos), 20 órától Hadik (magyar kalandfilm), 20.15-től Gyönyörű sorscsapás (román feliratos).

Kós Károly Székely Nemzeti Múzeuma
Május 18-a 1977 óta a közgyűjtemények ünnepe, a múzeumok világnapja, mely alkalomból a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum különleges programot kínál a közönségnek. Kós Károly monumentális műemlék épülete teljes rehabilitáció után idén novemberben korszerű kiállításokkal nyitja meg újra kapuit. Előtte azonban szeretnék a helyi közönségnek az épület megújult és újra felfedezett tereit műalkotásként bemutatni. Ez azért is rendkívüli és egyedülálló esemény, mert ily módon láthatóvá válik Kós Károlynak a népi és középkori építészetből ihletődő egyéni stílusa. Május 18-án, csütörtökön három délutáni időpontban, 16, 16.30 és 17 órától várják a közönséget vezetett épületbejárásra. Egy csoportban 25 személyt tudnak fogadni. A részvétel regisztrációhoz kötött, a belépés felnőtteknek 5 lej. A részvételi szándékot az időpont és név megjelölésével a 0733 065 080-as telefonszámon 9–16 óráig vagy a barthazonga.sznm@gmail.com e-mail-címre várják.

Tudástár Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében május 18-án, csütörtökön Balázs Réka, Pap Adolf és György Andrea Apahatás egy életen át címmel tart előadást. A belépés díjtalan.

Pallérozó
Nyereményjátékunkon Rákász Gergely koncertorgonista május 19-i kovásznai koncertjére páros belépőt nyert Vajna Éva (Kovászna), Süket Irén, Bálint Gyöngyi és Domokos Ernő Attila (Sepsiszentgyörgy), a május 20-i kézdivásárhelyi koncertre Kertész Krisztina, Csősz Gyula, Rácz Edit és Simon Patakfalvi Mária (Sepsiszentgyörgy), a május 21-i sepsiszentgyörgyi koncertre pedig Bíró Rózsa, Gábor Emil, Máthé Hajnal és Nagy Csilla (Sepsiszentgyörgy). A nyereményeket munkanapokon 9–15 óráig a szerkesztőség titkárságán lehet átvenni. Gratulálunk a nyerteseknek, tartalmas szórakozást kívánunk!

Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 5.50-től Reggeli csendesség Kertész Máriával, 5.55-től reggeli ima, 6.05-től Zsolozsma – reggeli dicséret a karmelita nővérekkel, 6.30-tól Szeress ma jobban, mint tegnap – Gyökössy Endre, 7 órától szentmise Szatmárnémetiből, 7.50-től A hét plébániája Gábor Annával, 8 órától Ébredjen a Mária Rádióval!, 9 órától Görgényi Tünde szerkesztőasszisztens és önkéntes munkatársai fogadják az imaszándékokat, 9.15-től Dicsőséges rózsafüzér, 9.50-től Lorettói litánia, 12 órától Mennynek Királyné Asszonya, 12.05-től Zsolozsma – napközi imaóra. Honlap: mariaradio.ro.

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Catena gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0267 318 355). Kézdivásárhelyen ma a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár a szolgálatos.

Röviden
HUMORPINCE ÉS CSEREBERE KLUB. A gyűjtőket ma 16 órától a Cserebere Klubba, a humorkedvelőket, kikapcsolódni vágyókat 18 órától a Humorpincébe várják a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési
Házban.
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos ma 13 és 15 óra között fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsot igénylőket.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Rétyen, csütörtökön Komollón és Bitán. Az üvegért 5 kilónként egy félliteres sört adnak.
ÁRAMSZÜNET. Csütörtökön 9–14 óráig Árkoson szünetel az áramszolgáltatás.
ELZÁRJÁK AZ IVÓVIZET. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a Sepsiszentgyörgyön mára tervezett javítási munkálatokat május 19-re, péntekre halasztják, tekintettel arra, hogy a negyedik osztályos diákok képességfelmérő vizsgán vesznek részt. Pénteken 8–17 óráig az ivóvíz-szolgáltatás a következő utcákban és helyszíneken szünetel: Sajtó utca, Ifjúság, Múzsák, Rövid és Egészség sétány, Benedek Elek, Testvériség utca, a Stadion utcában a Vadász és Benedek Elek utca között szakaszon, a Vállalkozói Inkubátorházban, a municípiumi stadionnál, a Szabó Kati Sportcsarnoknál, a Váradi József Általános Iskolában, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház rendelőintézetének épületében. Amennyiben a szolgáltatás újraindításakor a vízellátásban hiányosságokat észlelnek, kérik, jelezzék panaszaikat a következő telefonszámokon: 0744 326 104 vagy 0267 315 393.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 299
szavazógép
2023-05-17: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Kincses Cófalva

Aranyleletéről híres
Magyar reformátusok által lakott kistelepülés, amely 1968 óta közigazgatási szempontból a Nagyborosnyó nevét viselő községhez tartozik, a történelmi Orbaiszék peremfaluja.
2023-05-17: Elhalálozás - :

Elhalálozás